Riporter
Kávé, gyöngyök, kerámiák és két barátnő nagy álma – ilyen a Nacre Creative világa
Van az a fajta kikapcsolódás, amikor nem kell semmit bizonyítani. Nem kell jónak lenni benne, nem kell produktívnak látszani, nem kell azonnal számszerűsíthető eredményt felmutatni. Elég leülni, választani néhány gyöngyöt, festeni egy bögrét, kortyolni a kávéból, és két órára kiszállni abból a gyors, digitális ingertengerből, amelyben elmerülve sokszor már azt sem vesszük észre, mennyire hiányzik az életünkből az alkotás.
Amikor apa lélekben már nincs jelen – láthatatlanul égnek ki a férfiak, és sokszor csak túl későn vesszük észre
Amikor a szülői kiégésről beszélünk, elsősorban az anyákra gondolunk. Csakhogy a szerepkonfliktusokkal járó stressz, az érzelmi túlterheltség és a kiégés tünetei nemcsak az anyáknál, hanem az apáknál is jelentkezhetnek.
Összehozzuk a tehetséget a lehetőséggel! – A HBLF női felsővezetői állnak ki a roma esélyegyenlőség mellett
A Hungarian Business Leaders Forum és a Romaster Alapítvány egy rövid, társadalmi kampánnyal hívja fel a figyelmet a roma kultúra értékeire és a roma fiatalok tehetséggondozásának fontosságára.
„Nem politikai kérdés, emberi minimum, hogy nem fordulunk el egy kisgyerek előadásától“ – interjú Nébl Zsolttal, a Sükösdi tamburazenekar vezetőjével
Nébl Zsolt, a sükösdi tamburazenekar vezetője tíz éve tanítja ingyen zenélni a gyerekeket, most pedig bízik benne, hogy módszeréből országos program is lehet.
Magyar Péter beállt DJ-zni a Kossuth téren, most az egész világ az erről készült videókat nézi
Magyar Pétert szombaton hivatalosan is miniszterelnökké választották, az esti ünneplésen pedig DJ-pult mögé állt a Kossuth téren. A róla készült videók gyorsan bejárták a nemzetközi közösségi médiát, sokan pedig teljesen odavannak az új magyar kormányfőért.
A férfi, aki bejön nekünk: Bereczki Zoltán, színművész, énekes
Bereczki Zoltán most arról az időszakról mesélt, amely számára nemcsak egy nagyszabású koncertet jelent, hanem egyfajta belső összegzést is. Egy estét, amely túlmutat a dalokon: lezárásokról, újratervezésről és az önazonosság kereséséről szól.
Neked mi ad erőt akkor, amikor nehéz? Rendhagyó anyák napi kezdeményezést indított a Bátor Tábor
A Bátor Tábor Alapítvány anyák napja alkalmából olyan személyes történeteket gyűjt, amelyek az anyaság sokszor nehéz, mégis erőt adó oldalát mutatják meg. A kezdeményezés célja, hogy ezek a vallomások mások számára is kapaszkodót jelentsenek és megmutassák: a legnehezebb helyzetekben sem maradunk egyedül.