87 éves lett Alain Delon, a francia szívtipró, akiért egy világ rajongott

2022. november 08.
Korának egyik legvonzóbb és legkarizmatikusabb színésze volt, akire gyakran csak a férfi Brigitte Bardot-ként hivatkoztak. Pályája során több mint 140 filmben játszott, a legnagyobb rendezőkkel dolgozott együtt, és egyike lett azon kevés francia színészeknek, akiknek az egész világ megismerte a nevét – és persze az átható kék szemeit. Évek óta a világtól visszavonultan él, legutóbb azzal került a hírekbe, hogy megkérte a fiát, segítsen neki örökre elaludni. Alain Delon, a 20. század legendás szívtiprója 87 éves lett.

1935. november 8-án született a franciaországi Sceaux-ban, Alain Fabien Maurice Marcel Delon néven. Első filmszerepét 22 évesen, az Amikor a nő zavarba jön című moziban kapta, és bár a debütálása után egymás után érték az újabb felkérések, az átütő siker kezdetben elmaradt. A kritikusok véleménye szerint az előnyös megjelenésén túl Delon ekkor még nem nyújtott olyan teljesítményt a filmvásznon, amelyből későbbi fényes karrierjére lehetett volna következtetni. 1960-ban, a Ragyogó napfény című filmben végre lehetősége volt bizonyítani, innentől kezdve pedig nem volt megállás. Egymás után kapta a jobbnál jobb szerepeket, miközben rendkívül vonzó külsejével nők millióinak rabolta el a szívét. Ő lett a francia szexszimbólum, ahogy gyakran neveztek, a férfi Brigitte Bardot. Több mint 140 mozifilmben játszott, főként rosszfiúk szerepében, de feltűnt színdarabokban és tévéműsorokban is.

Alain-Delon

A Ragyogó napfény forgatásán 1960-ban

Bár Delon annak idején a világ egyik legkívánatosabb férfijának számított, a szerelmi életét folyamatos csalódások és sikertelenségek övezték. Egy korábbi interjúban úgy nyilatkozott, hogy a magánéleti kudarcainak okai a traumatikus gyerekkorában gyökerezhetnek. Szülei házassága korán felbomlott, Delon pedig mindössze 4 éves volt, amikor az anyja és az apja is lemondott róla, és nevelőszülőkhöz került.

Alain-Delon

Ezt az elhagyatottságot okolta később a nőkkel való sikertelen kapcsolataiért. „Nem lehet visszahozni azt a szeretetet, amit nem kaptál meg gyermekkorodban. Ezek olyan lyukak, amelyeket soha nem lehet befoltozni. Még akkor is magányosnak érzem magam, ha szeretek egy nőt. Csak 4 éves voltam, amikor rájöttem, hogy azok, akiket a legjobban szeretsz, elhagyhatnak” – nyilatkozta.

Alain-Delon

Alain Delon és Lola Albright A macskák forgatásán 1964-ben

Három gyereke született, kétszer volt házas és számos gyönyörű, híres nővel volt kapcsolata – köztük a Sissi-filmekből jól ismert Romy Schneiderrel, akire Delon a mai napig az élete szerelmeként szokott hivatkozni. Az 1958-as Christine című film forgatásán ismerkedett meg a színésznővel, akivel eleinte ki nem állhatták egymást. Aztán valami megváltozott, a két színész egymásba szeretett, és ők lettek az európai mozi álompárja. Schneider és Delon évekig alkottak egy párt, ám kapcsolatuk rendkívül szenvedélyes és viharos volt. 1959-ben eljegyezték egymást, majd 1963-ban felbontották az eljegyzést.

Romy-Schneider-Alain-Delon

Romy Schneider és Alain Delon a Christine forgatásán 1958-ban

Alig egy évvel a szakítás után Delon megismerkedett Nathalie Barthélemy színésznővel, akit szinte rögtön feleségül vett. Alain Delon és Romy Schneider között a szakítás ellenére is megmaradt a szoros kapcsolat, egészen a színésznő korai, 1982-es haláláig. Delon nem vett részt Romy Schneider temetésén, helyette órákat virrasztott a koporsója mellett. Egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy a mai napig Romy fényképét őrzi a pénztárcájában. „Feleségül kellett volna vennem őt, akkor még talán ma is élne” – mondta 2009-ben.

Romy-Schneider-alain-delon

Romy Schneider és Alain Delon 1981-ben

A színész 2019-ben agyvérzést szenvedett, amelyből apránként felépült ugyan, de azóta csak bottal tud járni. Többször is beszélt arról, milyen rosszul viseli a korral járó egészségügyi romlást, tavaly egy interjúban pedig azt is elárulta, hogy gondolkozik az eutanázián. „Svájcban élek, ahol az eutanázia lehetséges, és úgy gondolom, hogy ez a leglogikusabb és legtermészetesebb dolog a világon. Egy bizonyos kor után, adott pillanatban jogunk van nyugalomban elhúzni innét a fenébe, anélkül, hogy át kéne esnünk a kórházi kezeléseken, az injekciókon és a gépeken…” – nyilatkozta akkor a színész.

Alain-Delon

2019-ben a cannes-i filmfesztiválon

Fotó: Getty Images

Olvass tovább!