A nőket jobban sújtja a járvány miatti munkanélküliség

2020. június 01. |

Rengetegen veszítették el a munkájukat a világ minden országában a koronavírus-járvány miatt. Ami viszont a szakemberek szerint ismét évtizedekkel veti vissza a nemek közötti egyenlőségben már eddig elért eredményeket, hogy a nők sokkal nagyobb számban váltak munkanélkülivé az elmúlt hónapokban, mint a férfiak. És a járványnak még nincs vége.

„Soha nem gondoltam volna, hogy munkanélküli leszek. Még az elbocsátásom előtti estén is, amikor a barátommal arról beszélgettünk, biztosnak érzem-e az állásom, úgy gondoltam, hogy teljes mértékben biztonságban érezhetem magam” – mondta a jogi szakértőként dolgozó 26 éves nő.

Ahogy a koronavírus-járvány végigsöpör a világon, egyre több adat és statisztika áll rendelkezésünkre, amelyekből jól láthatóan kirajzolódik az a tendencia, hogy világszerte a nőket, különösen a fiatal nőket sújtja legjobban a globális egészségügyi krízis. 

Sorsok a statisztika mögött

Pincérnők, gondozónők, fodrászok, szállodai szobalányok és fogorvosi asszisztensek millióinak szűnt meg az állása egyik napról a másikra a világ országaiban. A nagy gazdasági világválság, azaz 1929 óta nem tapasztaltak még a szakemberek ekkora munkanélküli hullámot összességében, mint az utóbbi hónapokban. A nők közül pedig kétszer annyian veszítették el az állásukat, mint 1948-tól napjainkig. A magyarországi adatokból is egyértelműen látszik, hogy több nő veszítette el a munkáját, mint férfi. A 15–64 év közötti, tehát az aktív korosztályban 27 ezerrel kevesebb férfi dolgozik, a nőknél viszont majdnem kétszer annyian, 42 ezren maradtak munka nélkül.

A statisztikai adatok mögött azonban még aggasztóbb egyenlőtlenségek húzódnak.

A Melbourni Egyetem munkahelyi diszkriminációt és egyenlőtlenségeket kutató professzora, Alysia Blackham rámutatott, hogy a világjárvány tovább mélyíti a már meglévő szakadékot a két nem között. „A bizonytalan munkahelyeken többségében nők dolgoztak, és sokkal nagyobb valószínűséggel alkalmazták már eddig is őket eseti megbízásokkal, rosszabb feltételekkel. Nincs semmi, ami a jövőben a munkaadókat arra motiválná a járvány után, hogy változtassanak ezen” – mutatott rá a professzor.

Olvastad már?

Nagyobb bizonytalanság, több felelősség

Amellett, hogy bizonytalanabb munkafeltételekkel alkalmazzák őket, a nőknek nagyobb felelősséget és részt kell vállaniuk a gyermekek oktatásából, gondozásából, ami az új munkahely keresését még jobban megnehezíti. „Az iskolák távoktatásra váltottak, ráadásul közeledik a nyári szünet. A nőknek jelentősen több idejét emészti fel a házimunka, a gyereknevelés.” 

Van visszaút?

A világjárvány elsöpörte azt a fejlődést, amit az utóbbi évtizedben tapasztalhattunk a nők munkahelyi viszonyait illetően. „Hogyan lábalhatunk ki ebből valaha?” – tette fel a kérdést Jasmine Tucker, az amerikai National Women’s Law Center kutatási vezetője is.

„Úgy vélem, nagyon sok időre lesz szükség, hogy egyáltalán a járványt közvetlenül megelőző szintre visszajussunk. Rengeteg nő ragad bele a jelenlegi helyzetbe.”

A szakemberek tartanak attól, hogy hiába nyitnak újra az országok, rengeteg munkakörben, különösen azokban a szakmákban, amelyekben túlnyomó többségben nők dolgoznak, még hosszú ideig marad a rövidebb munkaidő, csökkentett munkaidő, kevés pluszjövedelem, borravaló. A nők ismételt munkába állását ráadásul nagyban befolyásolja az óvodák, iskolák, bölcsődék újranyitása, hiszen amíg a gyerekek otthon vannak, addig lehetősége sincs az anyáknak visszatérni a munkahelyükre.

Olvass tovább!

Forrás: Marie Claire Australia, Washington Post
Fotó: Unsplash

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód

Városban, zöldben: óda a piacozáshoz budapesti piacok

Városban, zöldben: óda a piacozáshoz