Az örök kedvenc fokhagymás bagett – ezúttal padlizsánból

2016. október 30.
Folytatódhat a leszámolás a szénhidráttal – ezúttal megmutatjuk, hogyan lehet felidézni a nyúlós, sajtos-fokhagymás krémmel töltött bagett élményét egy padlizsán segítségével.

Szerencsére semmiről sem kell lemondanunk, ha valamilyen érzékenység vagy elhatározás miatt száműztük étrendünkből a gabonaféléket: padlizsánnal például még a bagettet is helyettesíthetjük!

Hozzávalók:

2 nagy padlizsán

1 csésze mozzarella lereszelve

¼ csésze olíva olaj

2 nagy gerezd fokhagyma

4 evőkanál friss koriander

Só és bors

Elkészítés:

 

Melegítsük a sütőt 180 fokra!

Egy tálban keverjük össze az olíva olajat, az apróra vágott koriandert, és a fokhagymanyomóval kinyomott fokhagymát. Ízesítsük sóval és borssal ízlés szerint!

A megmosott padlizsánokat éles késsel vágjuk be hosszában úgy, hogy ne vágjuk teljesen át a zöldséget. Azután ejtsünk vágásokat keresztben is, hogy kis kockákat, közte pedig réseket kapjunk, mint egy klasszikus fokhagymás bagett esetében.

Ujjainkkal enyhén csináljunk helyet a kockák között, majd egy kiskanállal csorgassuk be a fűszeres olíva olajat a résekbe! Járjunk el ugyanígy a reszelt mozzarellával!

A töltött padlizsánokat csavarjuk alufóliába, és helyezzük őket egy tepsire! 20-25 perc alatt süssük készre!