Csak a szülők töredéke térne vissza a járvány előtti, régi rendhez

2020. június 30.
Csupán a dolgozó szülők tizenhárom százaléka szeretné, ha a járvány után a dolgok ugyanúgy működnének, mint előtte. Egy friss kutatás eredményei azt mutatják, hogy a gyermekkel rendelkezők sokkal inkább családbarát, és az önkiteljesedést segítő környezetben akarják folytatni.

Bármilyen is legyen majd az új normális világ a koronavírus-járvány után, az már biztosnak látszik a szociológusok és pszichológusok felméréseiből, hogy nem akarjuk, hogy ugyanolyan legyen, mint előtte. Legalábbis, ha a munkánkról van szó.

A karantén esélyt adott az embereknek, hogy kipróbáljanak új utakat a munka, a család és a kikapcsolódás közötti egyensúly megtalálására. Bár ez megterhelő időszak volt a családoknak, a legtöbben mégis arra a következtetésre jutottak, hogy valaminek muszáj változnia. Erre utal az is, hogy egy brit egészségbiztosító által végzett kutatás eredményei szerint csupán a dolgozó szülők 13 százaléka térne vissza a járvány előtti munkarendjéhez. A legtöbben maximum három napot szeretnének egy héten az irodában tölteni.

Az 1500 megkérdezett szerint a kijárási korlátozások legnagyobb tanulsága az volt számukra, hogy a munkájuk nagy része otthonról is tökéletesen jól elvégezhető, és hisznek abban, hogy ezzel a munkaadók is egyetértenek.

A dolgozó szülők kétharmada gondolja úgy, hogy a munkahelyük a járvány után nyitottabb lesz a rugalmas vagy távmunkával kapcsolatban, mivel a videohívás-alkalmazások mára teljesen beépültek a napi ügymenetbe, és az egyéb online eszközöknek hála anélkül is remekül működnek a munkafolyamatok, hogy fizikailag az irodában lennének a dolgozók. A járvány előtt irodában dolgozók közel fele (48 százalék) mondta azt, hogy a járvány után indítványozza majd munkaadóinál, hogy többet dolgozhasson távmunkában.

Olvastad már?

„A koronavírus-járvány fordulópontot jelentett, nagyban meghatározza, hogyan dolgozunk majd a jövőben. A cégeknek és a szervezeteknek meg kell ragadniuk ezt az alkalmat arra, hogy a munkahelyeket emberbarátibbá és rugalmasabbá tegyék a jövőben, amennyire csak lehet” – mondta Jennifer Liston-Smith, a kutatás vezetője. 

Ám nem minden ennyire egyértelmű. Sok szülő és család nehezen birkózott meg a gyermekek tanításával, a házimunkával és a munkahelyi teendőkkel egyszerre. „Nekünk nem működött. Teljes munkaidőben dolgozom most is otthonról, konferenciahívások, e-mailek és az erőforrások előkészítése ugyanúgy a feladatom – amellett, hogy ellátom a hároméves gyerekemet is. Folyamatosan kudarcot vallok azzal, hogy 100 százalékot nyújtsak az életem bármelyik területén” – fogalmazott a kutatás egyik résztvevője.

Egy másik válaszadó számára is inkább „abszolút stresszt” jelentett a home office. „Konferenciahívások között próbálok dolgozni. Ha nem vagyok hívásban, a gyerekeimmel is foglalkozom. Ha hívásban vagyok, a férjem elviszi a gyerekeket. A férjem csinál reggelit, én csinálok ebédet és vacsorát. Miután a gyerekek lefekszenek, kitakarítunk, és éjfélig dolgozunk. Öt órát alszunk. Teljesen kimerítő.”

Olvass tovább!

Forrás: The Guardian
Fotó: Unsplash