„A párommal, Ádámmal mindig is szerettünk volna családot, és azt, hogy gyerekeink legyenek. De a gyerekvállalás kérdése nálunk kicsit olyan volt, mint valami mesebeli űrutazás – persze tudtuk, nagyon jó lenne, de az, hogy hogyan jutunk el odáig, és mégis hogyan valósulhatna meg ez az egész, azzal sose voltunk tisztában. El is hessegettük a gondolatot, abszolút nem volt a mindennapjaink része.
2015-ben az egyik barátom átküldött nekem egy cikket, hogy mindenképpen olvassam el. A történet egy meleg srácról szólt, és arról, hogyan fogadott örökbe Magyarországon. Emlékszem, hogy ültem a szobámban, és csak néztem magam elé. Annyi gondolat kavargott a fejemben! Akkor ezek szerint van esélyünk? Mire várunk még egyáltalán? Ádámmal szinte pillanatok alatt döntöttük el, hogy mi is belevágunk, és elindítjuk a folyamatot. Körülbelül egy hónappal a cikk olvasása után már a Gyermekvédelmi Szakszolgálatban voltam, és intéztük a papírokat.
Pál Marci
A későbbiekben egyébként – a gyerekvállaláson túl – abban is motiváltak az akkor olvasottak, hogy mi is megmutassuk magunkat a nyilvánosságnak. A privát életünket persze a négy fal között éljük, ahogyan azt kell, de nem zárkózunk el attól, hogy bepillantást engedjünk egy szivárványcsalád mindennapjaiba. Ez egyrészt a többségi társadalom felé is egy példa lehet, de azon szivárványcsaládok is, akik esetleg gyermeket terveznek, megismerhetik az ezzel járó feladatokat és körülményeket.
Az, hogy kilenc éve volt egy ember, aki bevállalta, hogy megszólal, és volt egy újságíró, aki megadta hozzá a felületet, nagyon inspiráló volt számomra – és szerencsére még mindig az.”
Szerző: Fekete Zsófi Fotó: Getty Images, Pál Márton
