Vigyázz, kész, teszt! A kékfényblokkoló szemüveg, amitől jobban alhatunk

2020. június 14.
A karantén alatt megtapasztalhattuk, hogy mennyire fárasztó és fájdalmas is tud lenni, ha egész nap az elektronikus eszközeink előtt ülünk. Létezik azonban kékfényblokkoló szemüveg, amellyel kevésbé fog fájni a szemünk és a fejünk a képernyőbámulás közben – sőt, még a mély, pihentető alvás elérésében is segíthet. Kolléganőnk másfél hónapig hordta a márka szemüvegét, az ő tapasztalatai következnek.

Szinte mindent kipróbáltam már a jobb alvás érdekében: kizárólag teljesen besötétített szobában alszunk, nyugtató illóolaj-keverékeket teszek a diffúzorba lefekvés előtt, a közösségi média pörgetése helyett megpróbálok inkább olvasgatni vagy kifejezetten nyugtató hatású történeteket hallgatni a telefonomon, és időben ágyba kerülni. Próbáltam már a sáfránykapszulát (Amúgy azt mindenkinek ajánlom!), párnára fújható nyugtató permetet, a lefekvés előtti teakeverékeket és lazító jógagyakorlatokat is. Próbáltam ruhában aludni és anélkül, párnával és anélkül, természetes anyagokból készült ágyneművel… Viszont még mindig nem nevezhető az esetek többségében pihentetőnek az alvásom. Amikor szembejött velem a Barner kékfényblokkoló lencsés szemüvege a neten – mint mindenki, akinek van egy problémája, amire régóta keresi a megoldást – azonnal rávetettem magamat, hátha ez az, ami meghozza a változást, hiszen köztudott, hogy a testünk alvásciklust meghatározó hormonját, a melatonint leginkább a kék-zöld spektrumú fényforrás csökkenti leginkább.

Másfél hónapja tesztelem a márka kékfényblokkoló szemüvegét, ami egyenesen Spanyolországból repült hozzám a koronavírus közepén. Legnagyobb meglepetésemre hipergyorsan megérkezett, és bele is vethettem magamat a tesztelésbe. A dioptriás szemüvegemen is van persze szűrő, de amikor kézhez kaptam a márka darabját, és csekkoltam a telefonom első kamerájában, hogy mégis hogy áll, vakító kékség tette lehetetlenné a fotózkodást. Sokkal intenzívebb volt, mint amit az optikában vásárolt szemüvegemre kaptam. A keret műanyag, de minőségi anyagból készül, a lencse nagyon vékony, nagyon kék és van hozzá egy szuperpraktikus nyakba akasztható pánt, illetve egy puha, de biztonságosnak tűnő tok és egy szemüvegtörlő is. Dioptriás szemüveget biztosan nem mernék a netről rendelni, hiszen az egész nap rajtam van és nem árt, ha jól is áll, de mivel ezt „dolgozós, tévézős szemüvegnek” szántam, sokkal bátrabb mertem lenni, és berendeltem egy tejüvegszerű fehér keretet, ami pont jó a fejméretemhez és nem is áll rosszul. Ha lenne gyerekem, biztosan rendeltem volna neki is egyet, hiszen az elmúlt időszakban még az átlagosnál is sokkal többet ülnek/ültek a gép előtt az óvodás- és iskoláskorú gyerekek.

Mivel szemüveget és kontaktlencsét felváltva hordok, a kontaktlencsés napjaimon nyakamba akasztottam a szemüveget, és automatikusan feltettem, ha számítógépen vagy telefonon dolgoztam. De rajtam volt esti sorozatozáshoz és online kvízezéshez is. Ha nyitva lennének a könyvtárak és az egyetemek, oda is biztosan vinném magammal, de most ezek ugye egyelőre fel sem merültek. Miután kivettem a kontaktlencsémet, gyakran még a késő esti e-bookon olvasáshoz vagy telefonon böngészéshez is feltettem a szemüveget: csak távolra nem látok tisztán, ágyban olvasáshoz dioptria nélkül ez is tökéletes volt.

Lehet, hogy a koronavírus miatt felborult napirendem és az alvással töltött órák számának növekedése is hozzájárult, de elbillent a pihentető és kevésbé pihentető alvások száma pozitív arányba, illetve már az első használatkor azt vettem észre, hogy sokkal több ideig kényelmes kontaktlencsével lenni, mint előtte. Ekkor már dübörgött a karantén, heti egyszer jártunk ki vásárolni, gyógyszertárban, drogériában pedig egyszer sem voltunk, mégsem hiányzott, hogy megvásároljam a szokásos műkönny-adagomat, amivel naponta 2-3 alkalommal cseppentettem a karantén előtt a szemembe. Ezzel egyébként ezután sem akarok felhagyni, az optikusom szerint mindenkinek ennyiszer kellene cseppentenie, de mindenképpen megkönnyítette a karantént, hogy egy problémával kevesebbel kellett szembenéznem. (Haha, értitek, szembenézni…)

Nagyon féltem, hogy a karantén alatt, mivel minden iskolai feladatom és munkám a laptopomon és a telefonomon zajlott, hamar kikészül a szemem, mint ahogy ez már nagyon sokszor meg is történt ezelőtt néhány hardcore vizsgaidőszakban vagy húzósabb munkanapok után, amikor extrém szemszárazságtól szenvedve kötőhártya-gyulladással kellett a gépem előtt görnyednem, most viszont szerencsére abszolút nem volt ilyesmi problémám. Nekem fejfájásos gondjaim sosem voltak, viszont a márka oldalán számos olyan ember írt beszámolót, akinek elmúlt a munka közbeni fejfájása a szemüvegnek köszönhetően.

Meglehet, hogy a jövőben még a mostaninál is sokkal többet leszünk elektronikus eszközök előtt: a kombinált oktatási modell, az okostáblák és a laptop iskolai eszközként való használata vagy az online meetingek, videokonferenciák és a home office elterjedése mind-mind abba az irányba mutat, hogy a kékfény okozta mentális és egészségügyi hatások ellen tennünk kell valamit. Ha pedig ezt egy csinos – és egyáltalán nem borsos árú – szemüveggel meg lehet tenni, akkor mindenképpen érdemes cselekedni.

További információ: Website/Instagram

Olvass tovább!