Worthing, a Sussexben megbúvó bájos város mindössze tíz mérföldre található Brightontól. A mintegy 110,000 lakosnak, ezernyi sirálynak és mókusnak otthont adó festői helynek nagyon is egyedi atmoszférája van. A város híres többek között a jellegzetes art deco mólójáról, melyet látogatói azonnal szívükbe lopnak. A filmrajongóknak Anglia egyik legrégebbi mozija, a Dome kínál feledhetetlen élményt, melynek története egészen 1911-ig nyúlik vissza.
Királyi látogatók és gyógyító vizek: Worthing története
A zöld különböző árnyalataitól pompázó mezők mellett, középkori alagutakon keresztül, csupán egy óra vonatútra fekszik Worthing a fővárostól. Kellemes szél, lüktető növényzet és állatbarát kávézók sokasága fogadja az idelátogatót. A helyiek melegen fogadnak s néhány „dear” és „darling” után máris megérint az otthonosság érzése. Az élet itt lassan csordogál, még a mai egyébként rohanó világban is. Csendes, part menti séták vagy parkban vívott barátságos mini golfmeccsek közben is lazíthatsz. Worthing olyan érzéssel tölt el, mintha a nagymamád egyik fiókjában talált régi képeslapba csöppentél volna.
A város varázsa nem egyik pillanatról a másikra ragyogott fel – gyökerei egészen a 960-as Domesday Bookig nyúlnak vissza, amikor is először tettek róla említést. Worthing évszázadokig földműveseiről és halászairól volt ismert, akik csendesen élték mindennapjaikat. Azonban az 1800-as években beköszöntött a változás szele. A láncreakciót a királyi család egy tagjának, Amélia hercegnőnek egy 1798-as látogatása indította el. Ahogy a hercegnő Londonba visszatérve tanúbizonyságot tett a halászfalu szépségéről, az hirtelen országos ismertségre tett szert. Kristálytiszta vize különösképpen vonzotta a látogatókat, főleg, mivel az emberek akkoriban mélyen hittek a tenger gyógyító erejében.
Worthing néhány évtized alatt óriási fejlődésen ment keresztül. 1845-re a vasút is elérte a várost, biztosítva a kényelmes utat a londoni vakációzni vágyóknak. 1857-től a város saját vízellátása is felállt, ami a kortárs körülmények között valósággal luxusnak számított. A tiszta és maradéktalan ivóvízellátás csak tovább fokozta ismertségét. Edward Ogle, egy neves polgár, aki korábban a nyugat-indiai cukorkereskedelemben volt érdekelt, felismerte az elragadó tengerparti helyben rejlő lehetőségeket. Elhatározta: Worthinget pazar üdülőhellyé alakítja. Első lépésként megvásárolta a Warwick House-t, és családjával végleg itt telepedett le. Rövidesen pedig terve valósággá vált. A halászfaluból időtlen varázsával valódi látogatóparadicsom és művészeti oázis vált.
Jane Austen elnyűhetetlen worthingi emlékei
Az ambiciózus Edward Ogle irányította a város csatornahálózatának, piacának, első templomának és színházának megépítését is. S közeli barátai közé tartozott Jane Austen, akinek nevéhez olyan ismert regények fűződnek, mint az Emma vagy a Büszkeség és balítélet. 1805-ben az akkor 20 éves Austen édesanyja, testvére és egy barátnője társaságában látogatott a városba. Az Ogle család meghívására, szeptembertől egészen karácsonyig laktak a Warwick Streeten. A fiatal írónő éles szemmel és a tőle megszokott érces humorral figyelte a város napról napra történő átalakulását. Még évekkel később is részletgazdagon élt benne Worthing és az ott töltött időszak. Olyannyira, hogy utolsó, befejezetlen regényének színhelye egy olyan tengerparti város, amely megdöbbentően hasonlít Worthingre. Sajnos a félkész Sanditon címet viselő mű csupán az írónő korai halála után jelent meg, Julia Barrett közreműködésével.
A regény középpontjában a vidám és cserfes Charlotte Heywood áll, aki családjával Sussex északi vidékéről egy tengerparti kisvárosba költözik. A könyv első fejezeteiben Austen így írja le a család lovaskocsin történő útját és a város első benyomásait: „A templomhoz közeledve megpillantották Sanditon városát, amely a megmászandó domb lábánál feküdt. A domb, melyet erdőségek és a Sanditon Ház gyöngéden ölelt körbe, egy füves rétbe torkollott. Egy rétbe, ahol hamarosan új, magas épületek törtek majd elő a földből. A közelben egy völgy csupán egyetlen ágat formálva, amely merőlegesen a tenger felé kanyarodott, biztosított átjárót egy jelentéktelen patakhoz. S a patak szájában egy szerény, de lakhatásra alkalmas földnyelven halászházak álltak.”
Pinter termékeny évei az Ambrose Place-en
1962 és 1964 között a híres író-költő, Harold Pinter, a Gondnok és az Árulás elismert szerzője Worthingot választotta alkotásának helyszínéül. Az Ambrose Place egy igazi történelmi utca, mely ragyogóan fehér sorházakról és a fölé tornyosuló középkori templomról híres. Pinter, valamint felesége Vivien, és fia David, a 14 szám alatt élt. Otthonuk ablakai kanyargó bokrokra, égbetörő fákra és tarka virágokra nyíltak.
Az író képzelete a városban töltött időszakban valósággal szárnyalt. Tollából mindössze hat hét alatt született meg egyik legnépszerűbb színdarabja, a Hazatérés. „A konyha a kedvencem. Az olyan nagyszerű hely. Otthonos” – írja Pinter. Alkotói munkája mellett színészként is termékeny időszak volt ez számára. Estéről estére a közeli Connote Theatre nagysikerű előadásaiban lépett fel. Az egyre gyarapodó megbízások miatt, Pinternek hamarosan ingáznia kellett London és Worthing között. Ez végül túl megterhelőnek bizonyult. A család végül 1964-ben búcsút intett a tengerpart varázsának és visszatért a fővárosba. Manapság, az Ambrose Place 14. bejárati ajtaja mellett egy kék kerámiatábla hirdeti egykori, Nobel-díjas lakójának kilétét.
Wilde életének utolsó boldog nyara
Oscar Wilde, az ismert ír költő, dráma- és regényíró a 19. század utolsó évtizedében talált megnyugvást és ihletet a Worthing városában. Feleségével, Cyrillel és két fiukkal a város keleti partján bérelték ki egyik barátjuk üresen álló otthonát. 1894-re a család anyagi helyzete meglehetősen kétségbeejtővé kezdett válni. Így a szabad szellemű író egy nyugodt helyet keresett az írásra. Egyszerűen muszáj volt új színdarabbal előrukkolnia. Mindemellett azért esett választása Worthingre, mert fiait egy gondtalan, tengerparti nyár élményével akarta megajándékozni. Wilde a nyár nagy részét gyerekeivel a parton töltötte. Hol homokvárat építettek, hol pedig együtt olvastak.
A híres író szemében Worthing tökéletes hely volt a kreatív tűz fellángoltatásához. Mindössze 25 nap alatt született meg egyik legkedveltebb komédiája, a Bunbury, avagy jó, ha szilárd az ember. A szellemes párbeszédek és a mesterien kaotikus cselekmény játszi könnyedséggel íródott meg. A város tiszteletére Wilde a darab főszereplőjét Jack Worthingnek keresztelte. A Bunbury… jelenleg a második leggyakrabban színpadra állított brit darab a világon, közvetlenül William Shakespeare művei után. A városban töltött nyár alatt Wilde három jelentős társadalmi eseményen vett részt: egy mentőcsónak-bemutatón, az éves regattán és az úgynevezett Velencei Fesztiválon. Utóbbi egy lámpásokkal megvilágított éjszakai vízi karnevál, amelyen Wilde díjakat osztott ki és egy fergeteges záróbeszéddel szórakoztatta a nagyérdeműt. Beszédében többek között a várost, annak állandó zenei lüktetését, maszkabáljait, valamint kiváló ivóvizét dicsérte.
Akkoriban Wilde mit sem sejtette, hogy ezzel a nyárral lezárul életének utolsó békés időszaka. Az író az 1890-es években tiszavirág-életű viszonyt folytatott egy módos és különc fiatalemberrel, Lord Alfred Douglasszel. Románcuk néhány hónapja elegendő volt, hogy a fiú édesapjában, Queensbery márkiban nem csituló gyűlöletet fakasszon az író iránt. A márki elhatározta: bármi áron megszégyeníti és tönkreteszi a férfit, aki „romlásba döntötte” a fiát. A márki hajtóvadászata is hozzájárult a Worthingben töltött nyárhoz, Wilde szinte rettegett Londonban. Végül a márki elérte célját: derékba törte az író magánéletét és karrierjét. Hivatalosan is homoszexualitás vádjával tett ellene feljelentést. A homoszexualitás pedig akkoriban komoly bűncselekménynek számított. Cyril és kisiskolás fiai a vádemelés után azonnal Svájcba menekültek. Ott nevet változtattak, és habár később Cyril anyagilag támogatta exférjét, az többet nem láthatta közös gyerekeiket. Wilde-ot először a tárgyalás során széles nézőközönség előtt meghurcolták, majd két év börtönre és kényszermunkára ítélték.
A zseniális író megfosztva mindentől, amit és akit szeretett, élete utolsó éveit Párizsban töltötte száműzetésben. Elvesztette minden íráskedvét, alkoholizmusba és mélyszegénységbe süllyedt. 1900-ban, mindössze 46 éves korában hunyt el. 2017-ben az úgynevezett Alan Turing-törvény alapján Wilde, mint sok más homoszexualitás vádjával figyelmeztetett vagy elítélt személy, kegyelmet kapott.
Worthing fénye az előkelő körökben már kissé megkopott. Ennek is köszönhetően a zsúfoltságtól mentes, bájos tengerparti üdülőhely ma is vonzza és alkotásra csábítja az álmodozókat és a művészlelkeket. „Nincs tegnapunk, és nincs holnapunk. Elfelejtjük az időt, elfelejtjük az életet, és békességben vagyunk” – Oscar Wilde.
Szerző: Endre Dóra Fotó: szerző sajátja, Getty Images
