Maggie Smith munkáját két Oscar-, öt BAFTA- és négy Primetime Emmy-díjjal is elismerték, de a lista ennél sokkal hosszabb. Ismertük és szerettük az 1969-es Miss Jean Brodie virágzása című filmből, melyben egy fiatal skót tanárnőt alakít, aki meglepően nyíltan kezeli az életet és a szerelmet, ez pedig igencsak csípi a konzervatív igazgató szemét. De sohasem felejtjük el, ha láttuk a Szoba kilátással című 1985-ös filmben Helena Bonham Carter mellett.
A fiatalabbak számára azonban Maggie Smith személye összeforrt a Harry Potter-filmek McGalagony professzorával, és a Downton Abbey özvegy grófnőjével, akinek csípős beszólásain nem lehetett nem nevetni.
Hihetetlen, de Maggie Smith sohasem alakította tudatosan karrierjét. „Őszintén, ez jött ki belőle” – mondta egyszer egy interjúban a most 89 éves korában elhunyt színészlegenda.
Maggie Smith gyermekkora
Michael Coveney szerint, aki Maggie Smith 1992-es életrajzát írta, nem lehet a színészi munkáját és pályafutását megértenünk anélkül, hogy ismernénk a gyermekkorát.
Maggie Smith Ilfordban született és Oxfordban nőtt fel presbiteriánus szüleivel és ikerbátyjaival. Édesanyja sosem hitt benne, hogy „ilyen arccal” sikeres lehet a színészi pályán, azt gondolta, hogy lányának inkább titkárnőképzőbe kellene járnia. Egészen addig így vélte, míg meg nem kapta első Oscar-díját a Miss Jean Brodie virágzásáért.
Apja, Nat labortechnikus volt. Ő sokkal támogatóbb volt Maggie Smith pályaválasztásával kapcsolatban.
Az oxfordi lányiskola után – amit Smith nem élvezett túlságosan – az Oxford Playhouse School of Theatre diákja lett, ahol messze kimagaslott tehetségével. 17 évesen eljátszotta Viola szerepét a Szentivánéji álomban. Ebben látta meg a forgatókönyvíró Beverley Cross, akivel 23 évvel később összeházasodott.
Maggie Smith házasságai
Előtte azonban – amikor már a West Enden játszott – Maggie Smith a karizmatikus színész, Robert Stephens felesége lett 1967-ben. A párnak két gyermeke született, akik mindketten színészi pályára léptek.
Viharos házasságukat Stephensszel beárnyékolták a férfi alkoholproblémái és folyamatos nőügyei. A pár válása után nem sokkal Maggie Smith pedig összeházasodott Cross-szal, aki már 20 évvel korábban is megkérte a kezét. Ritkán adott interjút Smith a magánéletével kapcsolatban.
2014-ben a Telegraph-nak törte meg a csendet. Ekkor a férje 1998-as halálát követő gyászról beszélt. „Azt mondják, elmúlik, de nem – kezdte Smith. – Csak más lesz. Szörnyű, de mit tudunk tenni? A sok minden után többet vagy egyedül, sokkal többet. Egy zsúfolt nap eltereli a figyelmedet arról, miért vagy egyedül. De amikor vége, ott a letaglózó csend.” A legendás színésznő a hosszú évek után most követte férjét. De filmjeivel örökké velünk lesz.
Fotó: Getty Images