„Bőgsz egyet, felszívod magad, és mész tovább” – ilyen az élet egyedülálló szülőként Hiába próbálod érzelmi viharok és válóperes nehézségek között is erős kézzel magadnál tartani a hajókormányt, vannak dolgok, amikre egyszerűen nem lehet felkészülni.
Oláh Ibolya az állami gondozásban töltött éveiről mesélt Oláh Ibolya énekesnő és Illésné Áncsán Aranka gyermekvédelmi szakember őszintén mesélnek arról, mit ad a biztonságot nyújtó támogatás egy olyan gyereknek, aki 14 nevelőotthonban töltötte gyerekéveit.
Az ördög Pradát visel 20 év után is hat ránk – így változtatta meg, mit gondolunk a divatról és a munkáról Az ördög Pradát visel 20 év után is formálja, mit gondolunk divatról, karrierről, a munka és a magánélet egyensúlyáról. Mivel vált korszakalkotóvá ez a film?
A mesterséges intelligencia ára: sokkal többet fizetünk érte, mint gondolnánk Használod kereső helyett, utazások szervezése során és a munkádban is: az AI mindenhol ott van. Lassan a barátaidat, a szakorvosodat és a pszichológusodat is lecseréli.
A szingli élet annyival menőbb, hogy inkább letagadjuk a pasikat Egyre kevesebbet posztolnak romantikus partnereikről a közösségi médiában a nők, olyannyira, hogy a Vogue ki is jelentette, „cikik” lettek a pasik.
Szerelmes lettem a mesterséges intelligenciába – de vajon ő mit érez irántam? A mesterséges intelligencia ma már képes egészen vállalható szerelmes verseket írni, sőt, akár szerelmet is ébreszteni valódi, hús-vér emberekben. De vajon ő maga viszont tud minket szeretni?
Amikor a saját anyád mérgezi az életed – ezért szakít egyre több felnőtt gyerek a családjával Az elmúlt években drámaian megnőtt azoknak a fiatal felnőtteknek a száma, akik meghozták életük talán legnehezebb döntését: megszakították vagy minimálisra csökkentették a kapcsolattartást a szüleikkel.
35 évesen elölről: „Itt állok ebben a nyomorult Airbnb-ben és várom valaki más férjét” 35 évesen elölről című sorozatunk egy válás és az azt követő újrakezdés nyers és igaz történetét mutatja be.
„Egy hajléktalan nőnek nagyon veszélyes egyedül az utcán, a szingliség a középosztály kiváltsága“ A hajléktalan nőknek, bár kevesebben vannak, mint a férfiak, rengeteg speciális problémával kell szembenézniük, melyekre az ellátórendszer nincs felkészülve.
Magyar Péter lett az internet új szívtiprója – a fél világ szerelmes lett a magyar miniszterelnökbe Nem elég, hogy elsöprő fölénnyel nyerte meg a 2026-os választást, Magyar Péter nemzetközi közösségi médiát is letarolta.
Mi az a Kennedy-átok? Kevesen tudják, mennyi tragédia érte valójában a híres családot Valószínűleg már te is hallottál a Kennedy-átokról, de azt is tudod pontosan, hogy mit takar? Most megismerheted a családot sújtó szörnyű tragédiákat!
Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők Túlterheltség, folyamatos jelenlét és krónikus időhiány - röviden így jellemezhető a hazai női vállalkozók helyzete.
Második házasság: miért lesz sokszor őszintébb (és nehezebb), mint az első? A második esküvő más, mint az első: kevesebb benne az „így szokás” és a megfelelési kényszer, emellett nemcsak házaspár, hanem gyakran mozaikcsalád is születik.
Meleg férfiak heteró házasságban: kényszer, tudatos döntés vagy valami egészen más? A levendulaházasságok lehetőséget adtak a huszadik század első felében élő homoszexuálisoknak és biszexuálisoknak arra, hogy feltűnés nélkül, biztonságosan illeszkedhessenek a társadalom szövetébe.
Szegény magányos férfiak – és a nők, akiknek meg kellene menteni őket Az utóbbi években egyre többet beszélünk az úgynevezett male loneliness epidemicről, vagyis a férfimagány-járványáról. De vajon tényleg a férfiak lennének a legmagányosabbak?
35 évesen elölről: „A szívem mélyén érzem, hogy a férjem épp most fekszik le valakivel” Kata vagyok, három gyerek harmincöt éves anyja. Három hónapja azt mondtam a férjemnek, hogy ha nem változtat a kapcsolatunkhoz való hozzáállásán, elhagyom.