Az előadásotok címe Hidden Mom, vagyis „rejtett anya”, ami máris nagyon erős üzenetet közvetít az anyaságról. Miért választottátok ezt a címet?
Furulyás Dóra: Egy régebbi projektünk kapcsán találkoztunk azzal a jelenséggel, amikor a csecsemők fotózásához az őket tartó édesanyákat leplek mögé rejtik, hogy ne látszódjanak a képen. Mivel fontos volt, hogy a gyerek ne sírjon és ülő helyzetben tudják fényképezni, szükség volt az anya jelenlétére, de ő maga nem jelenik meg a fotón, a háttérbe húzódik. Ez a motívum nagyon megtetszett nekünk, ugyanis sok szempontból analóg az anyaság működésével: a legtöbbször a „végeredményt“, a gyereket látod, miközben a befektetett munkát és energiát nem.
Meséljetek kicsit a saját anyaságotok megéléséről, és arról, hogyan lett ebből az élethelyzetből művészeti projekt?
Dányi Viktória: A Mothers Back formáció létrejöttéhez több faktor is hozzájárult. Akkoriban már mindkettőnk mögött tizenéves karrier állt, két-két 4-12 év közötti gyereket neveltünk és elkezdődött a Covid. Valahogy mindketten úgy éreztük, hogy szeretnénk a munkánkban hosszabb távú projektekben gondolkodni. Amiben lehetőségünk van egy-egy témában komplexebben elmerülni. A független szférában gyakori, hogy elkészül egy darab, amit utána – szerencsés helyzetben – pár hónapig, esetleg 1-2 évig játszunk, majd továbbjátszás vagy támogatási lehetőség híján letesszük az előadást és készítünk egy újat. Emellett szerettünk volna értéket képviselni és átadni, valami társadalmi szinten is hasznos területbe csatornázni az energiáinkat, és persze mindkettőnk életében fontos téma volt a gyereknevelés, így jutottunk el végül az anyaság témájához. Öt éven keresztül vizsgáljuk, kutatjuk a témát különböző aspektusokból, és ehhez készülünk különféle programokkal is: 2023-ban például egy beszélgetés-sorozattal, illetve egy gyerek- és egy felnőtt előadással. Ebben a SÍN Művészeti Központ produkciós ház a partnerünk, velük együttműködésben hozzuk létre és valósítjuk meg a programokat.
F.D.: Ráadásul nemcsak minket foglalkoztat a téma, de azt gondolom, hogy erről kell is beszélni. Amikor egy független előadóként dolgozó táncosnő eljut oda, hogy gyereket vállal, akkor rengeteg kérdés és dilemma merül fel a karrierje folytatása kapcsán. Amikor mi gyereket szültünk, nem igazán voltak előttünk minták, ,hogy milyen erőfeszítések árán tudják a művész anyák a munkájukat és magánéletüket menedzselni, balanszban tartani. Persze ebben az is benne van, hogy a magyarországi kortárs tánc csupán ötvenéves múltra tekint vissza, viszont a jövő szempontjából még inkább releváns lesz ez a kérdés, hiszen egyre több táncos vállal gyermeket és folytatja aktívan a művészi munkáját.
Fotó: Dömölky Dániel
Mennyiben más alkotóként „kiesni“ a szakmából? Megengedőbb vagy épp szigorúbb ez a szcéna, mint egy „hagyományosabb“ munkakör?
F.D.: Én úgy érzem, hogy a közeg alapvetően támogató, de tény, hogy nem mindig egyszerű, amikor szülőként már teljesen más prioritásokkal, időbeosztással kellene alkalmazkodni mondjuk a próbafolyamatokhoz vagy az előadásokhoz. független alkotóként ezeket az igényeket neked kell képviselned azok felé, akikkel együtt dolgozol.
D.V.: A függetlenek körében az aktuálisan együttműködő művészek konszenzusa alapján alakul a próba ideje és ez a rugalmasság anyaként nagy segítség. Az biztos, hogy nincsenek lefektetett rutinok ebben az életformában, de azt nem tudom, hogy ez könnyebb vagy nehezebb-e egy hagyományosabb munkavégzéshez képest, mert nincsen összehasonlítási alapom, hiszen soha nem dolgoztam nyolc órában egy fix munkahelyen.
Jelenleg mi foglalkoztat titeket a leginkább az anyaság kapcsán – akár alkotóként, akár a magánéletben?
F.D.: Épp amiről a Mothers Back szól, az az ellentét, ami egy nő anyává válásának feltételezett evidenciája és a helyzet valósága körüli millió dilemma és kérdés között feszül. Hogy tekinthetünk valamit ennyire magától értetődőnek, ami valójában egyáltalán nem magától értetődő? A magánéletemben pedig éppen kopogtat a kamaszkor, amiről már most érzem, hogy egyáltalán nem azt hozza majd, mint amire számítottam – de ezt kifejezetten élvezem. Ahogyan azt is, ahogy az évek múlásával egyre érettebbé válok, és már egészen másképpen tudunk anyaként, művészként jelen lenni helyzetekben.
A programsorozat első beszélgetésén Lőrincz Katalin és Varga Viktória meséltek arról, hogyan hatott annak idején az anyává válás az ő művészetükre, karrierjükre. Egyrészt elmondták, mennyire magától értetődően szakadtak ki anno munkájukból, de azt is, milyen nehézségek, fájdalmak árán tértek vagy éppen nem tértek vissza a szülés után. Voltak markáns különbségek az ő történeteik és a ti megélésetek között?
D.V.: Viki és Kati egy sok szempontból nagyon más korban váltak fiatal táncosnőkből friss anyákká. Ahogyan a beszélgetésen is elhangzott, akkor még egy csomó mindenre nem volt szó, és ezért nem is foglalkoztak a nők olyan mértékben bizonyos témákkal – például a szülés utáni depresszióval. Ez akár könnyebbségnek tűnhet, de szerintem fontos, hogy legyenek szavaink egy bonyolult helyzet leírására, hiszen csak így tudjuk igazán értelmezni azt. Azt hiszem, ezzel a projekttel is épp erre törekszünk Dórával, hogy tágítsuk a diskurzust.
F.D.: Nyilván egyrészt személyiségfüggő, hogy ki hogyan reagál az anyaságra, másrészt nagyon fontosak az adott kor lehetőségei, előírásai. Nekem úgy tűnik, hogy akkoriban erősebbek volt a megfelelési kényszer, az az elképzelés – pláne a művészet területén – hogy amit elvállaltál, azt teljesíted, hogy csak akkor nem lépsz színpadra, ha haldokolsz. Nekem a problémát vagy a nehézséget inkább az interneten keresztül rámzúduló töméntelen mennyiségű információ jelentette. Rengeteg az egymásnak ellentmondó adat, miközben minden egyes témakör végtelen tudatosságot, analízist, szellemi energiát igényel – ebben nagyon könnyű felaprózódni. És ebben talán könnyebben el is veszhet az anyaság ösztönös hangja.
Dányi Viktória & Furulyás Dóra: Hidden mom (2022) - teaser from SIN Arts Centre on Vimeo.
Táncosként a testetek jelenti a munkaeszközötöket, mennyire alakította át az anyaság azt, ahogyan a testetekhez viszonyultok?
D.V.: Én viszonylag fiatalon, 23 évesen szültem az első gyerekemet. A test – pusztán biológiai adottságaiból adódóan – akkor még többnyire gyorsabban és könnyebben regenerálódik. Talán ez is közrejátszott abban, hogy én akkor hamar visszatértem a munkámhoz. Három hónapos volt a gyerekem, mikor újra a színpadon voltam – ez nem valamiféle heroikus, küzdelmes visszatérés volt, az adott darab alkalmas volt arra fizikailag, hogy ilyen hamar újra játsszam és a csapat is nagyon támogató volt velem szemben. Második gyerekem születése után, 30 évesen már több időbe telt a felkészülés a táncosi munkához való visszatéréshez.
F.D.: Nekem egészen más a tapasztalatom, az alkati különbözőségek a várandósság és a regeneráció kapcsán is megjelennek. Az én testem nagyon változékony, és noha én is a húszas éveimben szültem, legalább fél, de talán inkább két év volt, míg visszaállt a testem az alapállapotába. És ez is csak az első szülésem kapcsán igaz – a második szülés funkcionális és esztétikai lenyomatokat hagyott maga után. Ezt a testet újra meg kellett ismernem és tanulnom, hogyan működik és hogyan tudom használni.
Grafikus: Áhiy Jenei Szilveszter
Feminista szemszögből problémás lehet, hogy a nőket még mindig reproduktív funkcióikkal azonosítják, anyaként teljesedhetnek csupán ki a társadalomban és elsősorban anyának kell lenniük. Nem féltek tőle, hogy azzal, hogy az anyaság ennyire erősen tematizálódik a munkátokban, erősítitek ezt a felfogást? Hol van az egyensúly az anyai és az anyaságon túli identitások, érdeklődések között?
F.D.: Szerintem az fontos különbség, hogy mi nem deklarálunk semmit, csupán nagyító alá teszünk egy kérdést, egy témakört. Az anyaságot ráadásul nem önmagában, hanem a szakmával, a művészettel és a művészi identitással való relációban vizsgáljuk. Manapság valóban evidencia, hogy a nők életében fontos mérföldkő az anyaság, de épp ezért fontos kibontani, hogy miért és hogyan is működik is. Én azt gondolom, hogy erről lehet és kell is beszélni.
D.V.: Jó érzés volt kimondani, hogy ez a téma érdekel, nekem fontos művészként és emberként is. 12 év szülői tapasztalat után már van annyi tudásunk és rálátásunk a témával kapcsolatban, hogy tudunk objektíven viszonyulni hozzá. Már nincsenek fenntartásaim azzal kapcsolatban, hogy művészként inspirálódjak az anyaságomból. Alkotóként gyakran az aktuális intenzíven megélt élethelyzetünk válik a témánkká, és vitathatatlan, hogy Dórával az életünknek nagyon fontos része az anyaság. Ráadásul ez a témakör is bőven túlmutat önmagán: a szubjektív megélésből folyamatosan tágítjuk az anyaság kérdését a szűkebb és tágabb társadalmi környezetre. Kontextusba helyezzük az anyaságot, így pedig rengeteg más kérdés is felmerül majd.
A következő előadás 2023. március 18-án, szombaton a SÍN Művészeti Központban lesz, a következő beszélgetés március 30-án az ISBN könyv+galériában.
