Bonjour Paris! – ilyen most a francia street style

2020. március 18.
A francia fővárossal zárta hosszú útját a divathetek sorozata, amelynek középpontjában a 2020-as őszi–téli trendek álltak. A négy héten át tartó eseménysorozat alatt számtalan szebbnél szebb és érdekesebbnél érdekesebb szettet láthattunk, nagy elvárásokkal nézvén ezáltal a francia helyszínen végigvonuló tömegre.

A Dior és a Marine Serre kockás szetteket, orvosi arcmaszkokat és hatalmas táskákat vonultatott fel a francia fővárosban. A Bottega Veneta már jól ismert, ikonikus, felhőszerű táskája mellett több, különböző stílusú variáns is megmutatkozott – például ilyen a Prada új bowling táskája is, amelynek az alakja valószínűleg több, elérhetőbb árkategóriás opcióban is fel fog tűnni a piacon. A divathét második napján többek között a Lanvin és a Maison Margiela gyönyörködtette el a fashionistákat, akik színes bőrnadrágokkal és mintás kosztümökkel hódították meg a bemutatók nézőtereit.

Ezen túl a divathét sztárja a baseballsapka volt. A nem várt kiegészítő szolid, semleges színekben jelentkezett, úgy mint a fekete és a tintakék, valamint figyelemfelkeltő skótkockás verziókban is feltűnt. A másik sztárfejfedő a horgászkalap volt, amely a tavalyi év óta folyamatos résztvevője a trendeknek, így érdemes figyelemmel követni, hová tart ennek a kiegészítőnek az útja.

Olvastad már?

Meghatározó volt még a narancssárga szín is, amely minden létező árnyalatában felbukkant a naplemente lágy, pasztelesebb verziójától az élénk korallon át egészen a konyakosabb és sötétebb lehetőségekig. Először a milánói divathéten figyeltünk fel erre a színopcióra tavaly szeptemberben, de azóta orkánként söpört végig a divatvilágon. A hozzá társított színek között erőteljesen szerepelt a fényes fekete – bőrnadrágok és csizmák formájában, amely kicsit bizarr, mégis trendi, halloweenszerű érzetet adott, mégsem tette giccsessé az összképet.

A hatalmas trendnek ígérkező mintatenger a kabátoktól a szoknyákig minden ruhadarabon megmutatkozott. Az állatminták érdekes csavart kaptak, most nem a szokásos, természet adta tónusokban, hanem élénk szivárványszínekben pompáztak.

Az ötödik napon sem fogytak ki a kreatív összeállításokból a résztvevők, ekkor az Elie Saab, a Comme des Garçons és az Altuzarra bemutatóira indulva kipróbálták a rétegezés művészetét is. A változékony időjárás olyan szetteket sorakoztatott fel, amelyekben visszatértek a blúzokra és ruhákra felöltött kötött ruhadarabok is, valamint a hosszú kabátok alá vett rövidebb dzsekik is.

Az utolsó napon az eső áztatta vendégsereg ismét az állatmintákra szavazott – a zebramintától egészen a pitonig –, amelyek ezúttal sokkal grafikusabbá váltak. Volt, aki egyszerű, monokróm öltözetét dobta fel egy jól megválasztott kabáttal, esetleg cipővel, mások bátran keverték egymással a különböző mintákat.

Amennyiben a printek nem szerepelnek a kedvenceink között, vegyük szemügyre azt a számtalan érdekes, erőteljes szabásvonallal készült felsőruházatot, lezser, bő poncsót és kényelmes kötött ruhadarabot, amelyek nemrég a francia utcákat ékesítették.

12 fotó megtekintése

Olvass tovább!