Közelebb a csillagokhoz – indulhat a csillagfigyelés

2020. július 22.
A csillagfigyelés a természetjárás egyik új, a slow turizmusba remekül illő ága. És ha egy pohár jó bort is a kezünkben tartunk közben, az égbolt titokzatos lakói talán még többet elárulnak magukról.

Az idei rendhagyó tavaszi hónapok után még az eddigieknél is népszerűbbek lettek a belföldi úti célok, kevesebben találják vonzónak a zsúfolt autóbuszokat és a nemzetközi repülőtereket. Kirándulunk, közeli tavakhoz vágyunk, és az erdőt, a nemzeti parkok mesés vidékeit járjuk.

csillaghullas

Ha nyár, akkor romantikus esték, forró éjszakák, ha augusztus, akkor pedig hullócsillagok. Idén is rendezvények és túrák sora igyekszik még jobban megszerettetni velünk a titokzatos égitesteket – létezik már egyenesen a csillagászati turizmus kifejezés is –, és Magyarország Európán belül a csillagoségbolt-parkok tekintetében valóságos nagyhatalom.

A Nemzetközi Sötét Égbolt Szövetség listáján a világnak azok a pontjai szerepelnek, ahonnan zavaró fények nélkül szemlélhetjük éjjel az eget. Az ilyen helyeknek szigorú feltételeknek kell megfelelniük, a környéken például gyér és ernyőzött lehet csak a (köz)világítás.

Ahol ég és föld összeér

Európa első minősített csillagoségbolt-parkja – egy skóciai területtel egyszerre – a Zselici Tájvédelmi Körzet lett 2009-ben. Ma már csillagvizsgáló és bemutató központ is áll itt, de folynak tovább az éjszakai túrák is. Nappali és esti, állandó és tematikus programokért egyaránt érdemes felkeresni a Kaposvár közelében fekvő parkot. zselicicsillagpark.hu

Magyarország második csillagoségbolt-parkjával a Hortobágyi Nemzeti Park büszkélkedhet. A hatalmas lakatlan területen sokkal több csillagot érzékelhet a szemünk, mint amennyit például egy városban. Itt is épült csillagvizsgáló, és itt is jelentkezhetünk túrákra. A tervek szerint augusztus 12-én a Perseidáké a főszerep, 15-én a helyi madár- és a vadaspark tart közös esti programot, 23-án pedig a Csillagdában lesz bemutató. hortobagy.csillagpark.hu

2017-ben a Bükki Nemzeti Parkot is csillagoségbolt-parkká nyilvánították, tanösvényein, kilátóhelyein rendszeresen tartanak meteorlest és csillagászati bemutatókat. Tavaly augusztusban a Perseidák-túrán kényelmes tábori ágyakról – és távcsövekkel – csodálhatták a hullócsillagokat az érdeklődők. Idén tavasszal pedig elkezdődött a Bükki Csillagda építése, a répáshutai intézményt 2021 második felében fedezhetjük majd fel. bnpi.hu

Annak ellenére, hogy júniusban újra megnyílt a legtöbb ökoturisztikai bemutatóhely és nemzeti park, 2020 csillagfényes nyarán tanulmányozzuk alaposan az interneten megjelenő ajánlatokat, mert bizonyos rendezvények elmaradhatnak.

csillaghullas

Magyarország felett az ég

Kedvencünk a Perseidák hullócsillagzápora, érkezését az asztronómusok idén augusztus 10–15-re teszik. A Csillagvizsgáló blog szerint augusztus 12-én várhatóan óránként úgy 100 hullócsillagot is számolhatunk majd, és érdemes a hajnali órákig fennmaradni, amikor a Hold lenyugvása után, a sötétebb égen sokkal több égi tüneményt csodálhatunk meg.

De van más is. Állatkertek éjszakája és Közösségi kertek éjszakája, Strandok éjszakája és éjszakai fürdőzések, Templomok éjszakája, Kutatók éjszakája, és még ki tudja, hány nyári program zajlik évek óta a késői órákban országszerte. A tervezett idei műsorból válogattunk, de indulás előtt ezekre is keressünk rá, vagy kérdezzünk rá a szervezőknél.

Még több tippet és a cikk folytatását megtalálod a júliusi–augusztusi Marie Claire-ben!


Kapcsolódó