Itt az első kaktuszműbőr táska a Hátitól!

2020. november 05.
Jakus Lotti és Jakus Dániel divattervező-grafikus páros. Ennek a házasságnak az „első gyermeke” a Háti: egy közösen, 2018-ban létrehozott márka, amely most hazánk első kaktusz műbőr táskájával örvendeztette meg az ökodivat rajongóit. 

„Már egy ideje terveztük egy új Háti forma bevezetését. Úgy gondoltuk, ha már így rápörögtünk a kaktusz műbőrre, ez egy jó motiváció nekünk a tervezésre, illetve nagyon izgalmas lenne az új formát ezzel az anyaggal bemutatni”– mondják.

Lotti és Dániel szeretik a természetet és a természetességet, ezek inspirálták, hogy megalkossák a Hátit. A festetlen fabiléta és a nyers pamut zsinór minden termékükön egységes, ezt tekintik a Háti védjegyének. „Úgy érezzük, hogy a CACTUS kollekciónk az első olyan munkánk, ahol teljesen szabadjára engedtük a fantáziánkat, és kompromisszumok nélkül valósítottuk meg azokat a táskákat, amiket megálmodtunk – mondják. – Rengeteg munka volt, mire eljutottunk a fotózásig. Ilyen szinten még nem kellett összefognunk a csapatunkat, nagyon szervezetten és tudatosan kellett haladnunk előre.”

Az új fazon csatjából több mint 10-féle verziót néztek meg, mire sikerült találniuk egy olyan megoldást, ami nemcsak csodaszép, de időtálló is és nem szükséges festeni. Ezen az aprócska kis kiegészítőelemen két szakember is dolgozik.

„Ezt a táskát tényleg centiről centire meg kellett tervezni, minden apró kis részletét. Lilla, a varrónőnk pedig töretlen lelkesedéssel módosította a mintadarabot a legújabb elképzeléseink szerint, míg végül elkészült! Tényleg nagy projektnek éltük meg, hiszen mi vagyunk az első márka Magyarországon, akik használtak kaktusz műbőrt.” 

Gymbag és válltáska formában is megtalálható lesz a kaktusz műbőr, az új ROLL fazonból pedig 2 változatot is bemutatnak a letisztultabb megjelenést kedvelők, valamint a mintás kiegészítők szerelmesei számára.

4 fotó megtekintése

Fotó: Ábrahám Dávid/Seiner Krisztián
Modell: Gergely Kata
Ruha: Lise 

Olvass tovább!