- Amióta csak szárnyal a pornográfia használata, egyes férfiak komoly függőséggel szenvednek.
- Elárulták, hogyan hat a pornófüggőség az egészségükre, a boldogságukra és a kapcsolataikra.
- Itt az igazság pillanata, lássuk, milyen a pornófüggők élete!
Két férfi is mesélt a pornófüggőségéről. Ellentétben más viselkedési függőségekkel, mint például a szerencsejáték és a játék, a pornográfiafüggőség nem szerepel a Betegségek Nemzetközi Osztályozásában, amelyet az Egészségügyi Világszervezet (WHO) állít össze. Ehelyett kényszeres szexuális viselkedésként határozzák meg.
Tony, a pornófüggő kettős életet él
Tony az 50-es éveiben jár, és a közelmúltban hozzávetőlegesen kiszámította, hogy élete mennyi részét töltötte pornó nézésével. „Az eredmény borzasztó volt” – mondja. Nyolc év volt. „Alig tudok rá gondolni. A kudarc érzése intenzív.”
Tony az 1980-as években, 12 évesen látta első pornófilmjét VHS-en. A 20-as éveiben csatlakozott először az internethez, aminek hatására teljesen függő lett. Az elmúlt 30 évben nagyjából sikerült fenntartania a kettős életet: humán területen dolgozik, hogy másoknak segíthessen, vannak barátai, voltak kapcsolatai. De van egy része, amit teljesen elrejt.
„Eddig csak három embernek beszéltem róla életemben – két terapeutának és most neked” – mondja a The Guardian riporterével készült interjúban, aminek témája a pornófüggőség. „Teljes titok mindenki előtt, akit valaha ismertem. Gondosan elrejtem a nyomaimat, még akkor is, ha párkapcsolatban élek.”
Tony többször is megpróbált felhagyni a pornófüggőségével, de soha nem bírta egy hónapnál tovább. Megpróbálta eltiltani magát az önkielégítéstől, és blokkolta a pornóoldalakat. De „a függő agya kivételesen ügyes” – mondja. A terápiát is kipróbálta, hogy leszokjon, de nehezen tudott hosszú távon fizetni érte.
„Kényszeres viselkedést tanúsítok, amelyet a súlyos negatív következmények ellenére képtelen vagyok abbahagyni. Függőnek érzem magam, érzelmileg elszigetelődöm, és szenvedek a következményektől” – vallotta be őszintén Tony.
Jack nem élvezi a valódi szexet
Jack a 20-as éveiben jár, és 9 évesen látott először pornót. „Egy baráti társasággal voltam egy iskolai kiránduláson. Egy nő volt, aki orálisan kielégített egy férfit, amiről soha nem beszéltek nekem a szexuális felvilágosítás során.”
Később a pornófüggősége odáig fajult, hogy „elvesztette érdeklődését a mindennapi élet iránt”. „Néha egy különösen függő szakaszban minden nap órákat töltöttem azzal, hogy nézzek valamit” – mondja. „Ez nem volt normális élet. A pornó iránti inger intenzív, és érzéketlenséghez vezet a mindennapi apró örömök iránt.”
Amikor Jack valós szexuális élményeket kezdett átélni, „nagyon nehéz volt fenntartania az erekciót. A valódi szex kevésbé volt intenzív, mint az önkielégítés”. Az online felülettel ellentétben „nem volt lehetőség arra, hogy átkattintsak a sok videó között valami új és izgalmasabb dologért”.

Van olyan pornófüggő, aki már nem is élvezi a valódi szexet és csak a pornó hozza lázba
Számos negatív következménye van a pornófüggőségnek
Paula Hall pszichoterapeuta, aki pornográfia használatával küszködő emberekkel foglalkozik, akiknek magánklinikát hozott létre Londonban, azt mondta: „A pornóhasználat magában hordozza az eszkaláció kockázatát, és ez az, ami addiktív viselkedésként jellemzi” – mondja. „Ez egy olyan állapot, amely jelentős szenvedést okoz, és égetően szükségünk van a megelőzésre és a kezelésre szolgáló erőforrások fejlesztésére.”
Peter Saddington, a kapcsolati támogatást nyújtó Relate jótékonysági szervezet tanácsadója, azt mondja: „Néhány ember naponta 10-szer maszturbál, akár három-négy órát is. Fizikai fájdalmaik vannak, és alváshiányban szenvednek. Látok olyan embereket, akik elképesztően rosszul néznek ki. Nagyon hasonlít az alkoholfüggőségre…” – mondja.
Saddington szerint a pornográfia gyakran szerepet játszik a kapcsolatok tönkremenetelében. „Sok srácot, akit látok, a partnere azért kísérte be, mert rájöttek a titkos pornónézésre. Vagy annyira függővé váltak, hogy a munkahelyükön kezdték el nézni. Szóval sürgősen változtatniuk kellett.”
Gunter De Win urológus, aki serdülő- és gyermekurológiára specializálódott, arról számolt be, hogy „Három évvel ezelőtt egyre több fiatal srácot láttam, akik merevedési zavarral küzdöttek a pornóval kapcsolatos problémák miatt” – mondja.
Forrás: The Guardian, Fotók: Getty Images