Újratervezett jövő: miért kell visszaszereznünk a hitünket abban, hogy számítunk?

Ha folyamatosan csak befogadjuk a rossz híreket, könnyen a körülöttünk zajló események passzív elszenvedőinek érezhetjük magunkat. Pedig a tehetetlenség érzése nem feltétlenül jelenti azt, hogy valóban tehetetlenek vagyunk. Kutatások szerint igenis enyhíthetünk a bénultság érzésén, ha találunk egy olyan ügyet, amelyben a saját lehetőségeinkhez mérten tenni tudunk valamit. Az egyéni cselekvés természetesen nem oldja meg egy csapásra a globális problémákat, mégis visszaadhat valamennyit a ráhatás érzéséből.

Amikor cselekszünk, megtapasztalhatjuk, hogy többek vagyunk egyszerű szemlélőknél, és képesek lehetünk változást elérni a közvetlen környezetünkben.

A bénultságból még könnyebben lehet kilépni, ha másokkal közösen teszünk egy ügyért. A közösségi cselekvés ugyanis egyszerre adhat erőt és kapaszkodót: az előttünk álló probléma kevésbé tűnik reménytelennek, és a félelmeink súlyát sem kell egyedül viselnünk. Erre világít rá Sarah Lowe, a Yale Egyetem kutatója és munkatársai egyetemisták körében végzett vizsgálata is. „A klímaszorongás csak azoknál társult több depressziós tünettel, akik nem vettek részt közösségi cselekvésben” – idézi a kutatót a The Guardian. A valamilyen közös környezeti célért dolgozó résztvevőknél nem találták meg ugyanezt az összefüggést.

De miért fontos, hogy visszaszerezzük a hitünket? Hogyan segíthet ebbehttps://marieclaire.hu/?p=470477&preview=1&_ppp=4ff0e0169bn az önkéntesség, és mit adhat az embernek, ha egy közösség tagjaként tesz másokért? Többek között ezekről kérdeztük Kiss Gyöngyvért, a Civil Impact Nonprofit Kft. alapító-ügyvezetőjét.

A sok kicsi valóban összeadódik

„Nagyon is számít az egyén által befektetett energia és erő. Én hiszek abban, hogy a sok kicsi összeadódik” – mondja Kiss Gyöngyvér, majd hozzáteszi, hogy véleménye szerint a tehetetlenségérzés egyik oka, hogy hajlamosak vagyunk kizárólag egészében nézni a hatalmas, globális problémákat. Ehhez a léptékhez mérve pedig valóban jelentéktelennek tűnhet az a változás, amelyet egyetlen ember képes elérni. Attól azonban, hogy a nagy globális folyamatokat nem tudjuk egyedül megfordítani, egy másik ember vagy egy kisebb közösség életében még nagyon is komoly változást érhetünk el.

Ennek az első és egyik legfontosbab lépése, hogy megtaláljuk, hol van valódi mozgásterünk. „Nézzünk körül a saját szűkebb pátriánkban, holdudvarunkban: kik azok a közösségek és emberek, akik körülvesznek minket, és kiknek van szükségük segítségre?” – javasolja Gyöngyvér. Lehet, hogy nem kell messzebb mennünk a gyerekünk óvodájánál vagy iskolájánál, egy környékbeli szociális intézménynél vagy egy helyi civil szervezetnél.

A közösség ereje

Az önkéntességhez ráadásul nem feltétlenül kell sok pénz, rengeteg szabadidő vagy valamilyen különleges képesség. Segíthetünk egy intézmény kertjének rendbetételében, taníthatunk nyelvet hátrányos helyzetű fiataloknak, gyűjthetünk jó állapotú ruhákat, vagy felajánlhatjuk a munkánk során megszerzett tudásunkat. Utóbbit nevezzük pro bono segítségnyújtásnak: egy könyvelő, kommunikációs szakember vagy akár egy kőműves is éppen azzal támogathat egy civil szervezetet, amihez a legjobban ért. Az sem baj, ha valaki csak fél órát, egy órát vagy évente néhány alkalmat tud erre szánni. A lényeg, hogy olyan feladatot találjon, amely közel áll hozzá, és amelyet valóban szívesen végez.

Minden ilyen tapasztalat, amelyben látjuk a saját erőfeszítésünk eredményét, megerősítheti bennünk, hogy igenis van jelentősége annak, amit teszünk. 

A segítség pedig nem egyirányú folyamat. A Harvard Health által idézett kutatások az önkéntességet a társas kapcsolatok erősödésével, valamint a magány és a depresszió kisebb kockázatával is összefüggésbe hozták. „Az önkéntes munka sokak számára segít a stressz csökkentésében” – mondja Rodlescia Sneed szociál- és egészségpszichológiai kutató.

Gyöngyvér ennél közvetlenebbül fogalmaz: segíteni egyszerűen „baromi jó érzés”. Az önkéntesség során olyan embereket, társadalmi csoportokat és élethelyzeteket ismerhetünk meg, amelyekkel máskülönben talán soha nem találkoznánk. „Nagyon sok olyan készséget és érzékenységet építhetünk fel magunkban, amely jobb emberré is tesz bennünket” – teszi hozzá. Miközben tehát időt és energiát adunk másoknak, mi magunk is új tudással, tapasztalatokkal és kapcsolatokkal gazdagodhatunk.

Mindez csapatban még erőteljesebb élménnyé válhat. A közös munka megsokszorozhatja az egyéni erőfeszítéseket, és közelebb is hozhatja egymáshoz a résztvevőket. Gyöngyvér tapasztalatai szerint ezért lehetnek a közös önkéntes programoknak komoly közösségépítő erejük: a résztvevők együtt tesznek valami kézzelfoghatóért, és közben azt is megtapasztalják, hogy egy nagyobbnak tűnő problémával sem feltétlenül kell egyedül szembenézniük.

Együtt a jövőért

Az egyéni cselekvés és a közösségi összefogás erejét helyezi középpontba a dm Együtt a jövőért kezdeményezése is, amely pozitív példák bemutatásával ösztönöz társadalmi részvételre. A programban magánszemélyek önkéntes történeteinek adtak teret, emellett civil szervezetek számára pályázatot hirdettek, és anyagi támogatást biztosítottak kezdeményezéseik megvalósításához.

A felhívásra több mint kétszáz szervezet jelentkezett; a támogatott projektek a nehéz helyzetből induló fiatalok segítésétől a közösségépítésen át a környezetvédelemig számos területet lefednek.

A jelentkezők magas száma Gyöngyvér szerint egyszerre mutatja meg, milyen sok értékes kezdeményezés működik Magyarországon, és azt is, mennyire szükségük van a civil szervezeteknek önkéntesekre és anyagi támogatásra. „Nagyon hiszem, hogy a közösségi összefogásban elképesztően nagy erő és lehetőség van” – mondja. Talán éppen ezért kell visszaszereznünk a hitünket abban, hogy számítunk: mert a saját, önmagukban kicsinek tűnő lépéseink másokéval összeadódva már kézzelfogható változást indíthatnak el.

Fotó: Getty Images