Amikor egy kisbaba jóval idő előtt érkezik, általában koraszülött intenzívre kerül, ahol gépek és műszerek társaságában igyekszik behozni a lemaradását. Ha progresszív kórházról van szó, akkor odaengedik az édesanyát, aki – ha az újszülött állapota megengedi – gondoskodhat a babáról, más esetben ezek a kicsik gyakran csak napi pár perce találkozhatnak a saját édesanyjukkal, hosszú napokon, heteken keresztül.
A modern orvostudománynak köszönhetően ma már extrém koraszülött babákat is képesek megmenteni: a 27. hét után született babák esélye kifejezetten magas, már 90 százalék feletti, míg a 26-27. hét körül született gyermekeké 70, a 24. héten született babák életben maradási esélye pedig 20 százalék körül van. Néha hallani olyan hírekről, hogy 21-22. hétre született, extrém kis súlyú babák is életben maradnak, de ezek tényleg kiugró esetek, hiszen a 24. hét előtt a babák körülbelül fele él túl, és az életben maradottak között gyakran jelentkezik maradandó idegrendszeri károsodás, látás– vagy hallássérülés, agyvérzés, keringési zavar. Szívfacsaró látvány ránézni egy néhány dekás, apró koraszülöttre, aki még sokkal inkább embrió, mint kisbaba – egyértelmű, hogy még egyáltalán nincs felkészülve a külvilágra.
Inkubátor helyett
Miközben az anyaméh biztonsága ideális körülményeket nyújt a fejlődéshez, az inkubátor – noha kétséget kizáróan életmentő eszköz – különböző szövődményeket okozhat. A lélegeztetéstől asztma alakulhat ki, a külvilág fényeitől látáskárosodás. Optimista jóslatok szerint ez a helyzet néhány éven belül megváltozhat: hamarosan inkubátorok helyett laboratóriumban előállított magzatvízszerű folyadékkal töltött „tartályokba” helyezhetik a koraszülötteket, hogy hasonló körülmények között fejlődhessenek tovább, mint az anyaméhben. 2017-ben, a Nature Communicationsben publikálták az áttörő kutatást, melyben 105-115 napos (vagyis fejlettségét tekintve egy 23 hetes emberi magzatnak megfelelő) bárányembriókat helyeztek ilyen mesterséges méhekbe. A bárányokat négy hétig hagyták nőni a folyadékban, és azt találták, hogy a bárányok szervei teljesen normális módon fejlődtek – az állatok szépen híztak és elkezdték megnöveszteni a bundájukat is.
Fotó a Nature Communications-ben publikált kutatásból
2019-ben ausztrál és japán kutatók sikeresen megismételték a vizsgálatot extrémen koraszülött bárányokkal is, akiket egészen addig tartottak mesterséges méhben, míg képessé váltak az önálló életre. Sőt, holland kutatók tovább fejlesztették a magzatok otthonául szolgáló biotartályt úgy, hogy az anya szívverésének hangját is lejátszhassák benne.
Olvastad már?
2020-ban az Eindhoven University of Technology kutatói 3 millió dolláros támogatást kaptak az EU-tól az első mesterséges méh legyártásához, ami képes lenne biztonságos „otthont” nyújtani a 24-28 hetes koraszülötteknek. A holland dizájn a természetes méhhez és a bárányok esetében használt biotartályokhoz hasonlóan vízzel teli környezetet konstruál a magzatnak, melyben a babák a köldökzsinórjukhoz csatlakoztatott mesterséges placentán keresztül kapják meg a fejlődéshez szükséges oxigént és tápanyagokat. Ez már csak azért is hatékonyabb az inkubátornál, mert ott a babák a tüdejükbe kapják az oxigént, ami gyakran még nem elég érett annak megfelelő befogadásához – így alakulhat ki például a már említett asztma.
Miközben a mesterséges méhnek számos előnye van, nem lehet elmenni amellett, hogy számos kérdés és etikai aggály is felmerül körülötte. Ahogyan a mesterséges méh alkalmazása egyre inkább realitássá válik, úgy lesz egyre sürgetőbb ezeknek a kérdéseknek a megválaszolása.
Magányos magzatok
Amíg az első koraszülött nem kerül be egy mesterséges méhbe, nem látjuk „megszületni”, majd felnőni, nem fogjuk tudni megmondani, milyen pszichés következményei lehetnek annak, hogy egy kisbaba ilyen speciális körülmények között fejlődik. Hiszen az édesanya teste nem egy puszta tartály: az anyaméhben a magzat kapcsolódik az anyával, hallja a hangját, érzékeli teste működését, sőt – a kisbabák kezdetben a külvilágban is az anya testében megszokott napszakisághoz alkalmazkodnak, tehát ha mondjuk egy kismama éjszaka sokáig tevékenykedett, lehetséges, hogy a baba sem akar majd „időben” elaludni az első hetekben. És persze van egy mindezeknél misztikusabb aspektus is, amivel a többek között a magzati kommunikáció is foglalkozik: lényegében arról van szó, hogy az édesanya és a kisbaba között már a terhesség alatt is kialakul a kapcsolódás, zajlik egyfajta kommunikáció. Mi történik, ha mindezeket elvesszük? Egy koraszülött babához ugyanúgy hozzáérnek, ideális esetben legalább naponta néhány alkalommal érezheti anyja közelségét. Lehet-e bármilyen negatív következménye annak, ha egy magzatot „magára hagyunk” a fejlődésben?
Persze a mesterséges méh életmentő eszköz, és olyan helyzetekben kerülne bevetésre, amikor az ideális megoldás fogalma már rég nem releváns. Legalábbis egyelőre. Mert ha képesek vagyunk magzatokat mesterséges méhekben növeszteni, akkor vajon mikor jön el az a pont, hogy az egész terhesség egy tartályban történjen? Ez most még talán nagyon sci-fiből lopott ötletnek hangzik, de a technológiánk tulajdonképpen megvan hozzá. Ahogyan a CRISPR génszerkesztő technológia esetében, az emberiségnek itt is meg kell állnia egy kicsit, hogy elgondolkozzon az etikai vonatkozásokon.
Például a mesterséges méh elviekben megoldhatná a méhhel összefüggő meddőségi problémák kezelését, de vajon tényleg csak a szükséges esetekben alkalmaznák a nők? Vagy ez lenne a béranyaság új, egyszerűbb formája? Milyen nők számára, milyen módon volna hozzáférhető egy ilyen „kezelés”? Elég beszédes adat például, hogy az évente születő körülbelül húsz millió alacsony súlyú újszülött nagy része a fejlődő országokban jön világra, ráadásul már más szülészeti-nőgyógyászati beavatkozások területén is megfigyelhetőek egyenlőtlenségek a kisebbségi és/vagy szegény nők kárára. Vajon az ő babáikat is meg tudják majd menteni ezzel az új technológiával? Olyan kérdések ezek, amelyekre nem sokára muszáj lesz valamiféle válasszal előrukkolnia az emberiségnek.
A legjobbat kihozni
Addig is, amíg várunk az életmentő mesterséges méhekre, fontos lenne, hogy a jelenleg rendelkezésre álló eszközeinkkel javítsuk a koraszülött-ellátást. Olyan területről van szó, ami az elmúlt években, évtizedekben robbanásszerű fejlődésen ment keresztül: míg sokáig azt gondolták, egy kisbabának 1 kiló alatt semmi esélye, ma már fél kilós, vagy még kisebb magzatok is életben maradnak. Ezek a parányi, fejletlen kisbabák elképesztően törékenyek, és ahogyan arról már korábban is szó volt, leginkább az édesanyjuk közelségére lenne szükségük. Az úgynevezett kenguru-módszer az a megközelítés a koraszülött-ellátásban, ami abból indul ki, hogy a magzat megfelelő fejlődését leginkább az édesanyával való bőr-bőr kontaktus garantálja. Ahogyan a kenguruk az erszényükben óvják és növesztik kicsinyeiket, úgy a koraszülött babákat sem választják el az édesanyától születés után (legfeljebb a feltétlenül szükséges, és máshogyan nem elvégezhető vizsgálatok idejére). Ezt a módszert egyébként két gyermekorvos dolgozta ki a kolumbiai Bogotában olyan esetekben, amikor nem állt rendelkezésre inkubátor – így a kenguruzás nemcsak kiegészítője, de akár alternatívája is lehet az inkubátoros terápiának. A korai bőrkontaktus segít stabilizálni az újszülött testhőjét, de számos más pozitív hatása is van a kisbabák egészségére nézve. Látható tehát, hogy egy borzasztóan egyszerű, semmilyen eszközt nem igénylő módszerről van szó, mégis, még Magyarországon sem alkalmazzák minden kórházban.
A Másállapotot a Szülészetben február elején osztott meg egy petíciót, melyben a kenguruzás széleskörű alkalmazása mellett emelnek hangot. A szövegben azt írják: „A koraszülöttekkel kapcsolatba kerülő dolgozók heroikus, tiszteletre méltó munkát végeznek. És a legtöbb esetben támogatják is a szülőket. Ugyanakkor az is megesik, hogy nem engedik a szülőket, hogy a koraszülött babájuknak megadják az elengedhetetlen érintéseket, ölelést. Egyetlen ilyen eset is elfogadhatatlan!”
Ez a probléma látványosan megmutatja, hogy miközben a technológia fejlődése elengedhetetlen az orvostudományban, a hozzáállásbeli változásokkal is lehetséges életeket menteni.
Forrás: TheAtlantic, BBC, LeapsMag, Nature Fotó: Nature Communications, Getty Images
