A függőleges és vízszintes irányban egymást átszelő vonalak mindenki által felismerhető vizuális elemek lettek, meghatározva hovatartozást és a közösségbe való beilleszkedést. Az idő múlásával a tartán számos eltérő társadalmi osztály körében is felbukkant – megmutatva a mintában rejlő kettősséget. A minta a megszületésétől a privát iskolák ikonikus uniformisán keresztül a divatban való kreatív felhasználásáig rengeteget fejlődött, épült és változott évtizedről évtizedre. A skótkocka történelme fokozatosan szemlélteti, hogyan használták egyes csoportok a mintát, és hogyan lehetett három évszázadon keresztül kulturális embléma.
A 18. században a tartán kiltek a skót kultúra legfőbb elemei voltak. A nagy, kockamintás anyagdarabokat régen szövetlepelnek hívták. Ezek a leplek palástként funkcionáltak utazások idején: vastagságuk miatt megtartották a test hőjét, így védték a hidegtől a viselőjét. Angolellenes érzésekkel fűtött szimbólumként tekintettek rá Angliában, így a kockaminta be volt tiltva a köznapi használatban – kivételt jelentett ez alól a hadsereg viselete.
Egy évszázaddal később egy skót csoport emigrált az Amerikai Egyesült Államokba, a préri vidékére. Elkezdtek favágókként dolgozni az erdőkben – miközben a hírhedt tartánt viselték. Az amerikai folklór a legendás Paul Bunyanhez, egy monstrum méreteivel rendelkező favágóhoz kötötte az ikonikus mintát, aki a legtöbb képen egy ilyen flanelinget viselt. A minta szabadidőruházathoz való kötődését a Woolrich és a Pendleton márkák még inkább segítették, így a munkásember ruházataként rögzült a köztudatban a tartán.
Európához visszatérve, az Egyesült Királyságban a Burberry divatház virágoztatta fel a skótkockát 1920 körül, a mindenki kedvencének számító ballonkabátok béléseként. Az angol márka hamar megtalálta útját az óceánon túlra is, főleg az amerikai előkelőség tagjai között, akik éheztek az európai divatra és trendekre. Akkoriban a tartán mintázat tompított színekben volt jelen, viszont 1940-ben a Pendleton készített egy élénk változatot is, amelyek közül a piros nyerte el a nagyközönség egyöntetű tetszését. A textilkészítők időközben találtak olcsóbb megoldásokat a ruhák készítésére, így történt ez a tartánnal is, amelyet vékonyítottak, alternatív anyagokat használtak a gyapjú helyettesítésére, ezáltal mindenki számára elérhetővé tették a trendet.
A katolikus és más privát iskolák hamar rákaptak a tartán ízére. A hatvanas évek végére a skótkockás szoknya egy vizuális index volt, amely felismerhetővé tette az ilyen iskolákban tanuló diákseregek tagjait. Olyan asszociációs elemek is társultak ezekhez az uniformisokhoz, mint a kiváltságosság és a kegyeltség, mivel ezek a tanulók megtestesítették külsejükben az akkoriban kívánt ideált.
A hetvenes években nemcsak a burzsoázia körében is népszerűvé váltak az ikonikus kockás anyagok. Míg a lányok kockás egyenruháikban pompáztak az előkészítő iskolák padjaiban, az édesanyák is ezt viselték a country klubok golfpályáin – még inkább erősítve az elittel való kapcsolatot. Ezzel egyidejűleg a kiváltságosok kifigurázása is megkezdődött a punkok körében, akik szakadtan, rövidebb méretekben, lazára kötött nyakkendő társaságában viselték a mintát. Így a tartán a lázadás jelképévé vált a punkoknak köszönhetően, akik beszennyezték és kifigurázták az előkelőséget és az egyház világát is.
Miután az amerikai fiatalság is felfedezte – és önmagának akarta – a mintát, a lázadással való hasonultsága hanyatlásnak indult. Olyan filmek, mint a Gyilkos játékok és a Spinédzserek meghatározóvá váltak az esztétika fennmaradásában, és a korai kilencvenes évek kultúrájának részévé tették a tartánt. A Lanvin és az Oscar de la Renta kifutós szettjei, amelyek érzékenyen reflektáltak a kortárs popkultúrára, csak fokozták a minta iránti érdeklődést Az Oscar de la Renta 1991-es ősz–téli bemutatóján a múzsa szerepét betöltő Linda Evangelista egy vibráló piros szettben mutatta be a tartán újragondolását, míg a Lanvin egy lila kalapos és kabátos outfuttel örvendeztette meg a közönségét.
A kilencvenes évek grunge-mozgalma hamar felemésztette a kockákat a flanelingekkel, ezt a legjobban Kurt Cobain és Jared Leto mutatta be. Utóbbi sztár a My So-Called Life című filmben, amelyben Jordan Catalanót alakította. Az iskolások által használt színes tartánmintával kontrasztban állt a grunge flanelje, amely fakó és viseltes volt.
Mindezek ellenére a minta erősen megtartotta az iskolai egyenruhával való párhuzamba állítást. Gondoljunk csak a halloweeni maskarákra vagy Britney Spears 1999-es Baby One More Time videoklipjének mozzanataira, a klasszikus iskolás viselettől egészen a végletekig kifigurázott, már az ízlésesen szexi határát is túllépő jelenetekre. Az esztétika vezérvonalát mégis a Gossip Girl elit társasága jelenti, megtestesítve a történelemben kivívott erőteljes kapcsolatát a kiváltságos, gazdag, híres jelzőkkel. Ez a tendencia folytatódott az olyan filmekben is, mint a Bajos csajok, amelyben Lindsay Lohan karakterének kockás miniszoknyája kifejezi a népszerűek közé tartozás vágyát is.
Míg a kilencvenes években a vagányabb verziók voltak népszerűek, napjainkban inkább a kifinomultabb változatok a jellemzőek. Olyan márkák, mint a Chanel, a Chloé és a Celine úrias szellemben dolgozták fel a skótkockát a 2019-es őszi–téli kollekcióiban, míg a Dior a punkban látott lehetőségeket.
Tehát generációkon keresztül megmutatkozott a mintázat változatossága, főleg, ha a feldolgozását és használatát követjük végig eltérő társadalmi rétegek között. A szubkultúrák és az átlagos divatszemlélettel rendelkezők is megtalálták a számukra megfelelő megoldást, amellyel befogadták a skótkockát. Egy és ugyanaz a minta egyszer a csínytevők és kópék hívókártyája volt, akik függetlenséget kerestek az Brit Birodalom uralma alól, máskor az igényes nők érezték maguknak ezt a mintázatot. A punktól a grunge-on át egészen a legtehetősebbekig mindenki számára van mód a tartán nyújtotta esztétika feltérképezésére!
Fotó: Getty Images
