Ahogy a Parlament előtt sétáltunk, szinte lehetetlen volt úgy megtennünk néhány lépést, hogy ne állítsa meg valaki egy közös fotóért vagy egy gratuláció erejéig. Kívülről nézve kimerítőnek tűnt ez az állandó figyelem, Radnai Márk azonban mindenkit ugyanazzal a türelemmel és kedvességgel fogadott. Tette mindezt úgy, hogy saját bevallása szerint nem az a kifejezetten extrovertált, mindig társaságra vágyó alkat: nagyon is szeret egyedül lenni, elvonulni és feltöltődni. A választási győzelem óta viszont ehhez az újfajta figyelemhez is alkalmazkodnia kellett.
A Tisza Párt alelnökével, országgyűlési képviselővel és kormánybiztossal az Országház közelében ültünk le beszélgetni.
Ezt az interjút pár nappal a választási győzelem után kezdtük el szervezni, és most, két hónappal később ülünk le beszélgetni. Milyenek voltak számodra az első hetek a győzelem után?
Egy perc nyugalmam sem volt. Már az első napokban sokan odajöttek hozzám az utcán, és arról beszéltek, mennyire boldogok, hogy megváltozott az ország, hogy mennyire más a hangulat, mosolyognak az emberek. Én ebből szinte semmit nem érzékeltem. Nem jutottam el odáig, hogy legyen két egymást követő napom, amikor feldolgozhatnám, mi is történt pontosan. Az első hetek is kizárólag munkával teltek.
Pedig a választás éjszakáján egész Budapest ünnepelt. Te nem érezted az eufóriát? Nem tudtad megélni a pillanatot?
Nem volt időm ünnepelni, és lehetőségem sem arra, hogy megálljak, vagy végiggondoljam, mi történt. Egymás után fogadtuk a gratulációkat, többségüket nem is ismertem. Ez egészen más helyzet, mint amikor a barátaiddal, vagy a családoddal ünnepelsz. A választás éjszakáján a csapatunk tizenöt helyszínen dolgozott, vagy éppen a színpadon állt és beszédet tartott. Egyetlen olyan momentum sem volt, amikor megálltunk volna, hogy mélyen egymás szemébe nézzünk és koccintsunk arra, hogy sikerült.
Radnai Márk
Szerinted eljön majd egy olyan pillanat, amikor igazán felfogod, mi történt, és te is át tudod érezni azt az örömöt, amit az emberek éreztek?
Nem vagyok benne biztos, hogy ez eljön. Lehet, csak évekkel később. Ugyanakkor nem a választási győzelem volt a cél, hanem az, hogy egy új országot építsünk. Ez a munka pedig csak most kezdődött el. Miközben az emberek megélik az eufóriát, hogy végre változik az ország, és megélik azt a közösségi élményt, hogy sikeresen le tudták váltani az előző rendszert, addig nekünk ez óriási teher és felelősség.
Mesélte több miniszter, hogy milyen érzés volt, amikor felkérték őket a tárca vezetésére. Többségüknek egy percig sem tartott a jó érzés. Abban a pillanatban, hogy felkérnek, arra gondolsz: Úristen, mennyi feladat és probléma van amit el kell végezni vagy meg kell oldani. Ha felelősséggel akarod végezni a munkádat, azonnal látod, hogy bizony nem fogsz tudni mindenkinek megfelelni. Azt is tisztán kell látnod, hogy nehéz helyzetben van az ország, miközben te szeretnéd sikeresen végezni a munkád. Akár a kultúra, akár a gazdaság vagy a környezetvédelem területén dolgozik majd valaki, mindenkinek komoly kihívás lesz.
Ugorjunk vissza két évvel ezelőttre. Ha jól tudom, váratlanul kértek fel Magyar Péter március 15-i rendezvényének megszervezésére. Akkor mit gondoltál, mi lesz ebből? Felmerült benned, hogy egy ilyen történet kezdete is lehet, akár azzal a végkifejlettel, hogy két év múlva már a kormányban ülsz?
Nem. Amikor találkoztam Magyar Péterrel, egyáltalán nem gondoltam erre. Akkor annyit éreztem, hogy segítenem kell ennek az embernek. Kötelességemnek, becsületbeli ügynek éreztem, hogy mellé álljak.
Aztán ahogy telt az idő, és egyre többet dolgoztunk együtt, elkezdett világos lenni, hogy ha ilyen intenzíven folytatjuk a munkát, ebből valami sokkal nagyobb dolog is lehet. Néhány hónappal később pedig már nyilvánvalóvá vált számomra, hogy meg lehet verni a Fideszt a választáson.
Volt olyan pillanat az elmúlt két évben, amikor tudatosult benned, hogy az életed végleg megváltozott?
Ez folyamatosan tudatosul, és szerintem még most is tart. Korábban például nem volt közösségimédia-felületem. Nem használtam Facebookot, Instagram-profilom sem volt. Tavaly december 6-án indítottam el a saját oldalamat. Szándékosan kerültem ezt a világot, mert nem akartam azzal foglalkozni, hogy mit mutatok magamból a külvilágnak.
Aztán amikor kiderült, hogy elindulok a választáson, megkérdeztem a kommunikációs csapatomat, hogy meg tudom-e nyerni a választókerületet közösségi média nélkül. Azt mondták, hogy nem. Ez eléggé bosszantott, mert arra gondoltam, hogy mások éveken át építették a saját oldalaikat, én pedig most ott állok követők nélkül, és nulláról kell kezdenem. Nem szeretek úgy versenyezni egy területen sem, hogy nem készültem fel rá. Szeretem a kihívásokat és szeretek dolgozni is, de nem szeretem, ha az utolsó pillanatban dobnak a mélyvízbe palack nélkül.
Édesapád is a politikában dolgozott. Sosem fordult meg a fejedben gyerekként, hogy te is politikai pályára lépj?
Édesapám kommunikációs szakember volt, tanácsadóként dolgozott politikai pártok mellett, de soha nem volt politikus. Egyáltalán nem politikus alkat, ahogy alapvetően én sem.
Kreatív, becsületes, szorgalmas és tehetséges ember, aki jól tud történetet mesélni. A politika alapja is a történetmesélés. A narratívák harca. De ennek ellenére sem gondolkodtam azon, hogy politikával foglalkozzam. Teljesen távol állt tőlem.
Mi szeretett volna lenni a nyolcéves Radnai Márk?
Rocksztár. Csak nem volt jó énekhangom, úgyhogy ezt az álmot elég gyorsan el kellett engednem. Gitározni valaki mögött pedig nem lett volna kedvem, ezért elkezdtem gondolkodni, mi lehet még menő életforma. A filmezés annak tűnt. Háromszáz fős stáb, mindenki napi tizenkét órát dolgozik, fekete szettekben járnak, és olyan világokat hoznak létre, amelyek a valóságban nem léteznek. Elkezdtem beleszeretni a filmezésbe.
Az én generációmnak szinte kollektív emléke, amikor Antall József halála miatt 1993-ban megszakították a Kacsameséket vasárnap délután. Te ekkor ötéves voltál. Megvan neked ez a pillanat, vagy ha nincs, van hasonló első politikai emléked gyerekkorodból?
Persze, emlékszem, bár ötévesként fogalmam sem volt, ki az az Antall József. Azt viszont megjegyeztem, hogy miatta maradt el a Kacsamesék. Annyira traumatikus volt, hogy a mai napig látom magam előtt, melyik kanapén ültem. Emlékszem a csendre, és arra, hogy percekig vártam, hátha csak valami hiba történt, és mindjárt újraindul a rajzfilm. Akkor még nem tudtam, hogy ennek köze van a politikához. Nem értettem az egészet.
Az első igazi politikai élményem inkább az Uborka című műsor volt. Torgyán Józsefre emlékszem belőle a leginkább, meg Horn Gyulára, őket rendszeresen utánozták.
Ugyanígy emlékszem a parlamenti közvetítésekre és az esti híradókra, amelyeket édesapám nézett, de azokat sem igazán értettem. Nem érdekelt különösebben a politika. Tudom, hogy Magyar Péter például gyerekkorában parlamenti közvetítéseket nézett hobbiból, én inkább filmeket.
Radnai Márk
Mikor kezdett el érdekelni a közélet? Tiniként, vagy inkább a húszas éveidben?
Az egyetem után. Amikor elkezdtem dolgozni, láttam, hogyan telepedett rá a politika a saját szakmámra, majd más területekre is. Láttam, hogyan osztják szét egymás között a pénzeket, és kezdtem megérteni, hogy ebben az országban pusztán tehetséggel és szorgalommal nem lehet túl messzire jutni. Ez volt az első valódi találkozásom a politikával.
A 2010-es években sok tüntetés volt Budapesten, de idővel kifulladtak. Te ott voltál ezeken? Volt benned akkoriban igény arra, hogy valahogy tegyél a változásért?
Igen, voltam tüntetéseken, de egy idő után nem láttam értelmüket. Nem történt semmi. Nem volt egy karizmatikus vezető a tüntetők élén, nem volt világos irány vagy feladat, hogy mit kellene tenni. Kimentünk, ott volt sok elégedetlen ember, felszólalt néhány középszerű előadó, aztán minden ment tovább ugyanúgy. Ennek nem láttam értelmét, úgyhogy egy idő után már nem is jártam tüntetésekre.
Akkor te is azok közé tartoztál, akik egy idő után kiábrándultak a politikából?
Igen, abszolút. Ha bárki felhívott azzal, hogy tenni kellene valamit, mindig azt mondtam: csináljátok. Én inkább elmegyek az országból. Semmi értelmét nem láttam.
Magyar Péter azért volt különleges, mert ő volt az első ember, akinél azt éreztem, hogy megszületett benne a döntés. Abban a bizonyos interjúban, amikor kimondta, hogy ezt nem lehet hagyni, hogy két család kezében legyen az ország, láttam rajta, hogy ez nem panaszkodás vagy sértettség. Felismertem, hogy még ha ő maga sem tudja pontosan, valójában már eldöntötte: nem fogja hagyni, végig fogja csinálni. Én pedig úgy éreztem, kötelességem támogatni, ha egyszer megkeres. Sorsszerű, hogy végül meg is kerestek.
Mielőtt csatlakoztál a Tisza Párthoz, rendezőként dolgoztál, és több sikeres magyar sorozat is fűződik a nevedhez. Mennyire volt nehéz magad mögött hagyni ezt a világot? Hiszen végső soron ez egy gyerekkori álom volt.
Mindent nagyon intenzíven csinálok, és viszonylag hamar ki is égek benne. Amikor sorozatokat készítettem, egymás után jöttek a munkák. Ötszáz forgatási napot csináltam végig, közel tízezer jelenetet vettünk fel. Egy idő után azt éreztem, hogy azt a szintet, amit szerettem volna elérni vagy megtanulni, azt a körülmények nem teszik lehetővé. Ezért ilyenkor mindig váltottam, és új dolgokba kezdtem.
Egyébként a politika és a filmezés között sokkal több a hasonlóság, mint elsőre gondolnánk. Az erősebb történet nyer.
Ha visszatekintesz, melyik munkádra vagy a legbüszkébb?
Inkább a színházi előadásaimra, mint a filmekre és sorozatokra. Fiatal koromban készítettünk olyan előadásokat, amelyekhez semmilyen támogatást nem kaptunk. Az utcáról kidobott bútorokból építettünk díszletet, és olyan dolgokat próbáltunk ki, amelyek akkoriban szinte egyáltalán nem léteztek Magyarországon. Ilyen volt például a Droszt című előadás. Egy taxit tettünk a színpadra, hat kamera vette körül, és élőben forgattunk egy mozifilmet, amelyet a nézők a vásznon követtek. Ráadásul civilekkel dolgoztam, többségük nem is volt színész. Korábban sokszor megkaptam, hogy könnyű dolgom van, mert kiváló színészekkel dolgozom. Én pedig be akartam bizonyítani, hogy nem csak a színészek miatt működnek az előadások.
Te magad is színészként végeztél.
Igen, de végül nem kezdtem el igazán ezt a pályát. Ezen a pályán mások döntenek arról, hogy miben játszhatsz, hova szerződsz, milyen lehetőségeket kapsz. Ennek nem akartam kitenni magam.
Autonóm személyiség vagyok, engem nem kell noszogatni, hogy végezzem el a munkám vagy a feladatom. Akkoriban még nem volt bennem túl sok alázat, ráadásul rendkívül türelmetlen voltam, aki nagyon akarta a sikert. Ez a három együtt nem szerencsés kombináció. Már az egyetemi évek alatt rájöttem, hogy váltanom kell, mert túlzottan ki lennék szolgáltatva mások döntéseinek.
Azt mondod, nem volt benned sok alázat. Ez miben mutatkozott meg?
Amikor azt mondták, hogy legyek alázatos, nem értettem, miért lenne erre szükség. Van egy feladat, azt jól megcsinálom, megvan a maga rendeltetésszerű útja – akkor ebben hol van az alázat? Mi felé, ki felé kellene nekem alázatosnak lenni? Miért kellene nekem hajbókolni bárkinek is?
Egyszerűen nem értettem az „alázat” fogalmát. Azt hiszem, már elmúltam harmincéves, amikor megértettem, hogy nem meghunyászkodást jelent, hanem azt, hogy az ember tudja: nem körülötte forog a világ, és a tehetség önmagában nem elég, emberileg is folyamatosan fejlődni és tanulni kell.
És az elmúlt két évben miben változtál a legtöbbet emberként?
Nem akarok minden csatát azonnal megnyerni. Megértettem, hogy mindennek rendelt ideje van. A politikában sokszor sakkjátszmák folynak. Ahhoz, hogy döntéseket tudj hozni, érdemes ismerned a lépéseket, és azt is, hogy ki hogyan játssza a játékot. Ez alapvetően távol áll tőlem.
Én olyan közegből jövök, ahol ha probléma van, azt az ember a másik szemébe mondja. A film és a színház világa szenvedélyből épül, az alkotói munka érzelmekről szól. A politika ezzel szemben sokszor rideg, számító, stratégiai játék. Nagyon kevesen mondják el nyíltan, hogy valójában mit gondolnak, inkább azzal foglalkoznak, mit szeretnének elérni.
Amikor a politika közelébe jöttem, naiv voltam. Sokan meg tudtak vezetni, mert alapvetően hittem az embereknek. Elhittem, hogy fantasztikus dolgokat fogunk együtt létrehozni, és sokszor ráfizettem erre. Meg kellett tanulnom, hogy annak, amit valaki mutat magából, amit mesél magáról, vagy amit elsőre gondolok róla, sokszor semmi köze a valósághoz.
Amikor két évvel ezelőtt politizálni kezdtél, szinte azonnal te is a támadások kereszttüzébe kerültél. Nem volt olyan pont, amikor azt érezted, hogy ez a közeg egyszerűen nem neked való? Hogy fontosabb lenne a nyugodt élet?
Nem. Én pont az ellenkezőjét éreztem. Ha nem támadtak volna minket, valószínűleg nem haladunk ilyen tempóban előre.
Amikor elkezdték támadni Pétert, aztán engem is, ráadásul olyan dolgokkal, amelyekről pontosan tudtam, hogy hazugságok, az igazságérzetem annyira erősen működött, hogy minden maradék bizonytalanság eltűnt belőlem. Ha addig volt akár három-öt százalék esélye annak, hogy egyszer kiszállok ebből, onnantól nulla lett. Akkor eldöntöttem, hogy végigcsinálom. Teljesen mindegy, mivel fenyegetnek, vagy mit próbálnak tenni velem és a családommal. Akkor is végigcsinálom.
A Tisza Párt választási győzelmének híre bejárta a nemzetközi sajtót és a közösségi médiát is. Valóságos internetes jelenséggé váltatok Magyar Péterrel. Rajongói oldalak, szerelmes kommentek, fanfictionök születtek rólatok. Mennyire jutottak el hozzád ezek a hangok?
Tudom, hogy a választás után volt egy ilyen hullám, de szerintem ez már lecsengett. Én ezt sosem úgy éltem meg, hogy nekem szólna.
Történt valami az emberek életében, amit személyekhez kapcsolnak. De én végig tudtam, hogy ez nem rólam szól, hanem arról a felszabadító érzésről, amit az ország együtt átélt. Ezért az egómat sem érintette meg különösebben.
Radnai Márk
Nem érzed bóknak ezt a típusú rajongást?
Van egy régi Partizán-interjú Baukó Attilával, még az Aréna-koncert előtt. A riporter megkérdezte tőle, hogy nem fél-e attól, hogy elszáll a sikertől. Ő azt válaszolta, hogy nem, mert a fejében Azahriah és Baukó Attila két külön entitás. Nálam ez nagyon hasonló. Nem azt érzem, hogy Radnai Márkhoz jönnek oda az utcán, hanem a politikushoz. Ha találkoznak velem, vagy beszélnek velem vagy akár csak kezet fogunk, akkor általam személyesen is kapcsolódnak a rendszerváltáshoz.
Hálás vagyok azért, ahogy az emberek felém viszonyulnak, de ez nem rólam szól. Meggyőződésem, hogy az emberek valójában nem hozzám kötődnek, hanem az ügyhöz.
Megtalálnak a rajongók privátban is?
Gyakran megállítanak, de ez nem zavar. Mindenki kedves és tisztelettudó. Ha váltunk pár szót vagy készítünk egy fotót, attól talán közelebb érzik magukat ahhoz a változáshoz, amit közösen megéltünk.
Persze ez nem fog örökké tartani. Elmúlik a mézeshetek időszaka, jönnek a hétköznapok, a nehézségek, és biztos vagyok benne, hogy nem lesz mindig ekkora támogatottsága a kormánynak.
Említetted, hogy gyerekként rocksztár szerettél volna lenni – a választási győzelem utáni első hetekben tulajdonképpen rocksztárként kezeltek titeket.
Igaz, bár gyerekként nem egészen így képzeltem a rocksztárságot. Bár hiszek a manifesztációban és abban, hogy ha valamit nagyon erősen elképzelsz, és tudatosan dolgozol érte, akkor előbb-utóbb megvalósul, de míg egy zenész saját maga éri el a sikereit, addig a TISZA sikere a közösségé. Minden magyar állampolgár sikere, aki elment szavazni.
Vannak, akik ezer kilométereket utaztak haza, hogy szavazni tudjanak. Vannak, akik elvitték szavazni az idős nagymamákat. És vannak, akik naponta posztoltak, megosztották a tartalmainkat, videókat készítettek, mozgósítottak. Ha az állampolgároknak akár csak öt vagy tíz százaléka nem teszi meg mindezt, ma esélyünk sem lenne új országot építeni.
Ezért nem érzem arányosnak, hogy a siker nagyobb része ránk vetül. Hálás vagyok érte, és igyekszem alázattal kezelni, de mindig azt mondom az embereknek, hogy saját magukra legyenek büszkék. Tudatosítani kell magukban, hogy ezt ők érték el. Tudatos állampolgárként döntöttek úgy, hogy tesznek valamit azért, hogy Magyarország egy élhetőbb és jobb hely legyen. És ha egyszer újra eljön egy fontos döntési helyzet, akkor ezt ugyanúgy meg kell majd tenniük.
Az Instagramon időnként posztolsz a barátnőddel közös fotókat. A párod a politikai pályád előtt ismert meg, vagy már ebben az időszakban találkoztatok? Magyarán tudta, hogy mire vállalkozik a politikus Radnai Márk barátnőjeként, vagy neki is át kellett állnia erre az életmódra?
Amikor megismerkedtünk, én már a TISZA-val foglalkoztam, de még nem voltam kiemelt közszereplő. Mivel hétköznapi életet éltünk, ezért neki ugyanúgy végig kellett mennie ezen a folyamaton, mint nekem. Természetesen mindenben támogat, de a rólam megjelent lejárató kampányok és propagandahazugságok őt is megviselték. Együtt mentünk végig ezen az időszakon, és végül ez még jobban megerősítette a kapcsolatunkat. Mindig azt mondtam neki, hogy semmivel ne foglalkozzon, csak nézzünk előre.
A sportolásról is rendszeresen posztolsz. A futás inkább stresszlevezetés, vagy az egészséges életmód része?
Tudatos életmód. Harmincéves korom körül kezdtem komolyabban foglalkozni vele, talán harminckettő voltam, amikor rendszeresen sportolni kezdtem. Korábban is mozogtam, de nem ilyen következetesen.
A futást viszont annyira megszerettem, hogy az életem része lett. A TISZA mellett ez visszaszorult, de most igyekszem visszahozni a formát. Sport közben tudom végiggondolni a dolgaimat, imádok a természetben lenni, kikapcsol, energiát ad. Az az egy óra futás tényleg az enyém.
Ha éppen nem dolgozol és nem a Margitszigeten futsz, mivel szeretsz leginkább időt tölteni? Marad időd bármilyen más hobbira?
Most nincs igazán időm semmire, pedig rengeteg minden érdekel. Nagyon jól el tudom foglalni magam. Imádok nyelvet tanulni, olvasni, tervezni, különböző rendszereket építeni, beszélgetni, utazni. Az az igazság, hogy még soha életemben nem unatkoztam. Minden érdekel, szeretek a jelenben élni. Ami most történik, az viszont teljesen más, és még keresem is benne a helyemet.
Hosszú távon egy ilyen intenzív életmód mellett könnyű kiégni.
Ha olyat csinálok, amiben hiszek, és amiről azt gondolom, hogy valami hasznos és értékes dolog születik belőle, akkor nem fáradok el. Amikor filmeztem, akkor is napi tizenöt-tizenhat órákat dolgoztam. Engem nem a munka mennyisége fáraszt el, hanem az, ha értelmetlennek érzem.
Ha azt látom, hogy nem lesz eredménye, vagy valaki folyamatosan akadályozza, az sokkal jobban megvisel. Számomra nagyobb veszély, ha nem látom értelmét annak, amit csinálok. Olyankor inkább váltok, és keresek valami mást.
A Marie Claire olvasóinak többsége nő. Mit mondanál nekik: mitől lesz jobb hely Magyarország a nők számára a Tisza-kormány alatt?
Fontosnak tartom az egyenlő bérezést, azt, hogy több nő legyen vezető pozícióban, akár a kormányban, akár az állami intézményekben vagy a vállalatok élén. Azt is fontosnak tartom, hogy a társadalom végre partnerként tekintsen a nőkre. Ebben a politikának is szerepe van. Nem mindegy, milyen példát mutatunk. Ha az emberek azt látják, hogy nők vezetnek minisztériumokat, fontos döntéseket hoznak, akkor a társadalmi kép is változni kezd. Fontos lenne végre megértenünk, hogy nem a nők feladata, hogy otthon rendben tartsák a házat, főzzenek és gyereket neveljenek. A gyereknevelés, az otthonteremtés és a karrierépítés is közös feladat. Én ebben hiszek: a partnerségben.
Hiszek a női vezetőkben, az empátiában, az intuícióban és azokban a készségekben, amelyeket sok nő kiválóan használ. Én kifejezetten szeretek nőkkel dolgozni. A kabinetemben és a csapatomban is többségben vannak a nők. Figyelmesek, szorgalmasak, gyorsan alkalmazkodnak új helyzetekhez, és nyitottak a tanulásra. Valahogy egész életemben így alakult. A színházban és a filmes szakmában is jobban tudtam együtt dolgozni a női vezetőkkel.
Radnai Márk
Mit szeretnél, hogy öt vagy tíz év múlva a Tisza-kormányzás legfontosabb öröksége legyen?
Azt, hogy az embereknek valódi beleszólásuk legyen a saját ügyeikbe és az ország ügyeibe. Ha sikerül olyan demokráciát építeni, amelyben az állam nem ellenség, hanem partner, akkor már büszke leszek. Olyan országot szeretnék, ahol az ember tudja, hogy biztonságban van, tudja, hová fordulhat segítségért, és biztos lehet benne, hogy az állam nem engedi el a kezét. Szerintem ez lenne a legfontosabb.
Az elmúlt két évben rengetegen alkottak véleményt Radnai Márkról. Van valami, amit az emberek rendszeresen rosszul gondolnak rólad?
A propaganda rengeteg valótlanságot terjesztett rólam, de azokon kívül? Nem is tudom. Segíts, szerinted mit gondolnak rólam?
Talán azt, hogy arrogáns vagy. Van benne igazság?
Szerintem valamennyi igen. Az arrogáns és a nagyképű jelzőt egész életemben megkaptam.
Vezető típus vagyok, de azt gondolom, hogy igazságos is. Nem vagyok igazságtalan. Azok az emberek, akik két éve csatlakoztak hozzánk, ma már a barátaim is. Egyben tudtuk tartani ezt a közösséget, mindenki a maximumot hozta ki magából, és nagyon jó kapcsolatban vagyunk. Nem gondolom, hogy romboló személyiség lennék.
Igaz, nem vagyok simulékony alkat, és elvárom a magas teljesítményt. Ugyanakkor rengeteg empátia van bennem. Ha tudom, hogy valakinek miért nehéz a helyzete, vagy mi akadályozza a munkában, akkor mindig igyekszem segíteni.
Fotó: Szalontai Zoltán
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben!
