Páratlan Péntek, a magyar startup világ San Franciscó-i irodái

2013. október 25.
Amikor egy álom valóra válik. Ismerd meg Goreczky Zsófi mesébeillő történetét.

Páratlan Péntek

Péntek délelőtt ismét a Prezi irodája felé vettem az irányt, hogy Goreczky Zsófival, a Learn and Support csapat fiatal és tehetséges operatív menedzserével találkozzam. Zsófi kedvesen és természetesen viselkedett, páratlan történetével és bátorságával pedig teljesen lenyűgözött. Öt évig volt angoltanár a Radnóti Miklós Gimnáziumban. Pont egy éve érettségizett le az osztálya, és azt érezte: itt az idő váltani. Sokáig gondolkozott, hogy mit lehet csinálni azzal, amihez ért, vagyis hogy hogyan kell tanítani, hogyan kell felkészíteni tanárokat arra, hogy jobb pedagógusok legyenek.

Aztán eszébe jutott, hogy a technológia nincs igazán alkalmazva az oktatásban, ami arra késztette, hogy jelentkezzen a San Franciscó-i Egyetem Digitális Média és Oktatás mesterszakára. Fel is vették, elkezdte az egyetemet, de közben felfigyelt az akkor még kisebb méretű magyar startup vállalkozásra, ami nagyon megtetszett neki. Úgy gondolta, meg kell próbálnia a Prezinél munkát szerezni, mert olyan lehetőség, amely ritkán adatik meg. Önszorgalomból elkezdett írni a cég fórumára, aminek az eredményeként hamarosan felfigyeltek rá, és fel is vették a Prezihez. Zsófi az első pillanattól kezdve otthon érezte magát, és abba is hagyta az egyetemet, mert érezte, hogy ez az, amire igazán vágyott.


Munka közben

„Nem sok kötöttség van itt, de ezzel valahogy senki nem él vissza. Nincsen fix munkaidő, de mégis motivált vagy arra, hogy itt legyél és dolgozz. Én itt vagyok mindennap 8-tól, és nincs az az érzés bennem, hogy jajj, most fel kell kelni, be kell jönni, hanem van kedvem bejárni. Lassan egy éve vagyok a Prezinél, és a mai napig úgy kelek fel, hogy gyerünk dolgozni, csináljuk. Igazából egy hihetetlen pozitív változás következett be az életemben azzal, hogy felvettek ide. Korábban minden napom arról szólt, hogy 8 órakor becsöngetnek, 8.45-kor pedig ki. Ha valaki azt mondja nekem, hogy egy év múlva egy ilyen klassz cégnél dolgozom, biztos nem hiszem el” – mesélte kipirultan Zsófi. Nagyon felemelő érzés volt hallgatni lelkesedését és hogy milyen boldogan beszél a munkahelyéről. A San Franciscó-i és a budapesti irodát is szereti, bármelyikben szívesen dolgozik. San Franciscóban ugyan időbe telt neki, amíg megtalálta azokat a szabadidős tevékenységeket, amelyek feltöltik, de a Prezi ebben is segített. „Hetente van jógaóra az irodában, amikor mindenki együtt kapcsol ki. Ezenkívül az is fontos számomra, hogy nemcsak kollegákkal dolgozom együtt, hanem ők egyben a barátaim is. Munka után együtt megyünk lazítani, hétvégén kirándulni vagy éppen szórakozni. Az otthoniakkal való kapcsolattartás kicsit nehézkes, hiszen 9 óra az eltérés, de erre is megpróbálok időt szakítani, ami többé-kevésbé sikerül is.”

Zsófi a kezdetektől fontosnak tartotta, hogy összhangban legyen a Prezi alapértékeivel, amelyek nagyon közel állnak hozzá. „Az, hogy az ötletek számítanak, néha klisének hangzik, de úgy érzem, itt valóban erről van szó. Ha bármi felmerül bennem, ha van egy új ötletem, akkor azt bátran megoszthatom a többiekkel, és onnantól kezdve együtt dolgozunk rajta. Azt hiszem, a merj álmodni jelszónak talán az egyik legjobb példája vagyok. Ha csak megnézed, hogy egy éve mit csináltam, és azt, hogy hol vagyok most, és milyen boldogan jövök be nap mint nap dolgozni, akkor nem vitás. Megérte nagyot álmodni.” Miközben Zsófi történetét hallgattam, egy igazi, hét tagból álló Mariachi banda érkezett meg a Prezi irodájába, ahol nemcsak a költözést, hanem Zsófi szülinapját is ünnepelték. A videóban megnézhetitek milyen is volt a hangulat.

Ha nagyobb felbontásban is szeretnéd megnézni a fotógaléria képeit, kattints ide!