3 dolog, ami egyszerűbbé teszi az életünket

2019. április 15.
A munkahely, gyereknevelés, barátok és ismerősök tengernyi tennivalót adnak. Ezeknek a tennivalóknak az összehangolására, egyszerűsítésére javaslunk három olyan dolgot, mellyel minden elfoglalt ember megkönnyítheti picit az életét.

A digitális forradalomtól azt reméltük, hogy egyszerűbbé válnak a mindennapok. Ez így is lett, ám ennek folyományaként csak még több dolgot kell elintéznünk rövidebb idő alatt. Három olyan módszert mutatunk be, melyek hatékonyabbá és áttekinthetőbbé teszik a hétköznapokat.

Papír alapú naptár vagy tervező
Kevés bosszantóbb dolog van annál, mint amikor elfelejtünk valami fontosat. Ezért fontos, hogy kidolgozzunk egy olyan időbeosztó rendszert, ami jól működik. És ami még fontosabb, tartsunk is ki mellette. Egy naptár vagy tervező használata szinte elengedhetetlen, hogy minden munkahelyi, családi és baráti időpontot, eseményt egy helyen lássunk, áttekinthetően, hogy elkerüljük az átfedéseket. Egy megosztható, internetes kalendárium segítségével láthatjuk, hogy a férjünknek milyen fontos találkozói, orvosi időpontjai vannak, így nem lesznek átfedések a mi teendőinkkel.

Emellett hasznos lehet egy papír alapú határidőnapló vezetése is, melybe felvihetjük az online is rögzített eseményeket és a csak ránk vonatkozó emlékeztetőket egyaránt.
Ha már iskolások a gyerekek, egy nagy, családi naptárt is kifüggeszthetünk a konyhában vagy nappaliban, melyen a család minden tagjára vonatkozó fontos eseményeket, születésnapokat, különórákat, iskolai teendőket rögzíthetjük, így biztosan nem felejtünk el semmi fontosat.

Rendszerezett helyiségek
Nem csak azért fontos, hogy a konyhai, fürdőszobai és hálószobai szekrényeket rendezetten tartsuk, mert úgy szebben mutatnak. Ha a különböző helyiségekben minden apróságnak megvan a maga helye, nem kell azon gondolkoznunk, éppen honnan húzzuk elő a keresett dolgot, hanem egyszerűen leemelhetjük a rekeszéből, így rengeteg időt spórolhatunk meg főzés vagy éppen öltözködés közben.

Kijelölt hely a kulcsoknak
Ha összeadnánk, mennyi időt töltünk a kocsikulcs vagy a telefon keresésével, biztosan elszörnyednénk az eredményen. Egy kijelölt kulcs- és telefontartó helyre mindenképp szüksége van az elfoglalt embereknek. Lehet ez egy tálca a cipőtartón, akasztó, kis kosár vagy állvány, a lényeg, hogy kéznél legyen, mikor belépünk a lakásba.

Forrás: Freshome
Fotó: Unsplash