- A környezet szennyező anyagai (pl. az ólom) sajnos nagyon gyakran okoznak egészségügyi problémákat.
- Különösen igaz ez a gyermekekre, akik fejlődő szervei (köztük az agy és a tüdő) rendkívül érzékenyek ezeknek a veszélyes vegyi anyagoknak a káros hatásaira.
- Az ólommérgezés azonban kezelhető, megelőzhető.
Az ólommérgezés egy megelőzhető állapot, amely továbbra is jelentős közegészségügyi problémát jelent. 2020-ban az UNICEF és a Pure Earth szervezet The Toxic Truth (A mérgező igazság) jelentése kimutatta, hogy világszerte a gyermekek egyharmadának – nagyjából 800 millió, 19 év alatti gyermeknek – a vérólomszintje eléri vagy meghaladja az 5 mikrogramm/decilitert. Míg az ólomnak való kitettség minden korosztályt érinthet, a kisgyermekek különösen veszélyeztetettek, mivel növekvő szervezetük több ólmot szív fel, így fogékonyabbak a káros hatásaira is.
Kockázatok és tünetek
Az ólom egy, a természetben előforduló fém, ami valamikor gyakori összetevője volt a festékeknek. Különféle iparágakban még mindig használják (pl. például vízvezeték-szerelés során, építőanyagokban és autóakkumulátorokban). Az ólom sajnos a mindennapi használati tárgyakban is megtalálható, beleértve a kozmetikumokat, gyógynövényeket, ólomüvegeket, ólomkristályokat, mázas kerámiákat és néhány játékot.
Ki van kitéve az ólommérgezés veszélyének?
A régi házakban élő gyermekek vannak a legnagyobb veszélyben, különösen akkor, ha hámló ólomfestéknek, a falakról leváló pornak vagy a régebbi vízvezeték-rendszerekből származó víznek vannak kitéve. A pica-szindrómában szenvedő gyerekek – akik hajlamosak a szennyeződéseket és a nem élelmiszer jellegű, ehetetlen tárgyakat a szájukba venni – szintén veszélyben vannak, ha ólommal szennyezett tárgyakat lenyelnek.
Ezenkívül azok a gyerekek, akik gondozói olyan munkakörökben dolgoznak, ahol potenciális ólomkibocsátás áll fenn – például hegesztés, autójavítás vagy építőipar. Veszélyben vannak azok a felnőttek és azok gyermekei is, akiknek olyan hobbijaik vannak, mint a kerámia, az ólomüvegezés, az otthonfelújítás vagy az ólomforrasztás. Ruhájukon ólompor lehet, amelyet a gyermek belélegezhet vagy lenyelhet.

Az öreg házak vízvezetékeinek cseréje lenne a legjobb megoldás a vizek ólomtartalmának csökkentésére
Milyen tünetei vannak az ólommérgezésnek?
Az ólommérgezés tünetei hosszú időn belül jelentkezhetnek, de az ólommérgezés már a tünetek megjelenése előtt befolyásolhatja a gyermek fizikai és mentális fejlődését. Az egészségesnek tűnő gyermekeknél is előfordulhat mérgező ólomszint és ehhez kapcsolódó változások a szervezetben. Az alacsony ólomszint is okozhat tanulási nehézségeket, figyelemzavarokat és viselkedési problémákat.
Az ólommérgezés gyakori tünetei a következők:
- fáradtság
- ingerlékenység
- fejfájás
- gyomorfájdalmak
- étvágytalanság
- hányinger
- hányás
- székrekedés
- ízületi fájdalmak
- izomgyengeség
Nagyon magas ólomszint esetén a helyzet életveszélyes lehet, és neurológiai szövődményekhez, például rohamokhoz és kómához vezethet.
Hogyan észlelhető az ólommérgezés?
A szervezet ólomszintje egyszerű vérvizsgálattal ellenőrizhető.
Ólommérgezés kezelési lehetőségei
Az első a szennyeződés forrásának megszüntetése. A vasban, kalciumban és C-vitaminban gazdag tápláló étrend segíthet a szervezetben csökkenteni az ólom felszívódását. Jelentősen magas ólomszint esetén kórházi kezelésre lehet szükség egy speciális gyógyszer beadásához, amely segít eltávolítani az ólmot a szervezetből.
Ólommérgezés megelőzése: Mit lehet tehet tenni?
- Az otthoni ólomnak való kitettség csökkentése érdekében fontos a víz ellenőrzése.
- Aki a munkája, hobbija miatt ólomnak van kitéve, váltson cipőt és ruhát, mielőtt hazaér, hogy ne vigye haza az ólomport.
- Aki régi házban él, hetente kétszer törölje át a padlót, az ablakpárkányokat és más felületeket szappanos vízzel, és gyakran tisztítsa gyermeke cumisüvegeit, cumiját és játékait. Tartsuk távol a gyerekeket a hámló festékkel borított területektől.
- Otthoni felújítási projektekhez ólommentes tanúsítvánnyal rendelkező vállalkozót bízzunk meg.
- Az egészséges étrend, amely tejtermékeket, sovány húsokat, babot, gyümölcsöket és zöldségeket tartalmaz, szintén segíthet csökkenteni az ólom felszívódását a szervezetben.
Forrás: Stlouischildrens Fotó: Getty Images