új dal
Új Tankcsapda-dal, végre megtört a csend
Közel két év telt el azóta, hogy új Tankcsapda-dalt hallhattunk – most viszont megtört a csend! A zenekar május óta a hazai zenei életből jól ismert vendég-gitárosokkal koncertezik, miközben gőzerővel készül az új album. A stúdióban összesen kilenc gitáros segíti Lukács Laci és Fejes Tomi munkáját, így az idei nyár a Tankcsapda történetében kifejezetten különleges időszak lett.
„A természet segít abban, hogy megértsem, mi történik bennem pontosan” – aZorka új dala neked szól, ha nehezen találod az utat saját magadhoz
Lackfi Dorottya énekes-dalszerző 2022 óta aktív aZorka nevű projektjével. Első, Játékmadár című lemeze tavaly jelent meg, az azóta eltelt idő alatt pedig Dorottya is nagy utat járt be, amely gyakran érzelmi hullámvasút is volt számára.
„Most már nem érdekel minket, hogy ki mit gondol” – megjelent a Bohemian Betyars és a Parno Graszt új közös dala
A Bohemian Betyars és a Parno Graszt A falu rossza című új, közös dalának alapja egy híres népdal, amin természetesen csavartak egy nagyot, és „betyárosították”. A végeredmény önmagáért beszél.
Új dalában cserihanna a bennünk élő szörnnyel beszélget
cserihanna új felvétele a lírai hangszerek és lo-fi beütésű, nyugalmas lüktetés hirtelen egy merőben más, feldúlt szövegvilággal találja szembe magát. Ettől valahogy még fájdalmasabb az egész téma, amelyet a Szörny vagyok című zene megfogalmaz.