5 dolog, amit soha ne tegyünk a munkából hazatérve

2019. október 17.
Az egyre elterjedtebb home office-szal és a rugalmas munkaidővel elmosódnak a határok a munka és a magánélet között, ami nem feltétlenül jelent jót. Célszerű élesen meghúzni a vonalat a munkahely és az otthonunk között, amit néhány egyszerű dolgot szem előtt tartva még hangsúlyosabbá tehetünk.

Digitalizált világunkban már szinte bárhonnan, bármikor dolgozhatunk. Ami azt jelenti, hogy dolgozunk is. Ez viszont gyakran a feltöltődés, pihenés rovására megy, ami a teljesítményünknek sem tesz jót. Megmutatjuk, mi az az öt dolog, amire törekedjünk, miután kiléptünk a munkahelyünkről, és beléptünk az otthonunkba. Ha otthonról dolgozunk, akkor is ugyanúgy érvényesek ezek az elvek!

Minden cuccot ledobunk az ajtóban
A hazaérkezés hatalmas megkönnyebbülés, és ledobunk magunkról minden terhet a szó szoros és átvitt értelmében is. Ám ha a laptoptáskától a kabátig mindent az előszobában hagyunk hanyagul, hamar rendetlenség lesz. Ha jól rendszerezzük a tárgyakat az ajtó környékén, és megvan a helye az esernyőnek, kabátnak, cipőnek és táskának egyaránt, később sem kell a rendrakással bajlódnunk, és könnyebb ellenállni a csábításnak, hogy csak lehajítsuk a táskánkat.

Csak még egy utolsó simítás
Természetesen megvan a létjogosultsága annak, amikor mindenképp be akarjuk fejezni az adott feladatot még aznap, hiszen jobban lehet úgy pihenni, ha nincsenek félbehagyott dolgaink. Ám zárjuk le a munkanapot határozottan. Ha érkezik is egy munkahelyi e-mail, ne váltsunk vissza dolgozó üzemmódba azzal, hogy megnézzük és válaszolunk rá. Legyünk ebben következetesek, mind a saját, mind a munkatársaink érdekében. A szabadidő legyen mindenkinek munkától mentes.


Egyből a házimunkába vetjük magunkat
El kell végezni valamikor a házimunkát is, ám hagyjunk magunknak egy negyed órát a megérkezésre. Meditáljunk, olvassunk egy kicsit, ez segít ráhangolódni arra, hogy véget ért a munkanap, és már az otthoni teendőkkel kell foglalkozunk.

Bekapcsoljuk a tévét
Az öt perc pihenő alatt túl egyszerű benyomni a gombot a távirányítón, ezzel viszont csak halogatjuk a kevésbé szórakoztató teendőket, mint például a vacsorafőzés vagy a számlák rendszerezése. Ne odázzuk el az otthoni kötelességeinket olyan időrabló pótcselekvésekkel, mint a tévézés. A szusszanásnyi szünet után végezzük el a feladatainkat, hogy tényleg szabadon élvezhessük a jól megérdemelt pihenést.

Elfeledkezünk a szeretteinkről
Könnyű természetesnek venni a családunk, háziállataink jelenlétét, és egy kurta köszönés után már haladni is tovább az otthoni teendőink felé. Mielőtt bármi mást csinálnánk, kapcsolódjunk kicsit egymáshoz. Üljünk le, beszélgessünk a napunkról, öleljük meg egymást, és akár együtt is nekifoghatunk a bevásárlás kipakolásának vagy a főzésnek. Ezzel megalapozhatunk egy kellemes estét, ahelyett, hogy azon duzzognánk, hogy már megint egyedül kellett elvégeznünk munka után minden otthoni feladatot is.

Forrás: Apartment Therapy
Fotó: Unsplash