Milyen önvizsgálatokat végezzünk el otthon?

2020. május 15.
A koronavírus-járvány nemcsak a szórakozási lehetőségeinket, hanem az orvosi rendelőkbe és vizsgálatokra való bejutást is nagyban korlátozza. Most sokkal nagyobb a saját felelősségünk abban, hogy odafigyeljünk a testünk jelzéseire, változásaira. Milyen önvizsgálatokat fontos rendszeresen elvégeznünk, hogy időben felfigyeljünk a betegségekre?

Már a koronavírus-járvány előtt is voltak olyan önvizsgálatok, amelyeket erősen javasoltak a szakemberek minden hónapban, mint például a mell ellenőrzése. Ám ezen kívül is van néhány olyan önvizsgálat, amit célszerű elvégeznünk rendszeresen addig is, míg ismét a megszokott módon járhatunk szűrővizsgálatokra.


Otthoni mellvizsgálat – ahogy eddig

Járványtól függetlenül nagyon fontos, hogy ne feledkezzünk el a mell vizsgálatáról minden hónapban. Erre legfőképpen azért van szükség, hogy ismerjük a mellünket, tudjuk, milyen normál állapotban, így felfigyelhetünk arra, ha valamilyen változás következik be. Akkor sem kell pánikba esni, ha csomót tapintunk, a ciklus bizonyos szakaszaiban ez teljesen normális jelenség, ám ha pár nap múlva sem szívódik fel, mindenképp forduljunk orvoshoz.

Figyeljük a bőrünket

A bőrvizsgálat legalább olyan fontos, mint a mell ellenőrzése, hasonló okokból. Ha rendszeresen átnézzük az anyajegyeinket, foltjainkat, tisztában lehetünk azzal, milyen az alaphelyzet, így hamarabb felfigyelünk arra, ha megváltoznak az anyajegyeink, vagy új, gyanús dolgok jelennek meg a bőrünkön. Olyan sebekre kell figyelnünk, amelyek nem akarnak begyógyulni, anyajegyekre, amelyeknek változik a színe, alakja.

Olvastad már?

Ezek mind rosszindulatú elváltozásokat jelezhetnek. Ha nyugatlanító jeleket észlelünk, gyanús kiütéseket, duzzanatokat tapintunk, keressük meg a bőrgyógyászunkat, aki valószínűleg a mostani, különleges helyzetben akár videohíváson keresztül vagy kép alapján is meg tudja ítélni, hogy bemenjünk-e azonnal a rendelőbe, vagy szerencsére nem súlyos probléma okozza a bőrjelenségeket.

A férfiak se hagyják ki

A legtöbb ráktípussal ellentétben a hererák sokkal gyakoribb fiatal felnőttkorban, mint később. A betegek átlagéletkora 33 év körül mozog. A herék önvizsgálata végtelenül egyszerű, és otthon is elvégezhető, még rövidebb idő alatt, mint a nők mellvizsgálata. A szakemberek tinédzserkortól a negyvenes évekig javasolják havi rendszerességgel a férfiaknak az önellenőrzést. A zuhany alatt lehet a legjobban elvégezni, mivel a meleg víz hatására a herék ellazulnak, így könnyebb kitapintani az esetleges elváltozásokat.

Olvass tovább!

Forrás: The Huffington Post
Fotó: Unsplash