Vitaminbomba Budapesten

2014. július 22.
Trendi palackokban napi vitaminbomba dzsúsz formájában. A PandArte bloggere ajánl most nektek egy helyet, ahol finom gyümölcs- és zöldségleveket kapni. De még olyan szendvicset is, amiből a málnát sem hagyják ki!

Egy évvel ezelőtt nagyon lelkesen vettem egy gyümölcscentrifugát, hogy én majd otthon rendszeresen gyártom vele az egészséges innivalókat. Az első pár napban ezt sikerült is tartanom, de hamar alábbhagyott a lendületem, amikor kiderült számomra, hogy ez a művelet nem kevés energia-befektetéssel jár… Ami pedig még nagyobb gond volt, hogy egyszerűen nem érte meg kis adagot lepréselni, a nagy adagot viszont nem tudtam időben elfogyasztani, vagyis megromlott a hűtőben.

Nagy örömömre nemrég találtam egy olyan új helyet a városban, ahol mostantól palackozva vásárolhatom meg azt a mennyiséget, amit meg is tudtok inni, ráadásul ezen a helyen a kínálat is sokkal változatosabb, mint otthon.
A Dob utca 22. szám alatt nyílt meg a JUICY vitaminbomba gyár, ami egy nagyon apró, ám annál jelentősebb hely. A két alapító leányzó, Mészáros Tímea és Bali Dalma, amennyire fiatalok, annyira elszántak: szeretnék minél több emberrel megismertetni energetizáló ital- és ételválasztékukat.

Én pár hete jártam náluk és kóstoltam meg a kínálatukat. Nagyon tetszettek a tisztított vizeik, amikbe különböző gyümölcsöket tesznek, de ízlett az őszibarack-alma-spenót-római saláta-uborka-zeller-citrom-gyömbér kombó és a cayenne borsos-gyömbéres-citromos egyveleg is.

A galériáért nagyobb méretben kattints a képre!

Itt most nem sorolnám fel a teljes kínálatukat, már csak azért sem, mert egyébként folyamatosan, idényszerűen változik, hiszen mindig friss alapanyagokból dolgoznak. Megkérdeztem, sokszor zárás után, hajnali kettőig vannak a lányok a piacon, hogy reggel frissen préseljék le és palackozzák a gyümölcs-, illetve zöldségleveket. Szigorúan tartósítószer és cukor nélkül! Dalma elárulta, hogy vannak olyan palackozott mixeik, amik egyébként 1,5 kg alapanyagnak felelnek meg… mennyivel könnyebb így meginni a vitamindús gyümölcsöket, mint egyesével megpucolni és megenni őket!

Ami még nagyon szimpatikus a helyben, hogy egészséges szendvicseket és sütiket is árulnak! Cukor és gluténmentes desszerteket már ettem finomakat, de olyan szendvicset, amiben málna, brie sajt, bazsalikom és házi vajkrém van, még nem! Elképesztő együttes, csakúgy, mint a banános verzió, de leteszteltem és őszintén, nagyon bejött.

Szóval, a lányok lelkesek, kedvesek, kísérleteznek, és várnak mindenkit szeretettel, akit érdekel az egészséges táplálkozás minden formája. Inkább elvivős, mint beülős hely, aminek nagy előnye, hogy egy csomó aranyos palackunk is lesz otthon…

PandArte