„Tíz perc alatt nem lehet genetikai vizsgálatot végezni” – interjú Sevcsik M. Annával Sevcsik M. Annával, az egyesület alapítójával az állami egészségügy problémáiról és a lengyelországi abortusztörvényről is beszélgettünk.
„Maradjanak inkább otthon a pedagógusok” – szülők a PDSZ felhívásáról A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete arra kérte a szülőket, hogy ha tehetik, inkább tartsák otthon a gyerekeiket, ezt azonban sok szülő nem tudja, vagy nem akarja megoldani.
Vallomás: halottról csak jót? Személyes vallomás arról, milyen, amikor a vírus elveszi a búcsú lehetőségét, és hogy mit kezdjünk a halál után felszínre került titkokkal.
Egy kisbabával otthon pokoli unalmas tud lenni A gyerekkel otthon töltött idő lehet fárasztó, eseménydús, szórakoztató, de néha baromi unalmas is.
„Egy siket néni mellé például beköltözhetnénk” – lakáskeresés autizmussal Az autista fiút nevelő édesanya őszinte bejegyzése súlyos társadalmi hiányosságokra is rámutat.
Más gyereke már kúszik, az enyém meg csak fekszik a hátán Mikor fordul már át, mikor kezd kúszni, miért nem tud még felülni? Minden gyerek egyéni tempóban fejlődik, de ez nem mindig nyugtatja meg a szülőket.
Miért nem lesz most sem női elnöke Amerikának? Idén rekordszámú női jelöltet indított a demokratikus párt, végül mégis úgy alakult, hogy ebben a ciklusban sem lesz női elnöke Amerikának. Miközben egyre több ország élére kerül női vezető, az USA-ban még mindig férfias játék a politika.
Jobb intézményekre és elérhető szakemberekre lenne szüksége az autista gyereket nevelő családoknak A hazai ellátórendszer hiányosságai, a plusz anyagi terhek jelentős nehézségeket okoznak a családoknak, különösen ott, ahol már felnőtt az autizmusban érintett személy.
De mikor alussza már át az éjszakát? Baba- vagy talán még inkább anyanapló: az első gyerekkel járó boldogságról és bizonytalanságról, mindent letaroló változásokról, babás bénázásokról és a semmihez sem fogható szeretetről. Ezúttal a babás lét egyik legnehezebb kérdéséről, az altatásról.
A modellkedés jövője: „Nyilván hangulatosabb, ha nézők is vannak a bemutatókon, de most ezzel kell beérnünk” Míg egyesek üdvözlik az „újratervezést”, mások még gyászolják a régi életüket, de annyi biztos, hogy egyelőre mindenkinek alkalmazkodnia kell. Interjúsorozatunkban azt járjuk körül, hogyan változhatnak meg életünk legfontosabb területei a járvány hatására a gasztronómiától a közlekedésig, és hogy milyen változások válhatnak hosszú távon is életünk részévé. Ezúttal Pethő Bálinttal, a VM Modellügynökség vezetőjével beszélgettünk a modellszakma jövőjéről és arról, milyen szerep jut a divatnak egy világjárvány közepén.
Akkor én most szültem, vagy csak műtétem volt? Milyen érzés feldolgozni a császármetszést, ha egész terhesség alatt természetes szülésre vágytunk?
A szülőséggel teljesen felborul az egyenlőség? Baba- vagy talán még inkább anyanapló: az első gyerekkel járó boldogságról és bizonytalanságról, mindent letaroló változásokról, babás bénázásokról és a semmihez sem fogható szeretetről. Most az apákról, és a szülés után megváltozott kapcsolati dinamikákról.
A színház jövője: „El kellett fogadni, hogy Zoom-performanszok helyett inkább Netflixet néznek az emberek” Míg egyesek üdvözlik az „újratervezést”, mások még gyászolják a régi életüket, de annyi biztos, hogy egyelőre mindenkinek alkalmazkodnia kell. Interjúsorozatunkban azt járjuk körül, hogyan változhatnak meg életünk legfontosabb területei a járvány hatására a gasztronómiától a közlekedésig, és hogy milyen változások válhatnak hosszú távon is életünk részévé. Ebben a részben a színházról beszélgetünk Boross Martin rendezővel, a Stereo Akt társulatvezetőjével – online színházról, alternatív előadásokról, és arról, hogy mit tanított nekünk a világjárvány.
Már lehet utazni, de biztos, hogy kell is? Miközben a vírus soha nem látott ütemben terjed, a magyar kormány látszólag önkényesen – vagy legalábbis valamiféle egészen sajátos logika alapján – jelöli meg az egyes országok biztonsági fokozatát, vagyis az egyéni döntéseken is rengetek múlhat. Így az idei nyár legnagyobb kérdése az utazni vagy nem utazni lett.
Hálás vagyok a szoptatásért, de nem mindig szeretem Eltelt kilenc hónap, és a terhesnapló helyét átveszi a baba- vagy talán még inkább anyanapló: az első gyerekkel járó boldogságról és bizonytalanságról, mindent letaroló változásokról, babás bénázásokról és a semmihez sem fogható szeretetről. És ezúttal a szoptatásról – annak minden nehézségéről és szépségéről.