Az aktív szenes fogkrémmel nem árt óvatosnak lenni

2019. március 13.
Egyre népszerűbb a fekete szappan, sampon után az aktív szenes fogkrém is, fogfehérítő hatása miatt. De mi a véleménye erről a fogorvosnak?

“Csak mert valami népszerű, nem biztos, hogy teljesen biztonságos is” – mondja Dr. Ada Cooper fogorvos, az Amerikai Fogorvosok Szövetségének szóvivője. A szövetség által végzett tanulmány szerint ráadásul nem találtak tudományos bizonyítékot rá, hogy a fogkrémekben használt szénnek kozmetikai vagy egészségügyi hatása lenne. Véleményük szerint több kárt okoznak, mint hasznot.



“A szénfogkrémek rengeteg más hozzávalót tartalmaznak, melyek nem feltétlenül egészségesek” – figyelmeztet a fogorvos. Az egyik ilyen összetevő a bentonit agyag, melynek esetleges rákkeltő hatásáról jelenleg is vizsgálatok folynak, nem egyértelmű a megítélése.

Az aktív szenes fogkrémek leginkább fogfehérítő hatásuk miatt népszerűek, ám ezzel sem árt óvatosnak lenni. Fizikai súrlódás révén éri el a kívánt hatást, de ha nem elég finomak a szemcsék, túl erősen mossuk a fogunkat, sérülhet az íny és a fogzománc. “Ráadásul sok szenes fogkrém nem tartalmaz fluoridot, amely nagyon fontos a fog egészsége szempontjából, segít megelőzni a szuvasodást” – figyelmezetet Dr. Cooper. A legjobb, ha kikérjük fogorvosunk véleményét, mielőtt elkezdünk aktív szenet tartalmazó készítményt használni, a szakember biztosan tud olyan típust ajánlani, mellyel nem ártunk fogaink egészségének, és tartalmaz minden olyan anyagot, melyre szervezetünknek szüksége van.

Fotók: Unsplash