Számodra mit jelent a változás?
Nagyon vegyesek az érzelmeim, inkább félek tőle, mint nem. Például huszonkét éve ugyanazt a parfümöt használom. Tizenhat évesen beleszerettem, és azóta sem sikerült egy másikat választanom. De nem csak a parfümmel vagyok így: nehezen váltok, ha egyszer valami bevált, ha valami úgy jó, ahogy van. Tisztában vagyok vele, ez nem jó dolog, hiszen a változás az, ami elhozza az újat, a jobbat.
Miért lehet ez benned?
Ha csak a foltokból indulok ki, már önmagában a vitiligo óriás változást hozott az életembe. Nekem hosszú éveken át komoly problémát jelentett ez. Talán ezért nem szeretem a változást, mert azt hiszem, az valami negatív dologgal jár, ennek ellenére erőltetem. Úgy hívom, hogy komfortzóna-tágítás: olyan dolgokba vetem bele magam, ami változást hoz, a változás pedig elfogadást.
Természetesen nem csak a vitiligóval van dolgom, folyamatosan olyan helyzetek lépnek be az életembe, amik változásra, munkára ösztökélnek. Ez pedig mindig melós, hiszen ha valami változik, azzal együtt rengeteg minden borul is. De ez így van rendjén, ahogy öregszem, és egyre többet tanulok, tapasztalok, úgy veszem egyre könnyebben az akadályokat. Persze ez egy never ending story, ha egyszer kinyitod az önmunka ajtaját, rájössz: ez a munka soha nem ér véget.
Az önelfogadással kapcsolatosan van még „belső” tennivaló?
Én ezt maximálisan kimerítettem. Rengeteg munkám van ebben. Huszonhárom éven keresztül utáltam a foltjaimat, elfogadni őket pedig nem kevés időbe telt. Nehezen csináltam végig. Az különösen embert próbáló volt, amikor véget ért a nyolc évig tartó párkapcsolatom, és hirtelen megszűnt az állandó szeretetpumpa. Nem volt többé mellettem senki, aki naponta elmondta, mennyire szép vagyok. Egy vitiligós ember számára ez különösen nagy veszteség. Amikor rájöttem, hogy ez a külső forrás nincs többé, ráeszméltem, meg kell tanulnom megszeretni magam. Bár ez az önmeló hosszú ideig tartott, meglett az eredménye, a vitiligo elfogadásával ma már semmi dolgom nincsen, sőt, az elfogadás odáig fajult, hogy elkezdtem belehabarodni a foltjaimba.
És segítesz másoknak, hogy ők is ugyanígy érezhessenek. Mi indított el ezen az úton?
Egy sorsfordító mondat. Találkoztam egy nővel, aki elmondta, ő annyira utálja, ahogy kinéz, hogy minden reggel úgy kel fel, hogy legszívesebben megölné magát. Rám ez a súlyos kijelentés olyan erővel hatott, hogy megfogalmazódott bennem: segíteni akarok.
Előtte én soha nem akartam a vitiligóval foglalkozni, nem vágytam a nyilvánosságra, és nem szerepelt a céljaim között, hogy mások életét megváltoztassam, de óhatatlanul elkezdtem segíteni, tanítani és megmutatni, hogy az ember hogyan érezheti jól magát a saját bőrében. Aztán berántott a dolog. Az, hogy a te tudásod az, ami önbizalmat, elszántságot, önszeretet szül, leírhatatlan energiát ad. Itt szó sincs pénzről, az én jutalmam a másik öröme és hálája.
Rengeteg ember számára te jelented az erőt, de a te életedben van olyan ember, aki megtart, ha kell?
Legnagyobb tanítom és segítőm Feldmár András. Jó pár éve szoros a barátságunk, ami bizonyíték arra, hogy a Jóisten engem a tenyerén hordoz. Ha odafigyelek arra, amit ő mond vagy ír, megkapom a megoldókulcsot a problémáimra, és ha egyszer ilyen szerencsés vagyok, kutyakötelességemnek érzem, hogy ezt a tudást továbbadjam. Ezzel nem fukarkodhatok.
Fotó és szöveg: Czvitkovits Judit Smink: Tamás Anita Styling: Balogh Viki Ruha: top – Aeron, sort – Max Mara
Változni ér!
Megújult a marieclaire.hu, amelynek kapcsán elindítottuk Változni ér! kampányunkat. Amellett, hogy a témát több cikkben körüljárjuk, és egy játékkal is készülünk nektek, négy olyan hírességet kérdeztünk a változásról, akikkel az elmúlt években már beszélgettünk. Keresd a Változni ér! logóval ellátott cikkeket a megújult marieclaire.hu-n a következő hetekben vagy a nyitóoldalon a Változni ér! címkét!
