ÖKO: lenyűgöző kiegészítők kávékapszulából

2018. február 27.
Mindenből lehet művészet, még kávékapszulából is! Ráadásul Csontos Vanda saját márkája, a Wanda Jewellery a Föld jólétét is előtérbe helyezi az izgalmas design mellett, így aki a különleges nyakláncok mellett teszi le a voksát, az egyben a környezetünk megóvása érdekében is tesz egy apró lépést.

Hogyan jött az ötlet, hogy kávékapszulát használj az ékszerkészítéshez?

Egy iskolai feladat adta az ötletet. Annyi volt a feladat hívószava, hogy „újrahasznosítás„, de ezen belül bármilyen alapanyagot lehetett használni, csupán a kreativitásunk szabhatott határt a lehetőségeknek. Szerettem volna valami mást, valami egészen egyedit felmutatni, és mivel tudtam, hogy legtöbben a műanyagot és a papírt veszik majd kézbe, én direkt egy picit merészebben gondolkodtam – és bejött. 🙂

Milyen filozófia áll a kapszulaékszerek mögött?

A filozófiám egészen egyszerű: adott egy nagyon jó designnal rendelkező termék, – például a kávékapszula, mely egyszerűen csak arra vár, hogy valaki meglássa a benne rejlő lehetőségeket.

Hogyan látod, a kapszulák mekkora terhelést jelentenek a környezetre nézve?

Sokan mérgesek a kávékapszulákra, mert úgy látják, hogy egy felesleges, az elkényelmesedett ember igényeit kielégítő termék, ami csak extra szemetet termel. De nézhetjük egy kicsit másként is őket: hiszen csupán alumínium és darált kávé őrlemény alkotja ezeket a kávézást új szintre emelő kis csomagokat. Az üveghez hasonlóan az alumínium végtelen számban újrahasznosítható, míg kávé minden kompromisszum nélkül mehet a komposztba – így számomra ez a termék nagyon kényelmes, praktikus és újrahasznosítható alternatívát jelent.

Milyen anyagokkal kombinálod? 

Az első darabokat nem kombináltam semmivel, majd jött az üveggyöngy. És még mennyi minden van tervben! De ez legyen még egy kicsit titok…

Könnyű megmunkálni a kapszulákat? Hogy néz ki a munkafolyamat?

Mivel alumíniumötvözetről beszélünk, mondhatni egyszerű a megmunkálás. A használt kapszulák tisztítását és sterilizálását követően csupán annyi a dolgom, hogy az éppen aktuális típusú ékszernek megfelelően alakítom a végleges designt.

Nagy kávérajongó vagy, vagy másoktól szerzed be a szükséges hulladékot?

Nagyon nagy kávérajongó vagyok, de még a legnagyobbak sem képesek ilyen mennyiségben használt kapszulákat termelni, a kedves barátaim segítenek ebben.

Egyébként is ékszerkészítéssel foglalkozol?

Végzettségem szerint ötvös-fémműves es ékszerbecsüs vagyok, de az iskola befejeztével elsodort az élet Londonba. Most egy designer showroomban vagyok eladó. De mindig is tudtam, hogy a saját brandem megalkotása lesz az én utam.

Az élet más területein is a hulladékmentességre törekszel?

Nagyon fontos számomra a Föld jóléte, szóval igen, nagyon odafigyelek a vásárlásaimnál, hogy mit is teszek a kosaramba. Rengeteg praktikumot bevetek azért, hogy csökkentsem a háztartásomban felgyülemlő szemetet. Olyan apróságokra kell gondolni, hogy a vászontáskával vásárolok nejlonzacskó helyett, üvegpalackot hordok a hagyományos műanyag helyett, előnyben részesítem a kimérős zöldségeket, illetve az eldobható szendvicscsomagolást viaszolt vászonra cseréltem.

A vásárolóidat a design fogja meg elsősorban, vagy kifejezettem az újrahasznosítás szemlélete a megkapó számukra?

A vásárlókat két csoportba lehet osztani: van, akiket kifejezetten a design ragad meg, és amikor elárulom, hogy miből is készült, teljesen letaglózva nézegetik és próbálják fel a darabokat, míg mások céltudatosan keresik fel a márkámat.

További információ: Instagram/Facebook/Website