A kalandvágyó emberek egészségesebbek lehetnek

2017. március 28.
Friss kutatások szerint személyiségtípusunk hatással lehet a táplálkozási szokásainkra, és így az egészségünkre is.

Az elmúlt években sok szó esett introvertált és extrovertált emberek személyiségbeli különbségeiről, viszont arra még nem nagyon tértek ki, mennyiben állítják össze másképpen étrendjüket. Eddig. Egy friss kutatás ugyanis összefüggést fedezett fel a személyiségtípus és a táplálkozási szokások között, amivel jellemünk egészségünkre is hatással lehet.

Fotó: Profimedia – Red Dot

A Frontiers in Psychology 1000 17 és 25 év közötti alanyt vizsgáló kísérlete a Big Five személyiségmodell faktorcsoportjai szerint sorolta be a kísérletben résztvevők személyiségét, majd összevetették, hogy az egyes személyiségtípusok milyen étkezési szokásokkal bírnak. Kiderült, hogy az új élményekre és kihívásokra nyitott személyek 4.5-szor több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztanak társaiknál, ráadásul kevésbé hajlamosak egészségtelen ételeket, például chipset vagy sült krumplit fogyasztani. Az extrovertáltak is jobbnak bizonyultak a gyümölcs –és zöldségfogyasztásban, bár nem annyira, mint a kifejezetten nyitott személyek.

A kutatók szerint persze nem lehet egyenes következtetéseket levonni ezekből az adatokból, de az valószínűnek látszik, hogy a nyitottabb emberek az ételek terén is szívesebben kísérleteznek, nagyobb kedvvel próbálkoznak új zöldségekkel és gyümölcsökkel. Jó hír viszont, hogy a kör visszafelé is működik: egy másik tanulmány szerint a zöldség –és gyümölcsfogyasztástól energikusabbnak és motiváltabbnak érezhetjük magunkat, ez pedig az extrovertált személyiség két alapköve.