Fáradtan szálltam le a gépről a 13 órás repülőút után, de a sok új impulzus úgy hatott, mint a koffein. Montevideo Carrasco reptere nem nagy, mind a dokumentumok, mind a csomagok ellenőrzése gyorsan és rendezetten zajlott. Utolsó energiamorzsáimat összeszedve izgatottan szálltam fel a reptéri buszra. A jegy 36 peso, ami nagyjából egy eurónak felel meg, és a tömegközlekedési eszközökön a belvárosban is ennyibe kerül. Tömegközlekedés alatt a buszokat értem, mivel az egész országban csak azok közlekednek.
Nemek közötti egyenlőséget!
A városban bolyongva szebbnél szebb épületek előtt haladtam el, melyek büszkén magasodnak az őrült forgalmú utak fölé. A Palacio Legislativo (Parlament) és az egyetem egyes karainak otthont adó, neoklasszicista építmények (Facultad de Derecho, Facultad de Medicina) lenyűgöztek. A jogi kar hatalmas kőoszlopai között egy óriási transzparens függött, amin jól láthatóan a következő felirat díszlett: Igualdad de género! ( Nemek közötti egyenlőséget!) – felcsillant a szemem, és mosolyra nyílt a szám. Már akkor éreztem, hogy nem tévedtem nagyot, amikor Uruguayt választottam.
Kanapészörf szépségei
Én a calle Batovít kerestem, ahol a couchsurfing hostom lakott. A Couchsurfingről már biztosan sokan hallottak, de azok kedvéért, akik még nem: a Couchsurfing egy internetes szálláskereső oldal. Utazókat hoz össze azáltal, hogy a felhasználók ingyen megosztják egymással otthonukat. A rendszer biztonságosabb, mint aminek első hallásra hangozhat. Mindenkinek van egy profilja az oldalon, amin másoktól kapott értékeléseit olvashatjuk, akár szállásadók, akár szálláskérők vagyunk. Aki élt már az oldal nyújtotta lehetőséggel, tudhatja, hogy rengeteg üzenetet kell elküldeni a siker érdekében jóval utazás előtt, mert a válaszadási arány néha igen alacsony. Ezért lepett meg, hogy az argentin és uruguayi emberek szinte kivétel nélkül azonnal reagáltak az üzeneteimre. Minden választott városban, találtam szállásadót. A maximum idő, amit szálláskérésnél várnom kellett, egy nap volt. Így találtam rá Fefy Hortára Montevideóban, aki a legnagyobb szeretettel várt lakótársaival és sánta macskájával, Fatoval együtt. Tipikus gyarmatosító időkből származó uruguayi házban laknak, amihez hasonlót rengeteget lehetett látni Montevideo utcáin
. A magyar polgári lakások hangulatát idézik magas ajtóikkal és nagy belmagasságukkal. Hagyományos értelemben vett ablakból kevés van. Helyhiány miatt tetőablakokkal oldják meg a terek természetes megvilágítását, így csak úgy árad be a napfény. A tipikus montevideoi házak teteje lapos, így biztosítva a lehetőséget tágas tetőteraszok kiépítésére, ahol az uruguayiak gyakran összegyűlnek, és sütögetik a finomabbnál finomabb asadókat, azaz sült húsokat. Ennek nagy kultúrája van Uruguayban és Argentínában is. Mindkét ország híres a jó minőségű marhahúsról. A legmagasabban osztályozott húsárut exportálják, ezért az uruguayiak gyakran nevetve jegyzik meg, hogy a legjobb minőségű uruguayi és argentin marha Európában kapható. Helyiek elmondása szerint, a húskultúrájáról híres Uruguayban azonban egyre több a vegetáriánus (ez főként a fővárosra igaz).
Kender a házban?
Marihuana átható szaga csapott meg, amikor először beléptem a jókedvű társaság kis birodalmába. A házban kendert termeltek kis cserepekben. Óriási meglepetésként ért. Azt már kiutazás előtt hallottam, hogy Uruguay egyike azon országoknak, ahol legális a marihuana fogyasztás, viszont arra nem számítottam, hogy otthon akár termesztheted is saját felhasználásra. Szállásadóim elmondása szerint. Magánszemélyek számára 6 növény termesztése engedélyezett. A marihuana fogyasztást 2013-ban törvényesítették a kis, 3.5 M népességű országban. Ez a politikai lépés akkor nem csak Latin-Amerikában volt példanélküli. Uruguay volt az első a világ összes országa közül ahol legalizálták mind a marihuana fogyasztását, mind a vele folytatható kereskedelmet szigorú feltételek mellett. A törvény alapján, csakis gyógyszertárakban kapható, és csakis abban, amelyik előzetesen engedélyt kapott a hatóságtól. Így az állam egyszerűbben nyomon tudja követni a marihuanaval folytatott kereskedelmet. Külföldiek nem, csakis uruguayi állampolgárok vásárolhatják ilyen úton. A limit heti 10 g személyenként. Ezt egy ujjlenyomatos, anonim rendszerrel ellenőrzik vásárláskor. Ára körülbelül 1.30-2€/g és vény nélkül kapható. Az állam beavatkozása óta, a marihuana törvénytelen utcai árusítása visszaszorult. Megteremtve egy biztonságos piacot, olcsó, ellenőrzött, jó minőségű áruval. A rá kimért adóból pedig az állam is profitál.
A jó öreg dél-amerikai mate
Miután a padláson számomra fenntartott matracon egy kiadósat aludtam, Fefy és barátai matéval kínáltak. Egy kis alul kerekített bögrét nyújtottak felém csordultig tele teafűvel, amiből egy fém szívószál lógott ki, melynek alsó része egy lyuggatott, üreges kanálra hasonlít. Ez szűri meg a forró italt. A bögre neve mate, míg a teafüvet yerbának vagy yerba maténak hívják, a szívószál elnevezése pedig bombilla. A mate ivás kultusza az egyik legszembetűnőbb uruguayi szokás egy utazó számára, mivel nem csupán otthon, hanem mindenhol ezt isszák, legyen tél vagy nyár. Az emberek mateval a kezükben mennek mindenhova. Elengedhetetlen kellék még a forró vízzel teli termosz, amit az utcákon is újratölthetsz speciális vízforraló automaták segítségével. A termoszokat tetszés szerint díszítik matricákkal, így tulajdonosuk karakterjegyeit, stílusát tükrözik.
Nem csak a termosz kinézetéből, hanem a matezási szokásokból is meg tudják ítélni ki milyen ember. A mate kultusza az osztozkodásról szól. Matet inni egyedül is lehet persze, viszont tapasztalataim szerint inkább kontaktusteremtésről, csapatépítésről szól. Amikor megérkeztem még semmit nem tudtam a matéról, de barátaim bevezettek a matézás rejtelmeibe. Először körbeülünk – magyarázza Danilo. A termoszt egy személy birtokolja, és amíg a mate tart, addig ő felel a víz adagolásáért. Először a teafűvel teli matet egy kis langyos vízzel felöntjük. Miután jól megszívta magát, akkor önthetjük a forró vizet a nedves teafűre. Azt az első kiissza, visszaadja annak, aki töltötte, az újratölt, majd továbbadja a következőnek, s így tovább. A matet nem kell megköszönni. Az azt jelenti, hogy már nem kérünk többet. A szívószálat nem mozgatjuk, mert akkor eltömődhet a szűrő. Akkor pedig, ha egynél többször töltesz magadnak, és nem adod tovább a matet, udvariatlannak könyvelnek el. Nem is kell mondanom, hogy utam végén beszereztem egy matét, és emellett még egy kiló yerbát.
Uruguay és a feminizmus
A napot a nőnapi felvonulás zárta. Életemben nem láttam még ilyen nagy feminista megmozdulást. Szájtátva néztem, ahogy férfiak, nők és gyerekek együtt vonultak kilóméteres sorokban az Avenida 18 de Julion (Montevideo nagyjából 3 km-es főutcája, ami az uruguayi alkotmány kiadásának keltéről lett elnevezve: 1830.07.18). Kántáltak, doboltak és táncoltak. A felvonulás magját egy nőkből álló dobzenekar képezte. A város candombétől visszhangzott. A candombe hagyományos uruguayi népzene, három féle különböző méretű dob kell hozzá, ezek növekvő sorrendben a chico, a repique és a piano. E három féle hangszer egyszerre megszólaltatva olyan energiával bír, ami az egész várost megmozgatta. Nem hiába erős a feminista mozgalom Uruguayban.
Helyiek beszámolói alapján, a nem is olyan messzi múltban, egymást érték a nők ellen elkövetett bűncselekmények, különösen a féltékenységből elkövetett fizikai bántalmazás, emberölés. Az uruguayi Belügyminisztérium (Ministerio del Interior) 2017-es adatai alapján a tavalyi évben 20 nő vesztette életét erőszakos úton. Ezek közül 15-öt a párja gyilkolt meg, 5-öt pedig egyéb hozzátartozója. A szexizmus és a patriarchális világnézet olyan szinteket ért el, hogy a nők elleni testi erőszak, és lelki bántalmazások mindennapossá váltak. Gondoljunk itt akár „aprónak tűnő” dolgokra: még évekkel ezelőtt – meséli Jefri, couchsurfing hostom egyik lakótársa – a nőknek például nem igen szabadott nemet mondaniuk, ha egy férfi felkérte őket táncolni.
Erősödő női hangok
Az uruguayi nőtársadalom megelégelve a nemi alapon történő megkülönböztetést eldöntötte, hogy nem hallgat tovább. Ennek eredménye napjainkban az egyenlőségre való törekvések rendszeres kinyilatkoztatása, erős feminista mozgalom kiépítése, az összetartás erősítése, a rendőrségi feljelentések számának jelentős növekedése nők ellen elkövetett bűncselekmények esetén, és érdekességképp: a nőknek nőnapon nem kell dolgozniuk. A spanyol nyelvben van is egy szó, ami a nők közötti testvériséget fejezi ki: sororidad. Vidáman és büszkén harsogtam a szót velük együtt, közben egy idős nénivel karonöltve tanulgattam a tánclépéseket. A hölgy bölcs gondolatai közül egy nagyon megragadott, és azóta is a fejemben motoszkál: „No es que ya no sean machistas, sino que ya no tienen con quien serlo.” (nem arról van szó, hogy a ne lennének többé szexisták, hanem arról, hogy már nincs kivel annak lenniük) – filozofálgatott az uruguayi társadalomról.
Az adatok azt mutatják, hogy Uruguayban sokan továbbra is konzervatív értékeket vallanak, ha a nők és férfiak családban betöltött szerepéről van szó. Hogyan lehetséges ez egy demokratikus alapokon nyugvó, békés országban, ami egyes problémákra adott válaszaival példát mutathatna az egész világnak? Nos, ezt a kérdést sok európai polgárnak is feltehetnénk, hiszen a felsorolt gondok itt is rendszeresen felütik a fejüket.
Az én válaszom talán ez lenne: a gazdasági fejlettség, és a demokrácia hirdetése nem jár kézen fogva a teljes nemi egyenjogúsággal. Azért tenni is kell, és Uruguayban szemmel láthatóan tesznek érte.
Csak nyugi, nyugi!
Az uruguayiak progresszív világnézete, többek között, az egyház és az állam világos szétválasztásán alapszik, ami utat engedett megannyi újításnak. Az ország Dél-Amerikában úttörő volt a rabszolgaság eltörlésével, a válás,- és az azonos neműek házasságának legalizálásával. Uruguay, szomszédjaival ellentétben (Argentína és Brazília), nem egy vallásközpontú ország képét mutatja. Ez kiemeli őt, az amúgy napjainkig mélyen katolikusként elkönyvelt régióból.
Uruguay már az első napon nagy hatással volt rám szabadelvűségével, vidámságával és nyüzsgésével. Nem is annyira a látványosságok, inkább az emberek fogtak meg, és az élet, amivel a várost megtöltik. A montevideoiak egyszerű mindennapjait átjárja a természetesség és a szerénység. Az utcán járva alig láttam nőt, akin lett volna smink, és a hagyományos értelemben vett divat fogalmát is fokozatosan újra kellett értelmeznem. Mindenféle manír nélkül, egyszerűen, s a magas árak és rossz fizetések ellenére is csak nyugodtan. Hogy uruguayiak szava járásával éljek: tranqui, tranqui! (csak nyugi, nyugi). A sok új élménytől feltöltődve vonultam a tömeggel az Avenida 18 de Julion, bele a fülledt indiánnyári éjszakába felszabadultan, mosollyal az arcomon.
Lemaradtál a Dél-Amerika sorozat első részéről? ITT pótolhatod!
