Mondanom sem kell, hogy se mazsorettsztár, se sakkbajnok nem lettem, és abszolút hallásom sem lett, mégis szerencsésen jöttem ki a fiatalkori útkeresésemből. Mindenekelőtt rátaláltam arra az elfoglaltságra, amit mindennél jobban szeretek űzni. Ráadásul akkor sem jövök zavarba, ha egy meredek sziklafal tövében a kezembe nyomnak egy beülőt. Ez utóbbi rejtett szuperképességem kifejezetten hasznomra vált, amikor felmerült a kérdés: mi lenne, ha a vidéksorozat következő részét a tatabányai via ferrátáról írnám?
Nyomozás a Szelim-barlangnál
Azelőtt egyikünk sem próbálta a sziklamászást. Én hosszú évekkel ezelőtt egy iskola tornatermébe jártam falmászásra, és láttam már közelről kalandparkot, Csabi pedig az erdélyi vadonban alvós, férfiúi határokat feszegető túráin ismerkedett meg közelebbről a vízszintesbe hajló ösvényekkel. Őt igazából nem is féltettem, úgy gondoltam, ha eddig ment neki a mászás Bear Grylls-módra, a via ferrata sem okozhat neki különösebb kihívást.
De mi is az a via ferrata? Más néven vasalt út. Nem, nem úgy vasalt, mint a szendvics vagy a széktámlára akasztott, ropogósra gőzölt ing. A via ferrata egy olyan hegyi útvonal, amely mentén fémkábeleket, létrákat és hidakat szereltek fel, hogy megkönnyítsék – vagy egyáltalán lehetővé tegyék – az extrém körülmények közötti haladást. Magyarországon négy helyszínen mérettethetjük meg kitartásunkat, erőnlétünket, bátorságunkat és még vagy egy tucat fontos tulajdonságunkat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy vígan felkapaszkodjunk egy meredek hegyoldalon: a Cuha-völgyben, Cseszneken, Sárospatakon és Tatabányán.
Mi Tatabányát vettük célba egy hétköznap este. Arra számítottunk, hogy mire munka után odaérünk, már elvonul a kánikula, és a koraesti langymelegben veselkedhetünk neki a mászásnak. A vasalt utak használata alapvetően ingyenes, viszont mivel nem volt hozzá felszerelésünk, számolnunk kellett a bérlésével, amit a helyszínen meg is tehettünk. A honlapon kevés információt találtam a részletekről, ezért telefonon jártam utána, hogy pontosan hol tehetjük meg, hogy mehetünk-e érte délután, és elengednek-e minket túravezető nélkül (naná, kemények vagyunk!).
Fél hatkor, zárás előtt már csak egy zárt ajtóval, egy félhomályos üzlethelyiséggel és egy tárcsázandó mobilszámmal találkoztunk a Gerecse Kapuja látogatóközpont hátuljában. Azzal nem számoltunk, hogy aki a felszereléseket adja ki, és aki a túrákat vezeti, egy és ugyanazon személy. Tiarát igazítottunk, és ha már ott voltunk, lesétáltunk a hegyről a via ferráták kiindulópontjához, közben pedig útba ejtettük a leglenyűgözőbb barlangot, amelyet valaha láttam.
A Szelim-barlanghoz murvás örvény, majd rövid lépcsősor vezetett. A gyomrába a sziklafal egy rejtett mélyedése vezetett. Hatalmas csarnokából két kör alakú lyuk meredt az ég felé, két kitátott szája mögül pedig Tatabányára nyílt kilátás. Hihetetlen, hogy a helyen, ahol ma Nike cipőbe bújtatott lábak zaja ver visszhangot, ahol iPhone-ok vakuja villan fel, ott 70-80 ezer évvel ezelőtt a derekuk köré prémet tekert neandervölgyiek grasszáltak. A Szelim-barlangért akkor is érdemes Tatabányára utazni, ha meg sem fordul a fejedben, hogy letérj a vízszintes ösvényről.
A jedik visszatérnek
Jedik persze nem vagyunk, de miután szembenéztem a via ferrátával – bevallom –, egy kicsit belevaló Leia hercegnőnek éreztem magam. Na de ne szaladjunk ennyire előre. A Szelim-barlangnál tett látogatásunk után a kölcsönzőben még nyakon csíptük a sziklamászó lányt, aki nagyon kedves volt, és kiadta nekünk éjszakára a felszerelést, ugyanis az üzlet tízkor nyit, mi pedig szerettünk volna még a délelőtti hőség előtt mászni másnap reggel.
Korán keltünk, megpakoltuk a hátizsákunkat vízzel, csokival és keksszel (később egy-egy keményebb szakasz után ezek vittek minket tovább), és ismét útra keltünk. A tatabányai via ferrata egyik hatalmas előnye, hogy tőlünk, a Széchenyi-hegytől mindössze negyvenöt percnyi autóútra van, ezért akár munka után is lehet ugrani egy kis hegymászásra.
Ezúttal a Kőhegy sétányon tettük le a kocsit, innen indul az általunk választott útvonal is. Több nehézségi fok közül lehet választani, mi úgy döntöttünk, hogy a kezdő felnőtt pályán indulunk el, majd rácsatlakozunk az Öt Vezér útra, amelyet „sportos kezdőknek” és nagyobb gyerekeknek ajánlanak. Az ajánlás nem alábecsülendő, ahhoz, hogy meg tudj kapaszkodni akár a sziklafalban, akár a kábelekben, nem árt valamiféle – nevezzük sportosnak – erőnlét.
Magunkra öltöttük a felszerelésünket (beülőt, kantárt, sisakot és kesztyűt), és a kitáblázott ösvényen át megközelítettük a sziklafalat, ahová a felnőtt kezdő pálya függőlegesen felfelé vezető kábelét csavarozták. Szívesen mondanám, hogy bátran, szemrebbenés nélkül akasztottam be a hevedereimet, és fúrtam a cipőm orrát egy mélyedésbe, de az igazság az, hogy egyre az motoszkált a fejemben, vajon tériszonyom van-e, vagy csak a hipochondriám hiteti el velem, hogy az alattam tátongó mélység egy gonosz entitás, amelynek célja, hogy az életemre törjön.
Nagyjából fél percem volt rá, hogy a magassághoz való viszonyomon kattogjak, utána ugyanis elkezdtem élvezni a mászást. Miközben kézzel-lábbal kapaszkodtam bármibe, ami erre alkalmasnak bizonyult, néha hátra-hátrapillantottam a mögöttünk és egyre inkább alattunk elterülő Tatabányára. Ráadásul szinte mindig haladt néhány méterrel alattunk egy szélesebb sziklaperem, amely megtörte a sziklafalnak támaszkodó űrt.
Az Öt Vezér pálya tökéletesen passzolt a „mérsékelten sportos” attitűdömhöz. Nem éreztem folyamatos életveszélyben magam, de adott annyi sikerélményt, hogy büszke legyek magamra, amiért legyűrtem. A kis kiszögelléseken és párkányokon meg tudtam pihenni, de sokszor valóban trükkös volt fogást találni a lábammal a fényesre mászott falon.
Az út egyik legizgalmasabb része a libegőnek keresztelt szakasz volt, amely egy nagyobb sziklavájat fölött futó, vízszintes kábelpárt takart. Mindig azt hittem, hogy a problémamegoldó készségem igen csekély. Stresszhelyzetben szinte mindig, azonnal lefagyok. Éppen ezért magamat is megleptem, amikor én álltam elő a megoldással. A pihenőszárral együtt átakasztottam magam a kábelekre, és majom módjára, egyik kézzel az egyikbe, másik kézzel a másikba kapaszkodva áthúztam magam a nagyjából három méter széles szakadék fölött. Miután mindketten átértünk, mégis szöget ütött a fejemben, hogy ezen a pályán nem kellene ilyen embert próbáló feladatokkal szembenéznünk, talán valami szerkentyű hiányzott a kötélről, amellyel lényegében móka lehetett volna az átjutás. Ebben a pillanatban Csabi feje felett is kigyúlt a villanykörte: hát persze, a csigával lényegében egy lendülettel átjuthattunk volna. Már ha azt is kölcsönöztünk volna.
Ezután a híd, vagyis az egymás felett futó, két vízszintes fémkötél egy fákkal borított mélyedés felett, már egyáltalán nem tűnt vészesnek. Egy légtornász, na jó, egy kezdő légtornász ügyességével jutottam át rajta. Innen már csak egy kis mászás maradt vissza a pálya végéig.
A kesztyű alatt vörös volt a tenyerem a „libegőzéstől”, valahol bevertem a könyököm, és tengerészjárással indultam vissza a kocsi felé, de még ott megfogadtuk, hogy hamarosan visszatérünk, és más pályát is kipróbálunk.
Gyere velem a tatabányai via ferrárára!
Tatabányán ötféle útvonal és négy nehézségi szint közül választhatsz. Kezdőként érdemes az Öt Vezér pályával barátkozni. A túrára egy kis hátizsákban mindenképpen vigyél magaddal frissítőt (vizet és egy kis csokit), mert szükséged lesz útközben egy kis pluszenergiára. Készülj kényelmes ruhával és hajlékony talpú cipővel. Nyáron érkezz a korai vagy a késői órákban, napközben a sziklafalra tűz a nap, hűvösben sokkal kellemesebb a mászás.
Ha nincs saját felszerelésed, a Gerecse Kapuja látogatóközpont erdő felőli oldalában található boltban kölcsönözhetsz beülőt (500 forint), kantárt (2000 forint), sisakot (500 forint) és kesztyűt (ingyenes) délelőtt tíz és este hat óra között, túravezetést (1500 forint / főtől) pedig előzetes időpontegyeztetés alapján kérhetsz.
Kedvet kaptál a túrázáshoz? Mielőtt belevágnál a nyári kalandokba, ismerd meg az online köthető CHERRISK Belföldi Utasbiztosítást, ami több extrém sportra, például sziklamászásra, és via ferratára is fedezetet nyújthat. Teljes körű tájékoztatás ITT!
Fotó: Jakab Csaba
Promóció
