Ez a szőke hajszín nagyon nyerő! Sokféle frizurád volt már, és megjegyzem, mind jól is állt. Mihez igazítod az aktuális hajadat? Trendhez, lelkiállapothoz vagy valami egészen máshoz?
Minden korszakomnak megvolt a maga haja. A diplomamunkámban is bemutattam, hogyan jutottam el három hónap alatt egy nagyon nehéz, mentális állapotból egy viszonylag élhető szintre. Ez idő alatt nemcsak lelkileg változtam, alakultam, hanem külsőleg is – így lett a hosszú, barna frizurából kétcentis szőke.
Akkor kerültél kórházba szorongásos tünetekkel, pánikbetegséggel. A rövid haj aztán nőni kezdett, és ezek szerint a lelked is gyógyult közben.
Mivel a külsőm az egyik legfőbb önkifejezési eszközöm, a hajam közvetíti a külvilág felé, hogy mit élek át. Azt viszont borzasztóan nehezen éltem meg, hogy bár belül egyre jobban voltam, a hajam ezzel nem tudott egyenes arányban nőni. Volt idő, amikor egy félállapotban össze-vissza álltak göndör fürtök. Elég nehezen viseltem ezt az időszakot, és Tominak (Cinthya vőlegénye Molnár Tamás zenész, dalszerző – a szerk.) sem lehetett könnyű velem. Sokat sírtam, mert tényleg fájt a látvány. Akkor hangzott el tőlem az a mondat, hogy „A hajam én vagyok”, és most is így gondolom. Kerete az arcomnak, textúrája a lelkemnek.
A göndör hajnak nehéz parancsolni, az biztos. Mivel biztattad magad azon kívül, hogy csatokkal és különböző kiegészítőkkel terelgetted a szálakat?
Azt mantráztam magamban, hogy az új gondolatból új haj nő! Ez inspirált az utamon, és az, hogy a belső tisztulásomat egy környezeti nagytakarítás is kísérte. Akkor szinte az összes ruhámat kiárusítottam egy háromnapos garázsvásáron, mindent el akartam tüntetni a régi életemből.
Később sem hiányoztak az eladott darabok?
Sokáig egyáltalán nem érdekelt a divat. Régebben kizárólag fekete cicanadrágot hordtam crop toppal, annyira nem foglalkoztatott az öltözködés. Meg is kaptam a kommentelőktől egy amerikai utazás posztjai alatt, hogy mennyire gáz, hogy végig ugyanabban a szettben vagyok. Erre belinkeltem azt a képet, ahogyan a mosodában mosom azt az öt-hat darab ugyanolyan szettet, amit magammal vittem.
Ehhez képest most saját darabokat gyártasz régi ruhákból, és elképesztően jó összeállítások születnek a kezeid alatt. Érdekesek ezek a videók, szeretem nézni őket.
Ennek örülök, mert sokkal többet csinálok, de nem posztolom, mert attól félek, hogy már unalmasak.
Szerintem mehetne több is.
Oké, köszi! (Nevet.)
Mi az elsődleges célod az átalakításokkal, a kreativitásod kiélése vagy inkább a fenntarthatóság?
Mindkettő fontos számomra. A fenntarthatóság szempontjából még sok mindenben fejlődnöm kell, de igyekszem nem halmozni a dolgokat magam körül. Mindig átgondolom, hogy mit veszek meg a boltban, vagy van-e otthon olyan szettem, amiből el tudom készíteni a vágyott ruhát. Bírnám, ha mostantól egyetlen ruhadarabot se gyártanának, és megállna a ruhaipar, bőven elég lenne az a rengeteg cucc, ami jelenleg a világon van.
Oversize blézer Burberry – Le Discoteque
Mi a mostani, általad készített kedvenc?
Apukámnak van egy kilencvenes években gyártott, lila öltönye, amit egy ideig Tomi hordott, most meg én – ezt külön köszönöm az oversize divatnak. Imádom a vintage turkálókat is, mert ha ott a kezembe veszek egy régi westerncsizmát, annak érezhetően van múltja és anyaga.
Hogyan tanultál meg ilyen ügyesen varrni?
Őszintén? Sehol, mert nem is tudok jól varrni. Ha megnézed közelebbről ezeket a pólókat, dzsekiket, közel sem tökéletesek, de a mi stílusunkhoz Tomival ez is passzol. Szeretem ezeket a hibákat, ahogyan az embereken is ezt keresem. Az outfitembe is mindig teszek egy olyan hibát, ami nem passzol semmihez.
Lehet, hogy ezt inkább el kellene hallgatni, nem? Így is olyan sok bántást kapsz a közösségi médiában. Hogy lehet ezt egyáltalán feldolgozni?
Nem akarok mást mutatni magamból, mint ami vagyok, és az is biztos, hogy a rengeteg bántás beépült a személyiségembe. Nem tudom, hogy az ismertségem előtt is megvolt-e ez a „bocsánat, hogy létezem”-attitűdöm, vagy ez időközben alakult ki, de most itt van, nagyon jellemző rám. Mindig tisztában voltam azzal, hogy nem vagyok egy konvencionálisan szép lány, inkább különleges vagy furcsa, de ez soha nem zavart, nem keltett rossz érzéseket bennem. Ám, ha többedjére azt olvasom, hogy „genetikai hulladék, ocsmány, undorító” vagyok, akkor elkezdek azon gondolkodni, hogy ez tényleg így van-e? Ezek a szavak beégnek a kisagyamba, és ez aztán a személyiségemre is hatással van. Megpróbálom a bántást kizárni, de van, hogy nem sikerül, és akkor egy cseppnyi önbizalmam sem marad.
Ezért használsz filtereket a képeiden?
Mondok egy példát. Amikor nem tettem rá a TikTokon a fogfehérítő alkalmazást az egyik posztomra, többen oda írták, hogy milyen sárga a fogam, mennyire igénytelen vagyok.
Akkor most megnyugtatom a kedves és nem kedves kommentelőket, hogy ez nem igaz. Cinthyának gyönyörű, hófehér fogsora van.
Látod, annyira el tudnak bizonytalanítani az emberek, hogy már csak azzal a filterrel látom szépnek a fogaimat. Nem titkolt tény, hogy fotósként szeretem szerkeszteni a képeimet, hiszen így tudom belevinni a saját egyéniségemet, de ennyi. Csak annyira alakítgatom a fotókat, hogy bármikor bárkivel találkozhassak anélkül, hogy attól kelljen félnem, mennyire lesz más a valós kép. Azt vallom, hogy csak olyan szinten szabad megszerkeszteni egy képet, ahogy kisminkeled magad az utcára.
És te még smink nélkül is simán posztolsz magadról, meg az egész életedet olyan természetesen, szerethetően közvetíted. Erősebbnek érzed magad a bántásokkal szemben most, mint régebben?
Rengeteget segít a háttérországom, a balanszomat a szerelmemnek és a családomnak köszönhetem. Egyébként magam miatt már nem aggódom, mert ha vannak is bizonytalan pillanataim, hamar túlleszek rajtuk.
Jó hallani, hogy nem engeded be az életedbe a negatív kommenteket, és a posztjaid alapján a nyaratok is mozgalmasan telik. Mi a tervetek, hova utaztok még?
A szüleimmel és Tomi anyukájával már voltunk Horvátországban, és szeptemberen készülünk Kaliforniába. Idén kétszer jártunk Londonban, kalandoztunk Párizsban…
Melyik hely volt a legnagyobb hatással rád?
Tomitól kaptam idén egy milánói utat születésnapomra, és még soha sehol nem éreztem azt, hogy ott tudnék élni, de ez az olasz város kihozta belőlem. New York is nagy élmény volt az első évfordulónkon, és legalább annyira közel áll a szívemhez Los Angeles is. Fotós szemmel olyan díszlet tárult ott elém, hogy nem tudtam betelni vele.
Mintás bomberdzseki The Four, strasszos nyaklánc Swarovski
Visszatérve a hajadhoz. Nyáron hogyan ápolod a tincseidet?
Száz éve ugyanazt csinálom: felteszek egy hajpakolást, egy zacskót húzok a fejemre, majd arra egy téli sapkát. Akár négy-öt órát is így vagyok otthon. Sokat olajozom a szálakat, és a fésülködést sem szabad elhanyagolni egy olyan kefével, ami kíméli a hajat és a fejbőrt.
Maradsz a szőkénél?
Egy ideig biztosan, bár sok lemondással jár. Például nem tehetem bele a tengervízbe, mert elképesztően kiszárítja. Ha már nem leszek szőke, biztosan fejbúbig elmerülök benne.
Mi foglalkoztat mostanság leginkább a fotózásban?
Az idő múlása. És az, hogy ez miként hat ránk, főleg az én generációmra.
Mire gondolsz pontosan?
Vajon milyen lesz az öregedés a filterek világában? Az én teoriám szerint a korral a filter is lemállik rólunk, letesszük a maszkokat, de majd meglátjuk, mi lesz ebből. Abban is biztos vagyok, hogy a mostani fiatal generáció már nem olyan idős emberekből áll majd, mint a mi nagyszüleink. Hogyan fogjuk elfogadni az öregedést, milyen hatással lesz ránk? Sok kérdés van bennem. Mint mindig.
Fotó: Ajkai Dávid
Styling: Balogh Viktória
Smink: Szabó Lilla
Haj: Radván Simon
