Kultúra
„A gyerekek nem pedálgépek!” – interjú a Rocksuli gyerekszereplőivel
A napokban mutatták be nagy sikerrel a Madách színház várva várt Rocksuli című musicaljét. Az azonos című 2003-as film Webber-adaptációját Európában először Magyarországon mutathatták be Szirtes Tamás rendezésében. A darab gyermekszereplői nemcsak élőben zenélnek az előadás alatt, hanem négyen közülük megalakították az első rockbandájukat, a „The Reds” néven. Velük beszélgettünk.
Az 5 legnagyobb könyves visszatérés
Ha belépünk egy könyvesboltba az első, ami azonnal szemet szúr, hogy milyen irdatlan mennyiségű újdonság jelenik meg, csupán pár hónap alatt. Éppen ezért izgalmas, amikor egy-egy régi, talán már el is feledett történet új életre kel, időnként teljesen érthetetlen módon, és újabb generációkat hódít meg.
Feltörekvők: Biljarszki Maxim, médiaművész
Biljarszki Maxim 25 éves, jelenleg a Budapesti Metropolitan Egyetem média design szakán tanít, installációival és 3D fényfestéseivel különleges hangulatú univerzumokba repíti a befogadót. Nemrégiben részt vett egy audiovizuális összművészeti előadás megalkotásában, és nemsokára debütál PsyPorn nevű zenekarának első lemeze is.
Rupert Everettel a Los Angeles-i filmfesztiválon
Véget ért a 2018-as Los Angeles Film Fesztivál a kaliforniai metropoliszban. Mi Julia Roberts egykori filmbéli partnerével, az Álljon meg a nászmenet! sztárjával, Rupert Everettel találkoztunk. A jövőre hatvan éves brit világsztár első saját rendezése, az A boldog herceg kapcsán adott exkluzív interjút a Marie Claire-nek.