Így fog kinézni az új svéd jéghotel

2022. július 11.
Mivel a 32. jéghotel már rég elolvadt, a svéd Jukkasjärvi faluban ismét kiírták a pályázatot a következő hotel terveire. A 135 pályamű 20 különböző országból érkezett, melyek közül kiválasztották azt a 23 művészt, akik az idei hotel szobáit tervezik.

A Torne folyó partján minden évben megépítik az ikonikus svéd jéghotelt. Idén is kiírták a pályázatot a szálló szobáinak tervezésére. Novemberben, amikor az első hópelyhek elkezdenek szállingózni, a hagyomány szerint összegyűlnek a kiválasztott művészek Jukkasjärviben, 200 kilométerre északra az Északi-sarkkörtől, hogy megalkossák a 2870 négyzetméteres, 24 szobás hotelt. 

jeghotel-svedorszag-palyazat

A pályázatok közül a koncepció, innováció, látványvilág és leírás alapján választották ki a győzteseket, akik egy-egy szobát tervezhetnek a szállóba. A győztesek között van az Egy éjszaka a színházban és a Fehér Santorini fantázianevű lakosztály. 

Idén, a 33. jéghotelben lesz egy deluxe éakosztály is, illetve megalkotják az Icehotel 365 nevű, egész évben álló hideg épületet. A deluxe lakosztály fantázianeve A jég az ablak a lélekre lesz, melyet az amerikai Tim Linhart és olasz Giovanna Martinez közös tervei alapján építenek meg. 

jeghotel-svedorszag-palyazat

További témák a 33. jéghotel lakosztályai közül: 

  • Anyatermészet – Tsagaan Munkh-Erdene alkotása
  • Kert – Natsuki és Shingo Saito alkotása
  • Zárt tér – Robert és Timsam Harding alkotása
  • Maighdeann-Ròin – Emilie és Sara Steele alkotása
  • Bauh Ice – Luc Voisin és Mathieu Brison alkotása.

Forrás: Apartment Therapy Fotó: Instagram

Olvass tovább!