Miért változik meg a test illata az izolációban?

2020. május 21.
A bőrünkön élő mikrobák felelősek a testünk illatáért, szagáért. Ha nem elég, amit eddig a járvány számlájára írhatunk, még arról is a koronavírus-járvány tehet, ha a testünk jól ismert illata megváltozik. Az otthoni izolációban ugyanis a mikróbáink is mások lehetnek.

Ahogy elkezdtünk otthonról dolgozni a koronavírus-járvány miatt, nemcsak a körülmények és a szokásaink változtak meg egy csapásra, hanem a testünk is. Ahelyett, hogy naponta több tucat emberrel találkoznánk egy nap folyamán, a szűk családunkkal érintkezünk csupán. Bár ezt azért tesszük, hogy a vírus terjedését minél nagyobb eséllyel lassítsuk, ez a rajtunk élő mikrobákra is hatással van. A bőrünk mikrobiom rétegének megváltozása pedig hatással van a testünk illatára is.


A mikrobáink követnek minket

Az, hogy milyen szaga van a testünknek, egy lánchoz hasonlítható legjobban. A bőrünkön mindenféle mikrobák élnek, a mikrobákra pedig még az is hatással van, kikkel találkozunk. Egy 2014-es tanulmányból kiderült például, hogy akinek van háziállata, annak a kedvencével azonos a mikrobiom rétegének egy bizonyos része, valószínűleg a simogatás és az érintkezés miatt. A kutatás arra az érdekes tényre is rávilágított, hogy amikor a családok elköltöznek, a mikorbiológiai aurájuk követi őket. Ha valamelyik családtag elutazik pár napra, teljesen más mikrobaösszetétellel tér vissza.

Olvastad már?


Azzal, hogy jelentősen lecsökkent a társadalmi érintkezéseink száma, jelentősen kevesebb mikrobiológiai aurával találkozunk. Tulajdonképpen csak a háztartásunkban élőkkel. Így megváltozik a bőrünk mikrobiom rétegének összetétele is.

Ugyanolyan szagunk lesz

„Ha ugyanazokkal az emberekkel érintkezünk hetekig, akkor egy idő után ugyanolyan szagunk lesz” – mondta Rob Dunn, az Észak-Karolinai Egyetem biológusa, aki azt is hozzátette, hogy a gének határozzák meg, melyik mikrobatörzs hat a testünk illatára. Bár kerülhetnek rá időnként másokról is mikrobák, a testszagot azok a mikrobák határozzák meg, amelyekkel nap mint nap találkozunk. „Akivel a legtöbb időt töltjük, legyen az ember vagy állat, azzal cserélünk a legtöbbször mikrobákat, így a testünk szaga is azzal válik hasonlóvá” – mondta a biológus.

A köldök is így működik

Dunn laboratóriuma a köldököt is tanulmányozta, és arra a következtetésre jutott, hogy ott is hasonló dolgok játszódnak le: minél több időt töltünk azonos emberekkel, annál hasonlóbbá válik a köldökünk mikrobiom állománya is.

A köldök különösen gazdag és változatos forrása a mikrobáknak.

Egy 2011-es kutatásban 2368 féle baktériumot találtak csupán 60 ember köldökében. Carl Zimmer tudományos újságíró mintájában például, aki részt vett a kutatásban, találtak egy olyan mikrobát is, amelyet ezt megelőzően csupán termőföldben mutattak ki – ráadásul Japánban. Zimmer még sosem járt az országban.

Mi van, ha egyedül vagyunk?

Az teljesen logikus tehát, hogy ha valakivel együtt élünk, hasonlóvá válik az illatunk. De mi történik azzal, aki egyedül él hetek óta, és nem találkozik senkivel? „Ha valaki nem találkozik senkivel, nem kerül a bőrére máshonnan mikroba, nagy a valószínűsége, hogy egyetlen baktérium kerül túlsúlyba a testén. Ha ez megtörténik, és tényleg nem találkozunk huzamosabb ideig senkivel, nem lesz honnan újra változatosabbá váljon a mikrobiom réteg, így a testszagunk is jól észrevehetően megváltozik” – magyarázta el a biológus.

Olvass tovább!

Forrás: The Vice
Fotó: Unsplash