Arató Györgyi mindössze 30 éves volt, amikor nyolc évvel ezelőtt, egy önvizsgálat alkalmával csomót fedezett fel a mellében. Az első sokk után nem késlekedett sokáig, azonnal bejelentkezett egy ultrahangos vizsgálatra.
„Ijesztő volt, de elmentem a vizsgálatra, ahol megnyugtattak, azt mondták, hogy ez csak egy ciszta, ne foglalkozzak vele, hanem majd jöjjek vissza egy év múlva, és ne aggódjak ha nő, cisztánál természetes. Majd ha szükséges, leszívják belőle a folyadékot.” A vizsgálat után Györgyi úgy is tett, ahogy az orvosok mondták. Élte tovább az életét, és bár észrevette, hogy a csomó a mellében valóban növekedni kezdett, nem gondolt semmi rosszra. Amikor azonban egy év múlva visszament a kontrollra, a diagnózis hidegzuhanyként érte.
„Egy év múlva azt mondták, hogy ez már nem ciszta. Mintát vettek belőle, és kiderült, hogy rosszindulatú daganatom van.” Györgyi számára nem volt ismeretlen a betegség, néhány évvel korábban ugyanis édesanyjánál is mellrákot találtak – sőt, Györgyinél pont három nappal azután állapították meg a rákot, hogy anyukája végzett az utolsó kezelésével. A vizsgálatok során később az is kiderült, hogy Györgyi esetében genetikai érintettségről van szó, magyarán örökölte azt a genetikai hibát, ami elindította a szervezetében a rosszindulatú folyamatot.
„Mivel anyukám végigment a betegségen, volt előttem egy úgymond pozitív példa, de ennek ellenére félelmetes volt szembenézni a rákkal. Ráadásul a genetikai érintettség miatt kiderült, hogy nálam a műtét is kicsit radikálisabb lesz.” Györgyinek az első két év során több műtéten is át kellett esnie, közben fél éven át kemoterápiát is kapott, és mivel a daganat hormonérzékeny volt, antihormon-kezelésre is szükség volt.
„A mellrák eleve olyan betegség, ami a nőiséget érinti, hiszen már maga a mellműtét is elég negatívan tudja befolyásolja az énképet… És utána jött még a kemoterápia is, amitől egyik napról a másikra hullott ki a hajam. Kicsi gyerekkorom óta hosszú hajam volt, féltem, hogy vajon milyen lesz, hiszen ez egy elég drasztikus változás volt. Az első kemó után kihullott a hajam, de bevallom, a második kezelés után már nem is foglalkoztam vele. Nem ez volt a legfontosabb, áthelyeződött a fókusz. Elfogadtam a dolgot, és megszerettem a parókát is, sőt szinte élveztem, hogy cserélgethettem, a hosszú barna mellett volt rövid vörös parókám is.”
Ezt olvastad már?
Györgyi azt mondja, a kemoterápia ugyan megváltoztatta a mindennapjait, de végül az új élet lett számára a természetes, együtt élt a betegséggel, próbált alkalmazkodni hozzá – vagy éppen nem tudomást venni róla. „Szerencsére a barátaim és a családom is sokat segítettek abban, hogy eltereljék a figyelmem, sok programot szerveztünk például a kemoterápiás időszakban – két kezelés között, amikor már nem voltam rosszul – sokat jártam bulizni a barátaimmal. Volt olyan, hogy kimentem a mosdóba, belenéztem a tükörbe, és hirtelen meg is lepődtem, hogy egy rövid, vörös hajú nő nézett vissza rám.”
A kemoterápia után antihormon-kezelés következett, ami új kihívásokat hozott magával.
„Az antihormon-terápia óta gyakorlatilag klimaxolok. Ez még rátett egy lapáttal a betegségre. Jöttek a hőhullámok, aztán a hízás. Nagyjából ez volt az az időszak, amikor először megfogalmazódott bennem a könyvem gondolata.”
Sokan csak akkor kezdenek el odafigyelni az egészséges táplálkozásra, amikor egy komoly betegséggel szembesülnek, ezzel szemben Györgyi már a rák előtt is nagyon tudatosan táplálkozott. Ebben persze nagy segítség volt maga a szakmája, az, hogy dietetikusként dolgozik, tehát az átlag betegekhez képest ő nagyon is tájékozott volt az egészséges élelmiszerek terén – mégis, a kezelések alatt még neki is meggyűlt a baja a táplálkozással. Előbb a kemoterápia miatt híznia kellett, majd, az antihormon-terápia kezdetével arra kellett nagyon odafigyelnie, hogy a klimax miatt ne kezdjenek felszaladni rá a pluszkilók.
„Ugyanazt a mennyiséget ettem, mint azelőtt, az antihormon-terápiától mégis elkezdtem hízni. Erre a legtöbb nő nincs felkészítve. Én tudtam jól, hogy mi történik velem, mivel tanultam róla, de még szakemberként sem volt egyszerű odafigyelni arra, hogy mindig az aktuális állapotomnak és aktuális terápiámnak megfelelően táplálkozzak. Hogy legalább amiatt ne érezzem rosszul magam, hogy felszedek 10 kilót. Meg egyébként is, az egészség szempontjából is jobb, ha az embernek normál a testtömege, ha nincs elhízva. Az egészséges testtömeg elérésében, megtartásában a táplálkozás mellett a mozgásnak is kiemelten fontos szerepe van. A betegség előtt nem sportoltam, és talán ez volt az egyik legnehezebb, hogy a rendszeres testmozgást beépítsem a mindennapjaimba.”
Györgyi ez idő alatt sokáig keresett daganat és táplálkozás témakörben magyarul is megjelent könyveket, ám nem talált olyat, amiről úgy érezte volna, hogy valódi segítség lenne a különböző terápiák alatt. „A betegtársaimon is azt láttam, hogy sokaknak problémát okoz, hogy nincs olyan könyv, ami speciálisan a mellrákra vonatkoztatva segítene például az étkezésben. Néhány könyvet találtam, de azok vagy túl általánosak, vagy nagyon szélsőségesek voltak.”
Három évvel a diagnózisa után végül úgy döntött, inkább ő maga fog írni egyet.
„Valójában nem is receptgyűjteménynek szántam a könyvet, inkább egy szemléletmódot szerettem volna vele átadni. Én is rengeteg olyan mellrákkal kapcsolatos városi legendával találkoztam, amik kifejezetten ártalmasak lehetnek, ezért az is célom volt a könyvvel, hogy segítsek a helyükön kezelni ezeket.”
Így született meg a Konyhanyelven a mellrákról című könyv, ami egyedülálló módon nyújt mankót a mellrákon átesett nők számára. A könyv két fő részből áll: míg az első felében Györgyi a legújabb szakirodalmak alapján ajánlásokat, praktikus ötletek gyűjtött össze (például, hogy hogyan kell felkészülni a műtétre, mit érdemes magunkkal vinni a kórházba…) és megcáfolt jó néhány rákkal kapcsolatos városi legendát, addig a második felében receptek találhatóak. Györgyi minden fogáshoz három receptvariációt írt le: az alapváltozat mellett energiaszegény és energiadús összetétellel, hogy a betegek mindig az aktuális állapotuknak és terápiájuknak megfelelő változatot tudják elkészíteni.
„Én írtam, főztem, food stylingoltam és fotóztam a könyvben szereplő ételeket, én tördeltem a könyvet és csináltam a grafikákat, a logókat, valamint a weboldalt, ahonnan a könyv megrendelhető (mivel saját kiadás, hagyományos könyvesboltokban nem kapható). Ezeket a szakmákat menet közben autodidakta módon tanultam meg. Az elmúlt négy évben a munka mellett szinte minden szabadidőmet ezzel töltöttem. A szerkesztésben szintén dietetikus és daganatos betegekkel évekig foglalkozó kollégám segített, az elkészült könyvet pedig egy klinikai onkológus és a dietetikai tanszék docense is lektorálta. Azt szerettem volna, hogy szakmailag is miden szempontból hiteles olvasmányt adjak ki a kezeim közül.”
A könyv elkészítéséhez négy év kemény munkájára volt szükség, de a pozitív visszajelzések és a rengeteg köszönőlevél miatt Györgyi úgy érzi, megérte a fáradtság.
„Korábban nem gondoltam volna, hogy valaha is könyvet fogok írni, vagy ennyi új dolgot megtanulni (weboldal készítés, ételfotózás, stb.). Azt kell, mondjam, hogy a betegségem egy teljesen új világot nyitott meg előttem. Annyira másképp alakult az életem, mint ahogy azt 10 évvel ezelőtt elképzeltem. Magam sem gondoltam volna, hogy a betegségem ellenére, sőt amiatt, ennyi jó dolog történik majd velem. Nagyon élveztem a könyv készítését, és nagyon sokat adnak a visszajelzések. Boldog vagyok, hogy segíthetek másoknak.”
Bár nagyon máshogy alakult az élete, Györgyi szerint a betegség úgy ajtókat nyitott meg számára, új lehetőségeket teremtett, amiket igyekszik megragadni, és egy minél teljesebb, boldogabb életet élni.
Olvass tovább!
