Új divatőrület a vastag bokalánc téli bokacsizmával

2019. december 22.
Érdekes trend jelent meg idén a közösségi médiában és a magazinokban: a nyári szandálok után a magassarkú cipőket, sőt, a bokacsizmákat és bakancsokat is hangsúlyos bokaláncokkal párosítják a divatanyagokban.

A trend első kifutós megjelenése talán a Miu Miunál volt látható. Persze a Pradától amúgy is megszokhattuk a formabontó és úttörő kollekciókat, a divatház fiatalos almárkája számára pedig egyszerűen kötelező újító vagy akár meghökkentő, pimasz lookokat alkotni, lehetőleg érdekes és szuperegyedi párosításokkal, mint például a téli (vagy legalábbis őszi magassarkú) cipő és bokalánc páros.

A bokalánc alapvetően indiai ékszer, de a török területeken, a Közel-Kelet számos részén máig is nagyon közkedvelt, kiemelt jelentőséggel bíró ékszer. Az indiai tradíció szerint a bokalánc annyira fontos, hogy az eljegyzési gyűrűhöz hasonló jelentéssel bír. Régen ha egy nő a bal bokáján viselte az ékszert, akkor foglaltnak számított, ha pedig a jobb bokáján, akkor még szabad volt. Bokaláncot hordtak a hastáncosok is szerte a világban: egy csengőkkel ellátott, passzentos darabot, ami a láb mozgásának ütemére adta ki csengő hangjait.

Mára mindebből nem sok maradt, egyszerűen csak szeretjük a bokaláncokat, főleg nyáron. Néhány rajongója pedig nem nyugodott bele az évszakváltással a kedvenc ékszer mellőzésébe, így megszületett ez a szép kis hibrid, amivel télen is lehet csillogni-villogni. Szuperül feldobhatjuk vele a kissé unalmas céges karácsonyi partikat és akár szilveszterre is dögös választás lehet. Az aktuális ékszerdivatnak megfelelően a minél vastagabb arany, és/vagy a minél csillogóbb darabok a legdivatosabbak, de mutatjuk a legizgalmasabb kombinációkat:

Arany feketével

Legtöbbször fekete, vagy natúr színű cipővel párosítva láthatjuk a bokaláncokat chunky, azaz vastagabb, hangsúlyosabb változatban. Főleg magassarkúval mutatnak jól, de egy bevállalósabb bokacsizmához is dögös lehet ez a párosítás.

Natúr ragyogás

A fekete mellett a natúr színskála cipőivel mutatnak legszebben az arany bokaláncok. Csupán egy picike újítás, hogy az esti színházas, vacsorázós program, esetleg buli alkalmával feldobunk egy bokaláncot és mégis hatalmasat szól!

Csillogó-villogó

Túlzások persze ebben a trendben is megjelentek. A csillogó edzőcipőhöz választott csillogó  kövecskés műanyag valószínűleg sokaknál kiüti a biztosítékot, de szerintem egy ilyen cipőhöz tulajdonképpen már mindegy – ez pedig amúgy is egy vicces trend, szóval végül is miért ne?

Nyár előtt…

Persze a bokaláncok azért egy-egy szép szandállal párosítva a legszebbek. Van egy olyan érzésem, hogy nyáron nagy divat lesz a „cipőbokalánc”, szóval nyugodtan be lehet újítani már most egy-egy feltűnő darabot és egy téli nyaraláskor, vagy beltéri programon, esetleg szilveszterkor bevetni.

Magyar trenddiktáló

Bár hosszas kutatómunka után sem sok külföldi kollekcióban láttam bokaláncos cipőket, nagy örömömre a magyar kedvencem, a TEShoes nemcsak beépítette a trendet a legújabb kollekciójába, hanem egyenesen bokaláncos bakancsra építette a legújabb kampányát. Eszti szénfekete lakk bakancsaihoz kínál (az idei divat szerint) vastag arany bokaláncot, szigorúan csak az egyik lábra. Amikor pedig arról kérdeztem őket, hogy az ötlet valami nemzetközi trend alapján jött inspirációra született-e, felvilágosítottak: épp ellenkezőleg.

„Teljesen saját ötlet alapján készítem a bokaláncos bakancsokat, az inspiráció pedig csak egy optikai csalódás volt – meséli Tóth Eszter, a TEShoes tervezője. – Milánóban sétálva megláttam valakin egy menő, messziről csillogónak tűnő bakancsot. Távolabbról nézve úgy tűnt, mintha az egyik bakancson egy bokalánc lett volna, de ahogy az illető közelebb jött, láttam, hogy nyoma sem volt bokaláncnak, szóval képzelődtem. Viszont ekkor eszembe jutott, hogy miért ne készíthetnék én ilyesmit? Street style-ban nem nagyon láttam egyébként máshol ilyet, főleg a téli cipők-csizmák bokaláncos párosítását, de nekem tetszik.”

Nos, nemcsak Esztinek, hanem nekem is és remélem, még sok mindenkinek tetszik ez az újító trend. A TEShoes láncos bakancsait mindenesetre már most kapkodják, szilveszterkor pedig mi is kipróbálhatjuk a kedvenc (vastag) bokaláncunkat egy dögös magassarkúval és szépséges kisruhával. Egész este számolhatjuk majd a bókokat, az új évben pedig igazán ragyogóak lehetünk.

SzerzőSomorjai-Gáti Eszter, a Mom Loves Diamonds blog szerzője