A nő háromszor Három nő, három hang, három stílus és három koncert egymást követő három napon a Trafóban. December 27-én este 20 órakor Péterfy Bori
Mirtse Zsuzsa: Lovagkór Szépíró a Nőkért Díjunk egyik jelöltje a nő szemével láttatja a férfi tünetegyüttesét. Jankovics Marcell pedig ehhez rajzolta meg a nő lelki
Téltemetés A tihanyi Visszhang-dombon minden évben vidám népszokás szerint eltemetik a telet. Idén február 22-e és 29-e között csöppenhetsz kedélyes
Fosszilis művészet A magyar néptánc formakincsét felhasználva újabb kortárs mozgásszínházi produkcióra készül a Duna Táncműhely. Fosszíliák című darabjukban (
Yamato Dobok emberemlékezet óta léteznek. A dobok hangja mindig is felkavarta az embereket kortól, származástól, vallástól függetlenül. A Yamato japán
Előtérben az író: Kiss Noémi Tájgyakorlatok és Trans című könyvei után új elbeszéléskötet várhatunk tőle. Új kötetem útirajzokból fog állni, vagyis olyan
Bécs – Tutanhamon Kíváncsi vagy az egyiptomi fáraók fényűzésére, a földi és uralkodói világban betöltött szerepükre és titkaikra? Akkor ne szalaszd el a
Tavaszi Fesztivál A március 14-étől 30-áig tartó Budapesti Tavaszi Fesztivál az esélyegyenlőség jegyében idén különleges programokkal készült. A sort
Dallamok találkozása A legkülönfélébb zenei világok találkozásának lehetünk fül- és szemtanúi a fővárosban. A világhírű magyar gitáros, Snétberger Ferenc,
Új Kor Társ Március 20-a és 30-a között mutatkozik be az ősszel Valenciában nyíló magyar Léna & Roselli Galéria első, Új Kor Társ nemzetközi
Filmfesztiválok országszerte FRANCIA HANGULATImmár tizenkettedik alkalommal, a hagyományoknak megfelelően április közepén – vidéken április 15-e és 27-e, Budapesten április 17-e
Előtérben az író: Dragomán György Huszonhat éves volt, amikor íróként debütált. Azóta megjelent második, A fehér király című regényét nemrég Londonban is díjazták. Min
Stomp A dobok, a mozgás és a vizuális komédia egyedülálló kombinációja – a Stomp a mindennapok hangjain szólal meg, mégis különleges élményt nyújt
…függőleges… Nádler István a ”60-as évek közepén indult neoavantgárd művészeti mozgalom egyik alapítója. A ”70-es évek elején geometrizáló
Kylie-koncert Az ausztrál énekesnő – betegségéből gyógyulva – újult erővel indul világ körüli turnéra. Szerencsére rólunk sem feledkezik meg, és május