„Ha valaki bántalmazó kapcsolatban él, nem mutogathat a másikra” – mondja. Úgy érzi, ő is kellett ahhoz, hogy ilyen sokáig ne vegye észre azt, hogy a partnere teljesen elszigeteli a külvilágtól és módszeresen elbizonytalanítja a saját képességeit és ítélőképességét illetően.
23 évesen találkozott a párjával, akibe hamar bele is habarodott. Ez volt az első komoly kapcsolata, azt érezte, ez a fiú teljesen más, mint a többi korabeli srác. „Érdeklődött irántam, szavakkal is kimondta, hogy ENGEM akar megismerni – idézi vissza Bettina. – A mamám arra tanított, hogy majd jön valaki, és vele fogom leélni az életemet.” Bettina azt érezte, ez a férfi Koppány. Akkor még nem sejtette, hogy egy szisztematikus behálózás áldozata lesz.
Az első jelek
Az első gyanús jel azzal kapcsolatban, hogy Koppány talán nem feddhetetlen, már a megismerkedés hónapjaiban mutatkozott. Koppány ugyanis sokkal idősebb volt az akkor 23 éves Bettinához képest. „Harmincasnak hittem, de igazából 48 éves volt. Nem kérdeztem, mennyi igazából, ő sem mondta… Amikor kiderült, hány éves valójában, már azt éreztem, szerelmes vagyok, el tudtam képzelni vele az életemet. Mindenben támogatott.” Egy-két hónapon belül össze is költöztek, Bettina az édesapjával is összeveszett a fiú miatt, egyenesen a szülői házból költözött a férfihez.
Koppány ekkor már túl volt egy váláson, előző házasságából pedig két gyermeke is született, akik akkoriban kiskamaszok voltak, körülbelül 10 év volt Bettina és a párjának gyerekei között. Természetesen Koppány a feleségével és egyik előző barátnőjével történő szakítás miatt sem érezte felelősnek magát, Bettinának mindig azt mondta, átverték őt az exei – Bettina pedig ezt készségesen el is hitte.
„Az volt a legnagyobb hibám, hogy Koppány minden tekintetben kifaggatott már a legelején, én pedig mindent el is mondtam neki. Mindent tudott rólam, majd utána elkezdett visszaélni vele.” Bettina a társfüggőségével magyarázza, hogy ekkora bizalmat szavazott az akkor még majdhogynem idegen férfinak, nem merült fel benne, hogy később ebből még baj lehet.
Koppány valódi természete azonban hamar és rendszeresen megmutatkozott.
Nem tisztelte Bettina édesapját, többször sértő mondatokat intézett a testvéreihez, sőt, Bettina barátait is elüldözte. Volt egy négyes lánycsapatuk, amiből kiragadott egy embert, és addig hangolta a többiek ellen, míg a barátságnak vége nem szakadt. „Mielőtt összejöttünk, több száz ismerősöm volt a Facebookon, a kapcsolatunk során ez mindösszesen 22-re csökkent” – meséli.
Koppány szerint a barátnője túl igénytelen volt és túl sokat bulizott, feladatának érezte, hogy „felnőtté tegye végre”. Azt akarta, ne járjon szórakozni, törődjön inkább többet magával és a jövőjével, a karrierjével helyette. „Szerinte egy kis ribanc voltam, akinek meg kell szabadulnia ettől az énrészétől” – idézi fel Bettina.
A férfi unszolására kezdett el például könyvelést tanulni, ami alapvetően valóban sokat lendített a karrierjén, a körítés, ami a tanulással járt, viszont eléggé megnehezítette a lány helyzetét. Egy vizsga előtt például azzal fenyegette meg, hogy ha megbukik, szakítani fognak.
Teljes függőség
Nemcsak lelkileg, anyagilag is tőle függővé tette Bettinát az évek alatt. Mindössze az autója és némi félretett pénze maradt, amikor 10 év után elköltözött a férfitól, minden más a férfi nevén van. Anno a 23 éves Bettina egy zsák ruhával költözött oda a férfihoz, aki aztán segített neki jogsit szerezni, letenni a vizsgáit, ezzel pedig jócskán vissza is élt. Azt mondta, Bettinának „meg kell tanulnia kezelnie a pénzt”, így külön kasszán voltak hónapokig, majd amikor azt érezte, megtanulta a leckét, közös kasszára váltottak, ezzel pedig a férfitól való függés mértéke is megváltozott. „Elhitette velem, hogy nélküle egy senki lennék, hiszen nincs senkim, nincs semmim. Évekig azt hittem, ez valóban így van. Ezért olyan nehéz aztán kiszállni egy bántalmazó kapcsolatból.”
Egyszer Bettina rá akart nézni a közös, otthon tárolt spórolt pénzükre, de nem találta a helyén. Amikor rákérdezett, hogy hol van a pénz, a férfi hülyének nézte Bettinát, és azt mondta, soha nem is létezett ez a pénz, fogalma sincs, miről beszél. Így pedig Bettina realitáshoz való viszonyát kezdte el aláásni.
Ahogyan telt az idő, Koppány egyre gyakrabban vetette fel a gyerekvállalás témáját. Addig hízelgett Bettinának azzal, hogy szuper anya lenne és milyen nagyszerű lenne, ha családot alapítanának, hogy Bettina végül beadta a derekát. Fél év múlva Bettina teherbe is esett, azonban a várandósság időszaka korántsem volt olyan mesés, amilyennek azt Koppány élővetítette.
„Kimérte az ételeimet, nehogy sokat hízzak, utánaolvasott mindennek, azokat az elveket követtük, amiben ő hitt. Én például vettem volna terhesvitamint, de neki más volt róla a véleménye, így végül nem szedtem.”
Ahogyan sokan másoknak, Bettinának magával az anyasággal kapcsolatban is ambivalens érzései voltak, hiszen nem tudta eldönteni, hogy úgy tudja-e majd szeretni azt a kis lényt, aki benne növekszik, ahogyan a társadalom és Koppány megköveteli. „Arra gondoltam, hogy amikor majd megszületik, már biztosan jobban fogok tudni hozzá kötődni.” A belső hangok ellenére és a nőket érő folyamatos társadalmi nyomás miatt akkor még el tudta nyomni magában a kétségeit, hogy talán „nem jó embernek szüli a gyermekét”.
A legnagyobb rúgást a lelkébe az újszülöttel hazaérkezés napján kapta.
A baba letapadt nyelvfékkel született, ezért az első néhány nap küzdelmes volt, míg megtanult a nyelvfelvágás után szopni. „Ahogy hazamentünk a kórházból, a baba hosszan sírt, Koppány pedig azt mondta, hogy »Látod?! Nem mellszívóztál, a gyereked pedig éhezik és szenved«”. Bettina míg él, visszhangozni fog benne a mondat, hogy a saját gyerekének apja szerint szenvedni hagyta a pár napos újszülöttjét.
Semmi nem valósult meg mindabból, amit Koppány a várandósság előtt ígért, még az apaszabadságát sem vette ki. Bettina meg szerette volna keresztelni a babát, nagy szülinapi ünnepségeket szeretett volna tartani, álmodozott babafotózásról és babaszobáról is, de mivel Koppánynak mindez nem tetszett, egyikből sem lett semmi. Az első hónapokban többnyire csak használt holmikat adhatott a gyerekére, mert Koppány nem támogatta az új ruhák vásárlását. Amikor később megengedte a dolgot, akkor sem vásárolhatott a babának anélkül, hogy ne fotózta volna be egyesével az üzletből vásárlás előtt.
Egyszerűen nincs igaza
Bettina szeme akkor kezdett felnyílni, amikor már hárman laktak egy fedél alatt, és azt érezte, most már nem csak önmagáért, de egy pici életért is felelős. Ez a gondolat pedig fenekestől felfordította Bettina addigi világképét. Koppány például gyakran mondogatta neki, hogy nincs meg az anyai ösztöne, és ez biztos azért van, mert az édesanyja hamar elhunyt, de Bettina egyre többször sejtette, hogy a párjának egyszerűen nincs igaza.
Ahogy telt az idő, a helyzet egyre rosszabb lett. A kislánnyal ugyan jól bánt a férfi, Bettinával viszont egyre kegyetlenebb lett. A Covid időszakában egyre depresszívebb lett Koppány, ez pedig az egész család életét pokollá tette. Egyre durvábbak lettek a veszekedések, egyszer, amikor a telefonját próbálta megszerezni, őt és a kislányt is durván félrelökte az útból. Bettina egyre távolodott érzelmileg a kapcsolatból, a férfi toxikus buborékán kívül is elkezdte élni az életét. A mérgező otthoni légkör miatt egyre több túlórát vállalt, hogy ne kelljen egy légtérbe tartózkodnia párjával, de sajnos ez egyben azt is jelentette, hogy a kislányával is kevesebb időt tudott tölteni.
Amikor szorult a hurok és a Koppány látott rá esélyt, hogy Bettina valóban kiléphet a kapcsolatból, megpróbálták coach segítségével is rendezni a helyzetet, de a férfi manipulatív személyiségre a coachot is behálózta. Egyik ülésen azt tanácsolta, hogy Bettinának kellene többet engednie – ez a tanács pedig az utolsó csepp volt a pohárban. Ez volt nála az a bizonyos vörös vonal, önmagából kikelve mondta, hogy „ezt már nem!” Bettina el szeretett volna költözni. Koppány kegyetlen döntéshelyzet elé állította: „Elkezdett zsarolni, hogy vagy a közös lakásba beletett tulajdonrészem vagy a gyerek – mindkettőt nem vihetem. Így természetesen a gyerek mellett döntöttem és önként lemondtam gyakorlatilag az egész vagyonomról.”
Bettina és Koppány ugyan egyezséget kötöttek, de Koppány nem tartotta be a játékszabályokat. A pár továbbra is sokat veszekedett, és amikor Bettina felajánlotta, hogy a lányával együtt kiköltözhetne az agglomerációba, az édesapja házába, Koppány elment a gyerekvédelemhez és feljelentette. Néhány hónap múlva Bettina végre összeszedte magát annyira, hogy albérletbe költözzön. A nő megerősödött, kitartott döntése mellett és száz százalékban soha többé nem került párja hatása alá. A különválás miatt a családvédelem, a háziorvos, az óvodapedagógusok, az óvodapszichológus és a védőnő is bevonódott a történetbe. A fiatal anyának megerősítő volt, hogy a szakemberek mint mellette állnak, a védőnő pedig egyszer elé állt és nyersen kimondta, hogy a volt párja egy „narcisztikus pszichopata”.
A különválás nehézségei
Koppány semmilyen téren nem könnyítette meg a különválást, a saját módszereivel kezdte meg a hadviselést. Az óvodában azt terjesztette, hogy Bettina három férfival is megcsalta (ezt az óvónők egy percig nem hitték el), a saját édesanyjának lyukat beszélt a hasába, hogy Bettina az egyetlen hibás a szétválásért, miközben a külvilág szemében a mintaapuka szerepében tetszelgett.
Viszont hamar azt tapasztalta, mindez nem elég, és rálépett a gázra: módszeres zaklatásba kezdett. Kezdetben csak üzenetekkel bombázta volt párját, melyekben azt ecsetelte, „mekkora kurva és hűtlen” nő. Már ez is nagyon megterhelő volt Bettina számára, aki éppen az új, volt párjától független életét szerette volna kialakítani. A kéretlen üzenetek hamarosan egyre tolakodóbbá váltak: Koppány rendszeresen megírta neki üzenetben, hogy pontosan tudja, hol van és mit csinál. Bettinának fogalma sem volt, hogy követheti mindig mindenhova a férfi, néha ugyan látta feltűnni az albérlet környékén, de egészen extrém szituációkban is érkezett aggasztó üzenet arról, hogy mindent tud. „Olyanokat írt, hogy »Látom, most sem vagy otthon!« vagy hogy »Egyik kolléganőd mondta, hogy itt és itt vagy.«”
Addig is erősen megtépázott pszichéje a soha nem szűnő lelki zaklatás hatására még tovább sérült, paranoiás lett, végül azt érezte, hogy az öngyilkosság az egyetlen megoldás a helyzetére, 3-4 alkalommal komolyan elgondolkozott ezen a lehetőségen. Ugyan ma már jár állami és magánformában is szakemberhez, labilis lelkiállapota miatt úgy döntött, jobb, ha a kislánya egyelőre nem nála van. „Még mindig azt érzem, egy hullámvasúton ülök, és vannak olyan napok, amikor a semmiből sírógörcsök törnek rám. Azt érzem, megeshet, hogy nem tudnék így a kislányommal eleget foglalkozni… Tudom, milyen a nélkülözés, nem ezt akarom neki adni. Az apjának több ideje van, és tudom, hogy vele jól bánik.”
Bettina végül egyszer megtalálta az autójában a nyomkövetőt, ami választ adott arra, honnan tudhatta mindig az exe, hogy mikor mit csinál. Bevitte a rendőrségre, azonban bűnügyi szakértő híján nem foglalkoztak az esettel. Ugyanez volt a helyzet korábban, amikor Bettina a zaklatások miatt fordult a rendőrséghez. A rendőrség szerint a verbális bántalmazás és az üzenetekkel bombázás „nem meríti ki a zaklatás fogalmát”, és mivel közös felügyeleti joguk van, Bettina „köteles válaszolni”. „Többször mondták, hogy amíg vér nem folyik, nem tudnak, mit tenni” – meséli. Bettina azonban nem elégedett meg a rendőrség válaszával, az ügyészséghez fordult és keményen dolgozik magán azért, hogy megerősödjön, és később aktív részt tudjon vállalni ismét kislánya nevelésében.
A Ha bántanak, az nem szeretet! kampányunk az AVON támogatásával készült!
Fotó: Kecskés Kala Styling: Balogh Viktória Smink: Tamás Anita
