A tea az agy egészségét is megvédheti

2019. szeptember 23.
Egy friss kutatásból kiderült, hogy a rendszeres teafogyasztók agya jobb állapotban van, mint azoké, akik nem isznak teát. A teaivók agyában rendezettebbek az idegi kapcsolatok és jobb a kommunikáció az agyterületek között.

A Szingapúri Tudományegyetem, az Essexi Egyetem és a Cambridge Egyetem kutatói közösen vizsgálták meg a rendszeres teafogyasztók agyszerkezetét. Kutatásukból kiderült, hogy a teázók agyi területei jobban szervezettek, így agyi kognitív funkcióik is egészségesebbek, mint a teát nem, vagy csak elvétve fogyasztóké. “Ez az első vizsgálat, amely bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a teaivás kimutatható jótékony hatással van az agy szerkezetére, és arra enged következtetni, hogy a rendszeres teaivás megvédheti az embert az életkorral összefüggő kognitív hanyatlástól” – magyarázta eredményeiket Feng Lei a Szingapúri Tudományegyetem Pszichológia Tanszékének professzorhelyettese, a kutatás egyik vezetője.


Nem a tea fajtája számít
Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy a teaivás jótékony hatással van az általános egészségünkre. Az általános közérzet javításától a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésééig számos előnyös tulajdonsága van a rendszeres teázásnak. Már egy 2017-es kutatásból kiderült, hogy a minden nap teázóknál idős korukban fele akkora eséllyel csökken a demencia kialakulása. Ebből a vizsgálatból indultak ki most a tudósok, és nézték meg, hogy milyen konkrét hatásai vannak a teafogyasztásnak az agy hálózatára.
Harminchat hatvan év feletti személyt vontak be a kutatásba, akik részletesen beszámoltak testi-lelki egészségi állapotukról és életmódjukról. Ezen kívül neuropszichológiai teszteket végeztek velük, illetve MRI-vizsgálatnak vetették alá őket. A tanulmány három éven át tartott. Kiderült, hogy azoknak az alanyoknak, akik hetente legalább négyszer teáztak az elmúlt 25 évben, az agyterületei sokkal hatékonyabb módon, szervezettebb rendszerben kapcsolódtak egymáshoz. Az eredmény független volt attól, milyen fajta teát ittak a vizsgált személyek, a zöldtea, oolong és fekete tea esetében is ugyanazok az előnyös hatások mutatkoztak.

Biztosítja a jó úthálózatot
“Hasonlítsuk az úton haladó forgalomhoz az agyat. Ha az úthálózat jól felépített és hatékonyan szervezett, a járművek és az utasok sokkal hatékonyabban érik el az úticéljukat, a forgalom gyorsabban halad. Ugyanígy van az agy esetében is. Ha az agyi kapcsolatok jól felépítettek, az információáramlás sokkal hatékonyabb” – mondta a kutatás vezetője. Ez a kutatás azért fontos, mert nem csak az derült ki, hogy a teafogyasztás jót tesz az agynak, hanem azt is sikerült kideríteni, miben áll ez a hatás: az agyi kapcsolatok hálózatára van jótékony hatással, megvédi az agy szerkezetét az életkor előrehaladtával a romlástól.
A kutatás azonban itt nem fejeződött be. További tanulmányozást igényel, hogy kiderítsék, az agyi körök hogyan hatnak az emlékezőképességre, és a lehetséges beavatkozási módszereket is szeretnék kidolgozni, hogy hatékonyabban megelőzhető legyen az időskori demencia kialakulása. Ebben kulcsszerepe lehet a teának, melynek természetes hatóanyagai segíthetnek az egyre több embert érintő betegség megelőzésében, lassításában.

Forrás: Science Daily
Fotó: Unsplash