Városban, zöldben: maximálisan ünnep – minimalistán

2020. december 05.
A minimalizmus egyfajta önkéntes egyszerűség, amellyel igyekszünk a felesleges dolgoktól mentesen, az igazán fontos, értékadókra koncentrálni. Miért ne lehetne így az ünnepek alatt is! Sőt, mikor, ha nem éppen akkor!

Minimalista ajándék

Sokszor halljuk, mondjuk, hogy a kevesebb több! És igen, valóban, főleg egy ilyen rendhagyó év után, amikor annyi minden átértékelődött. Többet jelenthet egy telefonhívás, az odafigyelő beszélgetés, mint egy újabb szép sál. Ugyanakkor lehet egy saját kezűleg kötött sál is sokkal több, mint egy vásárlási utalvány. Talán sokunk számára kedvesebb egy kirándulásaink során összegyűjtött zöldekből készült adventi koszorú, mint egy megvásárolt figurákkal teli dekoráció. Persze a karácsony sok hagyományt is őriz, ami családonként más és más, amit nem írhat felül semmi, hiszen éppen ezek az értéket adó időtlen, fontos dolgok.

Szükségünk van rá?

Törekedni azonban lehet. Mielőtt bármit megvásárolnánk, tegyük fel a kérdést, hogy valóban szükségünk van-e az adott dologra. Ha ajándékba vesszük, biztosan szeretné a megajándékozottunk? Fogja használni? Biztosan nincs neki, vagy kell belőle több? Örömet adunk vele? Ha valamelyikben is bizonytalanok vagyunk, inkább gondolkodjunk még!

Gondolkodjunk például egyedi megoldásokban, amik kifejezetten a szeretteinknek szólnak. Ez lehet egy gondosan elkészített, finom menü az ajtója elé szállítva, egy jövő évben beváltható kupon közös időtöltéshez, kiránduláshoz, kulturális élményhez.

A meglévő díszeinket, tárgyainkat válogassuk át, melyiket szeretjük valóban. Amelyik csak a helyet foglalja, ajándékozzuk tovább. Dekoráljunk a természetből gyűjtött szépségekkel, készítsük saját kezűleg asztaldíszt vagy kopogtatót!

Tervezzünk előre!

Az ünnepi menüsort, a szabadnapok étkezéseket tervezzük előre! Érdemes figyelembe venni az előre megvásárolt alapanyagok felhasználási idejét, szavatosságát. Amit lehet, készítsük elő, fagyasszunk le porciózva akár. Gondoljunk az esetleges maradékok felhasználására is. Megbeszélhetjük barátokkal, a családban, hogy egy-egy ételféléből készítsünk több személyre, és lehet majd csereberélni!

A szabadidőben kiránduljunk sokat a környéken, fedezzük fel a téli arcát a körülöttünk lévő környezetnek! Az idén sajnos nincs helye a nagy társasági beszélgetéseknek, de egy nagy séta távolságtartóan, maximális öröm mindenkinek!

Fotó: Getty Images

Olvass tovább!