Mikor váratlanul felhív egy régi barát vagy családtag, hogy otthon vagyunk-e, mert épp erre jár és felugrana köszönni, hajlamosak vagyunk kétségbe esni és kapkodni, hogy a lakásban legalább akkora rend (vagy annak látszata) legyen, ami alkalmas a vendégfogadásra. A fejetlen kapkodás helyett érdemes lépésről lépésre haladni, így akár 30 perc alatt is rendet varázsolhatunk.
A fürdőszoba
A csillogó-villogó fürdőszoba mutatja, hogy milyen szép tiszta a lakás, ráadásul a vendégek is kényelmesebben érzik magukat, ha a mellékhelyiségekben rend van.
- A csapokat és a tükröket töröljük át gyorsan, hogy ne legyenek ujjnyomok rajta.
- Fújjuk körbe a vécécsészét és ülőkét és töröljük le.
- Söpörjük össze a hajszálakat és porcicákat a padlóról.
- A mosógép tetején, szekrényeken felgyűlt mindenféle holmit tegyük egy dobozba, és ezúttal rejtsük el a kamraszekrénybe szem elől. A vendégség után majd átválogathatjuk és a helyére rakhajtuk a kóbor tárgyakat.
- Cseréljük tisztára a törölközőket, ellenőrizzük, hogy van-e szappan a mosdókagylónál.
- Bizonyosodjunk meg róla, hogy van elég vécépapír a helyén.
A konyha
Ha a konyha és étkező lesz a vendégség fő helyszíne, itt is meg kell tenni a szükséges lépéseket.
- Tisztítsuk le a pultot, hogy legyen hely egy gyors vendégváró rágcsálnivaló elkészítésére.
- Szedjük össze a lakásban a kóbor tányérokat, poharakat, tegyük a mosogatógépbe, így nem lesznek szem előtt. Ha szükség lesz rájuk, gyorsan öblítsük el és tegyük a helyükre őket.
- Ürítsük ki a szemeteseket, melyeket használhatnak a vendégek. Ha olyan szemeteszsákot használunk, ami illatos, külön jó pont lehet.
A nappali
Általában a nappaliban ültetjük le a vendégeket, itt is pillanatok alatt rendet rakhatunk, és kényelmesen beszélgethetünk.
- A kanapé párnáit igazítsuk meg, rázzuk fel, tegyük a helyére.
- A plédeket hajtogassuk össze szépen, a szükségtelen és nem használt tárgyakat gyűjtsük össze és tegyük el szem elől egy fiókba, szekrénybe.
- Rendezzük össze a könyveket, magazinokat. Ha már nem olvassuk, vigyük a könyvespolcra, vagy egy rakásba pakoljuk szépen az olvasnivalót.
- Gondoskodjunk róla, hogy legyen hely a vendégek táskáinak, kabátjainak.
- Szellőztessünk egyet, és ha szeretik az illatgyertyát, aromaolajat a vendégeink, illatosíthatjuk a szoba levegőjét, hogy még otthonosabb legyen a hangulat.
Ha ezt a pár lépést követjük, tényleg néhány perc alatt rendet rakhatunk a lakásban, és nem kell aggódnunk a vendégek miatt, átadhatjuk magunkat az önfeledt beszélgetésnek.
Forrás: Good Housekeeping
Fotó: Unsplash