- Keanu Reeves párja, Alexandra Grant bepillantást engedett egy romantikus estéjükbe.
- A meghitt pillanatok Instagram-posztban mutatta meg: a Rockefeller Center ikonikus karácsonyfája előtt felállított jégpályán csókolóznak.
- A pár 2019 óta vállalja nyilvánosan kapcsolatát.
Keanu Reeves és Alexandra Grant neve ritkán kerül a bulvárcímlapokra, visszafogott, hétköznapi életet élnek egymás mellett. Ezúttal azonban egy New York-i randevú apropóul szolgált, hogy közösen szerepeljenek a közösségi médiában: a párt a Rockefeller Center ikonikus karácsonyfája előtt felállított jégpályán kapták lencsevégre, amint csókot váltanak.
A történet hátterébe maga Alexandra Grant enged betekintést Instagram-oldalán. Az 52 éves képzőművész osztotta meg a fotókat és egy rövid videót a randiról, amelyre Reeves Broadway-szereplése után kerítettek sor.
Keanu Reeves és szerelme együtt ügyetlenkedett a műjégen

Keanu Reeves és Alexandra Grant nem rejtik véka alá az érzéseiket.
A 61 éves színész befejezte a Godot-ra várva színpadi előadását, ezt követően vitte el partnerét a romantikus találkára. A poszt tanúsága szerint az alkalom nem egy gondosan megkomponált, zárt körű esemény volt, hanem egy játékos, felszabadult együttlét a város szívében.
Grant humorral számol be arról is, milyen kihívást jelentett számára, hogy évtizedek után visszatért a jégre. Mint írja, hokikorcsolyáról műkorcsolyára váltani, különösen az orrban elhelyezett „fogak” miatt, egyáltalán nem egyszerű feladat. A nehézségek azonban inkább erősítették az élményt: a közösen átélt ügyetlenkedés és nevetés a képek egyik legkedvesebb eleme. A bejegyzést ITT lehet megnézni.
Töltsük ki a retró hollywoodi színész kvízt!
Hány retró sorozat- és filmszereplőt ismersz fel a kvízben egy képről? Tíz színészről és színésznőről láthatsz képet, mindegyiknél három lehetőség közül kell megjelölnöd azt, amelyik szerinted a helyes. Hány pontod lesz végül a kvízen?
Keanu Reeves és Alexandra Grant közös életében fontos helyet kapnak az új élmények
A művész egy idézetet is megosztott Alysa Liu műkorcsolyázótól, amely szerint az emberi kapcsolatok minden másnál fontosabbak. Grant ezt saját gondolataival egészítette ki, hangsúlyozva az öröm, a nyitottság és az új élmények kipróbálásának jelentőségét még akkor is, ha az ember fáradt vagy kilép a komfortzónájából.
A sorok személyes hangvétele ritka őszinteséggel árulkodik a pár szemléletéről: „Igen az örömre, igen arra, hogy elinduljunk akkor is, amikor már végletekig fáradtak vagyunk, igen az új dolgok kipróbálására, igen arra, hogy a saját utadat járd, és hogy nyitott maradj a meglepetésekre!”
Így lett egy pár Keanu Reeves és Alexandra Grant
Reeves és Grant kapcsolata nem egyik napról a másikra született: éveken át barátok voltak, és több könyvön is együtt dolgoztak, mielőtt 2019-ben nyilvánosan is felvállalták volna románcukat. Azóta következetesen kerülik a szereplést, ugyanakkor időről időre megosztanak olyan pillanatokat, amelyek hiteles képet adnak közös életükről.
2025 szeptemberében Grant egy másik posztban cáfolta a közösségi médiában terjedő házassági pletykákat, amelyek egy Arizonában tett látogatásukhoz kapcsolódtak. Akkor hangsúlyozta: bár sokan gratuláltak egy nem létező esküvőhöz, a hír nem volt igaz, és fontosnak tartotta felhívni a figyelmet az álhírek veszélyeire.
Forrás: Page Six Fotó: Getty Images