A hajfestés és hajegyenesítés növelheti a mellrák kockázatát

2019. december 07.
Két gyakori hajszépítő kezelés, a hajfestés és a kémiai hajkiegyenesítés nagy valószínűséggel kapcsolatba hozható a mellrák kialakulásának nagyobb esélyével egy friss kutatás eredményei szerint.

A hajfestést már korábban is kapcsolatba hozták bizonyos ráktípusokkal, bár az eredmények nem voltak teljesen egységesek. A húgyhólyagrák és a leukémia kialakulásában játszott szerepét vizsgálták közelebbről az Amerikai Rákszövetség tájékoztatása szerint. A korábbi kutatásban úgy találták, hogy a fodrászszalonokban dolgozóknál némileg nagyobb az esély a húgyhólyag rákos betegségének kialakulására. Ám korábbi kutatások nem találtak összefüggést a hajfestés és a mellrák között. A hajegyenesítéssel kapcsolatban pedig még kevésbé voltak tiszták az eddigi kutatási eredmények, melyek azt vizsgálták, vajon a keratinos kezeléseknél használt formaldehid mennyivel növeli a rosszindulatú daganatos betegségek esélyét.


Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet által végzett tanulmányban több mint 46 ezer olyan amerikai nőt vizsgáltak, akiknek a testvére átesett már mellrákon, náluk viszont nem diagnosztizálták a betegséget. A nők életkora 35 és 74 év között volt. Az életmóddal, egészségi állapottal, hajápolási szokásaikkal és demográfiai jellemzőkkel kapcsolatos kérdések megválaszolása után a résztvevőknél nyolc éven át végeztek utánkövetéses kikérdezést rendszeres időközönként.

A hajegyenesítés veszélyes
A nők több mint fele nyilatkozott úgy, hogy festeti a haját már több mint egy éve, és tíz százalékuk végeztetett már kémiai hajkiegyenesítést. A kutatásból az derült ki, hogy náluk sokkal nagyobb eséllyel alakult ki mellrák, mint azoknál, akik nem éltek ilyen szépészeti praktikákkal.
A rendszeres hajfestés kilenc százalékkal növelte meg a mellrák kialakulásának kockázatát, míg azon színesbőrű nőknél, akik kiegyenesíttették a hajukat, 45 százalékkal nagyobb eséllyel alakult ki emlődaganat azokhoz képest, akik nem használták nyolc hétnél gyakrabban a hajkiegyenesítést.

A kor és a kemikáliák egybeesése
A kutatók megjegyzik, hogy bár a kutatás kiegyensúlyozott mintán történt, nem lehet kivédeni bizonyos tényezőket, melyek növelik a rák kialakulásásnak esélyét. Ilyen például az, hogy az életkor előrehaladtával nagyobb az esély a rosszindulatú daganatos betegségekre, ahogy a haj őszülésére is, így a hajfestés gyakoribbá válása egybeeshet a megnövekedett rákkockázattal is, melyet lehetséges, hogy fokoz a hajfestés, ám ennek kiderítése további vizsgálatokat igényel.

Kivédhető kockázat?

Sajnálatos módon a hajfestékek esetében nem lehet egyszerű és gyors megoldást találni a problémára. “A hajfestékek több mint ötezer különböző összetevőt tartalmaznak, és a képlet folyamatosan változik. Bizonyos összetevőkről ugyanis kiderül, hogy karcinogén, azaz rákkeltő hatásúak, így ezek helyett mást keresnek a gyártók” – mondta Alexandra White epidemiológus, a kutatás egyik vezetője.
A mellrák esetében az egyik legerősebb bizonyíték az aromás aminok rákkeltő hatására van, melyek színtelen vegyületek a hajfestékekben. Ezekről már kiderült, hogy kötődnek a mellszövet DNS-éhez, károsítják a sejteket, így mellrákot okozhatnak, ám az Európai Unióban ezek jelenléte tilos a hajfestékekben.


A parabénok viszont jelen vannak az európai piacon kapható kozmetikai készítményekben is. Hormonháztartásra gyakorolt hatásuk miatt növelhetik a mellrák kialakulásának kockázatát, így érdemes olyan hajfestékek után nézni, melyek parabénmentesek.
A szakemberek szerint nem feltétlenül kell lemondani a hajfestésről, ám érdemes tudatosan válogatni a kozmetikumok és hajápolószerek között. Ráadásul a mellrák kialakulásáért általában nem egyetlen tényező felelős, számos faktor szerepet játszik abban, megbetegszik-e valaki. Ám ha ismerjük a kockázati tényezőket, érdemes szűkíteni a körüket, amennyire lehetséges.

Forrás: Time
Fotó: Unsplash