Nem volt kérdés, hogy a sikerlistákat régóta uraló Delia Owens író-zoológus Ahol a folyami rákok énekelnek című könyvéből előbb vagy utóbb mozifilm lesz. A filmhez producerként szegődött Reese Witherspoon is, az eredmény pedig egy szemet és lelket gyönyörködtető mozi.
Azt hiszem, talán egy természetközeli filmet sem tudok mondani, ami nem mámorító tengerparton, szűz havas hegycsúcsokon vagy sötétzöld skandináv erdők mellett játszódna, hanem egy sokkal kevésbé szexi közegben, a lápvidéken. Az Olivia Newman által rendezett Ahol a folyami rákok énekelnek a lápi világ zord oldala mellett a lírait is láttatja, gyönyörű kamerafelvételeken mutatja meg az ’50-es évek észak-karolinai lápvidékét, sajátos növény- és állatvilágával.
Teszi mindezt egy végtelenül szomorú történeten keresztül. A kék lagúna és a Maugli világát idéző alaptörténet szerint Kyát, a főhősünket gyerekkorában egyedül hagyja a családja a civilizáció peremén, a lápi házukban. A zord természetet ismerőssé, otthonossá teszi maga számára, megtanulja, hogyan tudja rákhalászatból fenntartani magát, és egy kedves bolti árus házaspárnak hála a helyi gyülekezet ruhákat is adományoz neki. De a városban rémisztő mítoszok keringenek róla, iskolába mindössze egy napig járt, írni, olvasni nem tud, és fogalma sincs, milyen a világ a lápon kívül. Nyugalmat számára csak a természet és a természet rajzolása jelenti. A látványvilágon és a színészi játékon túl a mozi minőségét tovább emeli Taylor Swift fantasztikus dala, a Carolina is.
Az elhagyott kislány karaktere a néző szülői ösztöneit hívja elő és a szív legfájdalmasabb húrjait pengeti (erre ráérősít a Kyát játszó színésznő, a Normális emberekből is ismert Daisy Edgar-Jones szépsége is…). Az önfentartásra berendezkedő kislány ahogy felcseperedik, szerelmes lesz, ez pedig brutális fordulatokat hoz a történetben…
Elég távol áll a legtöbbünk valóságától a történet, mondhatnánk, de az igazság az, hogy mindenkiben lakozik egy belső Lápi lány, aki magányos és akinek csak szeretetre, feltétlen elfogadásra van szüksége. Aki úgy érzi, ellene van az egész világ és akit összeroppant az az élet, amit rá osztottak. Ehhez nem kell észak-karolinai Mauglinak születni.
A Lápi lány története nem művészfilm, nem pszichológiai dráma, de képi világa varázslatos, a színészek játékát jó nézni, a cselekménye pedig noha kissé kiszámítható, mégiscsak tartogat fordulatot és szurkolni lehet, hogy a jók nyerjék el jutalmukat, a rosszak pedig kapják meg méltó büntetésüket. Egyfajta tanmese arról, hogy a természet nemcsak szép és jóságos, de kegyetlen és ösztönszerű is. Az emberi erkölcs normáit nem ismeri.
