A Pew Resarch Center 2025-ös felmérése szerint az amerikai fiatalok majdnem teljes tömege, 96 százalék használja az internetet minden egyes nap. Közöttük is az elmúlt tíz évben duplájára nőtt azoknak a kamaszoknak az aránya, akik saját bevallásuk szerint „állandóan” az online térben töltik az időt – míg 2014-15 körül ez az arány 24 százalék volt, mára 46 százalékra nőtt.
A kamaszok 61 százaléka azt is beismerte, hogy a technológia használata miatt gyakran elhanyagolják mindennapi feladataikat (például a tanulást), míg 67 százalék vallotta, hogy az alvásuk rovására megy az éjszakába nyúló internet-használat.
És hogy mit csinálnak a gyerekek a neten? Az olyan ártalmatlan(nak tűnő) dolgok mellett, mint a netflixezés vagy a barátokkal való chatelés, gyakorlatilag folyamatosan ömlenek rájuk a pusztító tartalmak az AI-generálta brain rot videóktól kezdve az evészavarokat promotáló infulenszereken át a teljesen téves tudományos vagy politikai információkat terjesztő vloggerekig. De persze bőven megjelennek a pornográf és/vagy erőszakos tartalmak is.
Mindezért többnyire a közösségi média inherensen addiktív dizájnját szoktuk hibáztatni, és ilyen módon nem is igazán marad más logikus lépés, mint tehetetlenül átkozni a nagy gonosz techcégeket. Csakhogy miközben a techóriások felelőssége valóban vitathatatlan, ez még nem elég a teljes képlethez.
Jonatan Heidt szociálpszichológus valami olyat csinált, amit a téma kutatói csak a legritkább esetben szoktak: az érintettekhez fordult válaszért. A Harris Poll kutatóintézettel karöltve 500 8 és 12 év közötti amerikai gyereket kérdeztek meg okoseszköz-használatukról, és arról, szerintük mi kellene hozzá, hogy kevesebb időt töltsenek a digitális térben. A válasz pedig minket, szülőket is önvizsgálatra késztet.
A gyerekek azt keresik a digitális térben, amit a valóságban nem kapnak meg
A felmérés egyértelműen megerősítette, hogy nagy a baj: a válaszadók túlnyomó többsége már rendelkezik okostelefonnal, a 10-12 éves korosztály fele pedig már rendszeresen használja a közösségi méidát is. Heidt kutatása azonban valami olyasmire is rávilágított, amiről eddig szinte egyáltalán nem beszéltünk.
Kiderült, hogy a 9 és 12 év közötti gyerekek 75 százaléka rendszeresen játszik a Roblox nevű online játékkal, ami egy olyan virtuális univerzumot nyit meg, ahol a gyerekek szabadon léphetnek interakcióba barátaikkal vagy éppen idegenekkel. Ezzel szemben a válaszoló gyerekek szinte teljes tömege arról számolt be, hogy a valóságban nem lehetnek felnőtt felügyelet nélkül nyilvános terekben.
A 8-9 évesek kevesebb mint fele járt már egyedül a közeli szupermarketben, de a felmérésben kérdezettek több mint negyede még a saját hátsó kertjükben sem játszhat felnőtt jelenléte nélkül. Pedig a válaszaikból az is kiderült, hogy valójában semmire sem vágynának jobban.
Amikor arra kérték őket, hogy mondják el, hogyan mit csinálnak a legszívesebben barátaikkal, a gyerekek egyáltalán nem a videójátékokat vagy az okostelefonokat emelték ki elsőként. A felmérés szerint a gyerekek csupán 25 százaléka szavazott az online tevékenységekre, és 30 százalék nevezett meg olyan felnőttek által szervezett, személyes programokat, mint egy focimeccs nagyobb társasággal vagy egy közös játszóterezés.
A megkérdezett gyerekek sokkal szívesebben töltenék az idejüket szabad játékkal, mint az online térben
A legtöbben (45 százalék) a strukturálatlan, felügyelet nélküli, szabad játékra voksoltak. De mivel ez többnyire egyáltalán nem lehetséges a számukra, a gyerekek oda menekülnek, ahol a szülők féltő-kíváncsi tekintetei nem érhetik utol őket – az online térbe.
Beszűkülő gyerekvilág
Amikor az idősebb generáció tagjai arról beszélnek, hogy „bezzeg az ő idejükben” még mindenki összegyűlt a téren suli után beszélgetni és játszani, alapvetően nem tévednek, de valamiért nem számolnak vele, hogy a „mai gyerekek” is nagyon szívesen megtennék ezt – ha volna rá lehetőségük.
A felmérésekből egyértelműen látszik, hogy az 1980-as évektől kezdődően a szülők egyre jobban féltik a gyereküket a felügyelet nélkül töltött időtől, így a szabad játék helyét az elmúlt években a strukturált szabadidő vette át a gyerekek életében.
Egy friss amerikai felmérésben azt kérdezték a szülőktől, szerintük mi történne, ha egy tíz éves gyerek felnőttek nélkül játszana egy parkban – 60 százalék vélte úgy, hogy a gyereket valószínűleg valamilyen sérülés érné, és a válaszadók fele gondolta, hogy a gyerek emberrablás áldozatává válna.
Ez a jelenség nemcsak Amerikában jellemző: a legtöbb nagyvárosi környezetben féltik a szülők a gyerekeket egyedül kiengedni az utcára. Bár tény, hogy minden szülőnek egyénileg kell mérlegelnie a lakókörnyezete veszélyességét, annyi biztonsággal kijelenthető, hogy az általános túlféltést nem igazolják a statisztikák.
Mindez a kellemes időtöltés mellett fontos készségektől is megfosztja a gyerekeket: nem tanulják meg felmérni a való világ kockázatait, nem fejlődik elég jól saját komptenciaérzésük, és szocializációs készségeik is alulmaradnak. És persze annál több időt lógnak majd a neten.
A mai szülők jóval több órában felügyelik gyerekeiket, mint az 1960-as évek szülői, holott ma többet dolgozunk és kevesebb gyereket is vállalunk. Mivel a szülők szeretnék biztonságosan és lehetőség szerint számukra is komfortosan eltölteni ezt a rengeteg időt, nagyon gyakran a szervezett programok mellett döntenek – ilyenek a kézműves szakkörök és sport különórák, vagy a játszóterek és játszóházak. Azt a szabadidőt pedig, amit a szülők már nem képesek kitölteni, kiszervezik a digitális eszközöknek.
Ahogy Heidt fogalmazz, manapság a „menj ki játszani” helyett a „menjél netezni” lett a fáradt szülők jelmondata. A szakember gyorsan hozzáteszi, ezt nem lehet az egyénre fogni, hiszen ezt az attitűdöt diktálják a kor társas normái, illetve az intézmények és a média kommunikációja is. Az egyénnek itt viszonylag kevés mozgástere marad – hiába küldjük ki a gyereket a parkba, ha senki más gyereke nincs ott.
Szerencsére most már egyre inkább kezdenek megjelenni azok a mozgalmak és kezdeményezések, amelyek a szabad, felügyelet nélküli játékot promótálják. Idén az építészeti neveléssel foglalkozó kultúrAktív Egyesület elnöke, Szilágyi-Nagy Anna is sokat mesélt nekünk arról, hogy miért fontos a természetben zajló szabad játék. Ő említette Richard Louv „nature-deficit Disorder” (természethiány-zavar) fogalmát: „Louv 10 éven át vizsgálta, hogy milyen hatással van az elvárosiasodott térben élő gyerekekre a természet hiánya. Ő azt figyelte meg, hogy borzasztóan káros hatással van a gyerekekre, hogy a természettől elzárva, képernyők előtt nőnek fel: romlik például a kreativitásuk és problémamegoldó képességük, a stressz kezelésére való képességük, illetve a természetvédelemmel kapcsolatos attitűdjeik is rosszabbak lesznek később” – magyarázta Szilágyi Nagy.
Más országokban már olyan helyek is vannak, ahol a gyerekek szinte „szeméttelepszerű” terekben élvezhetik a hevenyészett akadálypályákat, túrhatják a saras földet és bújócskázhatnak a farakások között – szigorúan felnőttek nélkül. A tapasztalatok pedig egyértelműen bizonyítják, hogy a gyerekek vágyják és élvezik ezeket a lehetőségeket.
De mindez tulajdonképpen jó hírt is jelent. Hiszen míg a techcégek manipulációja ellen többé-kevésbé tehetetlenek vagyunk, a szabad játék biztosítására már sokkal inkább van lehetőségünk. És ha ezt képesek vagyunk megadni a gyerekeknek, akkor simán lehet, hogy ők maguk döntenek majd úgy, hogy inkább hagyják az online játékokat és a TikTok-influenszereket, csak hogy kimehessenek egy kicsit játszani a barátaikkal.
Forrás: The Atlantic Fotó: Getty Images
