Miért nem vesszük már komolyan a koronavírus-járványt?

Ahogy a hőmérséklet egyre melegebb lett tavaszból nyárba érve, ezzel fordítottan arányosan úgy csökkent az éberségünk a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban. Ismét a napi-kétnapi bevásárlás lett a rutin (hol van már a heti egy-két bevásárlás hosszú listája?), a gyerekeket elengedtük táborba (persze azért olyanba, ahol kis csoportban vannak csak együtt), és a legtöbb szülő alig várja, hogy végre nyissanak az óvodák és iskolák (bár talán az agyuk egyik hátsó szegletében némi félsszel).

Elmúlt a cunamihatás

Időről időre azért bevillan mindenkinél, hogy talán túlságosan félvállról veszi a koronavírus-járvánnyal szembeni óvintézkedéseket, több elővigyázatosság kellene. Nem lehet nem észrevenni tehát, hogy az emberek sokkal kevésbé félnek, még azokon a helyeken is, ahol a számok erősen emelkednek. A strandok, szórakozóhelyek tömve vannak, általában maszk nélküli emberekkel, akik nemhogy 1,5 métert, de még fél méter távolságot sem hagynak egymás között.

A társadalomkutatók számára jól ismert jelenség, hogy az emberek hajlamosak csak az akut kockázatot érzékelni, mint például egy partközelbe érő cunami, ami eláraszthatja a várost, ezzel szemben a krónikus veszélyekről, amiknek sokkal nagyobb a valószínűsége, mint például egy autóbaleset, egyszerűen nem vesz az agyunk tudomást. „Részben ez történik most a koronavírussal kapcsolatban is. Amikor rémisztő, akut fenyegetésként észleltük (látva mit történik éppen Olaszországban), betartottuk az óvintézkedéseket. Ahogy ez a fenyegetés krónikus állapottá vált az agyunkban, csökkent a veszélyérzetünk” – magyarázta Dale Griffin kockázatelemző szakember.

Olvastad már?

Olvass tovább

Iskolakezdés kontra koronavírus: kísérleti nyulak leszünk?

A szeptember még tovább nyesegeti a biztonságérzetünket: kezdődik az iskola. De tényleg kezdődik? És ha igen, hogyan? A pontos választ egyelőre a járványügyi szakemberek sem tudják, így az iskolák és óvodák megnyitásával egy óriási, világméretű kísérlet részesei leszünk, amelyben kiderül, tud-e még újat mutatni a koronavírus.

„Az emberek a hírekre tapadtak, és minden a vírusról szólt. Ma, ha a Covid-19-ről hall, a legtöbb embernél nem vált ki különösebb érzelmi reakciót. Sokkal kevésbé látják érdekesnek” – magyarázta Griffin, a kanadai University of British Columbia viselkedéstudományi és marketingprofesszora.

Hatott a sokkterápia

A pszichoterápiában is gyakran használatos ez az elv: minél gyakrabban néz szembe valaki azzal, amit fenyegetésnek érez, annál kevésbé kelt benne szorongást. Az extrém fóbiák terápiájában használják például ezt a módszert. Ha a páciens bénító félelmet érez a pókok láttán, a terapeuta arra kéri, maradjon egy helyiségben pókokkal, sőt, ahogy haladnak, érintse is meg azokat.

„Ahogy a járvány haladt előre, az emberekben is ez zajlott le tulajdonképpen” – mutatott rá az Oregoni Egyetem pszochológusa, Paul Slovic. A koronavírus-fertőzéstől való félelem a legtöbb embert arra sarkallta, hogy maradjon otthon, minél kevesebbet érintkezzen másokkal és viseljen maszkot, ha kimerészkedik. Aztán egyszer elmentek bevásárolni, izzadó tenyérrel. Amikor következő alkalommal elhagyták a lakást, már sokkal magabiztosabbnak érezték magukat. Amikor pedig ismét megnyitottak az üzeletek, egyre bátrabban vásároltak olyan dolgokat, amelyek nem csupán a közvetlen szükségleteket elégítették ki, bejelentkeztek fodrászhoz, kozmetikushoz, és elkezdtek találkozni barátaikkal. „Tapasztalatot szereztek, és a tapasztalat jó volt. Kényelmesnek tűnt, ismerősnek. Ismét sor került rá” – mondta a pszichológus.

Ha nem történik azonnal valami rossz, a korábbi félelmeket felülírja az agyunk.

A veszéllyel szembeni érzéketlenné válás végeredménye pedig nyáron már jól látható volt: a legtöbben nem viseltek maszkot, összejöveteleket tartottak, bulizni jártak és tömve voltak a strandok. A szakértők szerint a visszacsúszás és az esetszámok növekedésének előrejelzéséhez nem kellett jóstehetség, csupán az emberi agy működésének ismerete.

Túl nagy volt a jutalom ára

A pszichológus szerint az is nagyban hozzájárult, hogy bár tisztában vagyunk a kockázatokkal, az agyunk túl nagynak ítélte az árat, amit az előnyökért fizetnünk kellett volna. A legtöbben pontosan tudják, hogy a helyes és biztonságos dolog az lett volna, hogy maszkot viselünk és otthon maradunk, vagy legalábbis nem megyünk nagy összejövetelekre, ám ennek az lett volna az ára, hogy nem vagyunk a barátainkkal. „Az előnyök jól láthatóak, ám az ára túl magas az egyénnek – mondta Slovic. – Ráadásul az ár azonnal érzékelhető, kézzel fogható az ember számára (kimaradunk az összejövetelből), míg a jutalom, a vírus visszaszorítása, nem közvetlen haszon.”

A szakemberek szerint, ha az esetszámok ismét elkezdenek ütemesen növekedni, a kórházak pedig megtelni, az emberek valószínűleg ismét jobban félnek majd, és jobban betartják az óvintézkedéseket. Griffin szerint azonban fontos lenne, hogy ne csak azt mondják az embereknek, hogy hordjanak maszkot, ne menjenek zsúfolt helyekre és tartsák a távolságot a másik embertől, hiszen az egyén ítélőképessége csalóka a koronavírussal kapcsolatban. Fontos lenne minél több emlékeztető, látható jelzés, ami érzékelteti, mi a valóban biztonságos. „Sok helyen festettek fel köröket a parkokban, hogy ezzel mutassák meg, mekkora távolságot kell tartani. Szükségünk van ezekre a metaforákra.”