88 évesen meghalt Alain Delon

2024. augusztus 18.
88 évesen elhunyt Alain Delon, ikonikus francia filmcsillag. A színész korának legnagyobb filmsztárja volt, karrierje során több mint 140 moziban láthattuk őt. Halálának hírét három gyereke jelentette be.
Alain-Delon
  • 88 éves korában elhunyt a francia filmlegenda, Alain Delon
  • A világ egyik legismertebb francia színésze a ’60-as évek legnagyobb mozisztárja volt, élete során több mint 140 filmben szerepelt.
  • 2019-ben agyvérzést kapott, azóta folyamatosan romlott Alain Delon állapota. Halálának hírét három gyereke, Alain Fabien, Anouchka és Anthony jelentette be.

„Alain Fabien, Anouchka, Anthony és (kutyája) Loubo mély fájdalommal tudatják, hogy Alain Delon elhunyt. Douchy-i otthonában, három gyereke és családja körében, békésen hunyt el” – ezekkel a szavakkal közölte a három gyerek Alain Delon halálának hírét. A színész 88 éves volt.

Alain Delon még 2019-ben szenvedett agyvérzést, amiből ugyan felépült, de azóta folyamatosan romlott az állapota. Többször is nyíltan beszélt arról, milyen rosszul viseli a korral járó egészségügyi romlást: egy 2021-es interjúban pedig azt is elárulta, hogy gondolkozik az eutanázián. „Svájcban élek, ahol az eutanázia lehetséges, és úgy gondolom, hogy ez a leglogikusabb és legtermészetesebb dolog a világon. Egy bizonyos kor után, adott pillanatban jogunk van nyugalomban elhúzni innét a fenébe, anélkül, hogy át kéne esnünk a kórházi kezeléseken, az injekciókon és a gépeken…” – nyilatkozta akkor a színész. Állapota miatt már a nyilvánosság előtt sem igazán jelent meg – legutóbb 2019-ben lehetett látni a cannes-i filmfesztiválon, ahol tiszteletbeli Arany Pálma-díjat vett át.

Alain-Delon

Alain Delon karrierje: a tengerészgyalogságtól a mozivászonig

Delon részben egy szerencsés véletlennek köszönheti legendás karrierjét. Miután leszerelt a francia tengerészgyalogságtól, különböző alkalmi munkákból élt, melyek kapcsán több színészt is megismert. Egyik színész barátját kísérte el az 1957-es cannes-i filmfesztiválra, ahol felfigyelt rá David O. Selznick amerikai producer. Ő egyébként azonnal szerződést is ajánlott neki, Delon azonban úgy döntött, inkább francia filmekben vállal szerepet.

Első filmje az Amikor a nő zavarba jön című mozi volt, és bár a szereplése után folyamatosan érkeztek újabb felkérések, ezek a filmek még nem hoztak átütő sikert Alain Delonnak. A korai kritikák szerint ugyanis a férfi sármos megjelenésén túl nem igazán nyújtott értékelhető színészi teljesítményt. 1960-ban, a Ragyogó napfény című filmben végre lehetősége volt bizonyítani, innentől kezdve pedig nem volt megállás. Egymás után kapta a jobbnál jobb szerepeket, miközben rendkívül vonzó külsejével nők millióinak rabolta el a szívét. Ő lett a francia szexszimbólum, vagy ahogy gyakran neveztek, a férfi Brigitte Bardot. Több mint 140 mozifilmben játszott, főként rosszfiúk szerepében, de feltűnt színdarabokban és tévéműsorokban is. 

Alain Delon Franciaországban leginkább gengszterfilmjei (például A szamuráj) kapcsán vált ismertté, de angol nyelvű szerepeket is vállalt. Ennek ellenére Amerikában sosem lett igazán nagy sztár – Európában és Japánban annál többen rajongtak érte. Legikonikusabb filmszerepei közé tartozott a Rocco és fivérei, A párduc, A napfogyatkozás, az Alvilági melódia és A medence.

Zűrös magánélet

Bár Delon annak idején a világ egyik legkívánatosabb férfijának számított, a szerelmi életét folyamatos csalódások és sikertelenségek övezték. Egy korábbi interjúban úgy nyilatkozott, hogy a magánéleti kudarcainak okai a traumatikus gyerekkorában gyökerezhetnek. Szülei házassága korán felbomlott, Alain Delon pedig mindössze 4 éves volt, amikor az anyja és az apja is lemondott róla, és nevelőszülőkhöz került.

Alain Delonnak három gyereke született, kétszer volt házas, de számos gyönyörű, híres nővel volt kapcsolata – köztük a Sissi-filmekből ismert Romy Schneiderrel, akire Delon sokáig élete szerelmeként hivatkozott. Schneider és Delon a Christine című film forgatásán ismerkedtek meg és évekig alkottak egy párt, ám kapcsolatuk rendkívül szenvedélyes és viharos volt. 1959-ben eljegyezték egymást, majd 1963-ban már fel is bontották az eljegyzést.

Alig egy évvel a szakítás után Delon megismerkedett Nathalie Barthélemy színésznővel, akit szinte rögtön feleségül vett. Alain Delon és Romy Schneider között a szakítás ellenére is megmaradt a szoros kapcsolat, egészen a színésznő korai, 1982-es haláláig. Delon nem vett részt Romy Schneider temetésén, helyette órákat virrasztott a koporsója mellett. Egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a mai napig Romy fényképét őrzi a pénztárcájában. „Feleségül kellett volna vennem őt, akkor még talán ma is élne” – mondta 2009-ben.

Alain Delon 2019-ben, Cannes-ban

Alain Delon 2019-ben, Cannes-ban

Delon legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy három gyereke nem tudott kiegyezni kezelésével kapcsolatban. Az ügy végül bíróság elé került, ahol hivatalosan is védelem alá vették a színészt, hogy a gyerekek közötti konfliktus ne vezethessen a színész kezelésének elmulasztásához.

Forrás: France24 Fotó: Getty Images